Dalpremier! Takáts Eszter Beat Band feat. Szekeres András: Jönnél velem

2015.01.13. 19:14, rerecorder

tebb_2.jpg

A Takáts Eszter Beat Band tavaly adta ki második EP-jét, az Elmennék című anyagról egy Karafiáth Orsolyával közösen írt dalt, az Oldást mutattuk be, aztán a zenekar örömzenéjét, egy Beatles-feldolgozást is (sőt a zenekar gitárosának, Kirschner Péternek a szólódalát is). Most egy tavasszal várható új lemezanyag beharangozója következik, egy dal, amivel Takáts Eszter visszatér Rövidtáv című 2006-os sikerlemezének hangulatához és - akárcsak a Beatles-cover esetében - ezúttal is Szekeres András a vendégénekes.

Takáts Eszter számos formáció után/mellett adta ki első szólólemezét 2006-ban, a szép fogadtatású Rövidtávot aztán további hat anyag követte mostani zenekara, a Takáts Eszter Beat Band 2013-as megalakulásáig. Eszter most - sokféle megszólalású, hangulatú lemezanyagok után - visszanéz bemutatkozása témáira, de erről meséljen inkább ő maga: „Hosszú évek teltek el azóta, hogy a Rövidtáv lemezhez hasonló témakörű dalokat írjak, olyanokat mint a Nyári dal, a Postás, vagy a Sanzon, amelyek a szerelem, vagy más bizonytalanságok otthonos szőttesében matatnak. Tavaly év végén viszont rögtön írtam hármat egymás után, aminek első darabja a Jönnél velem, amit a Takáts Eszter Beat Banddel és Szekeres Andrással rögzítettünk, Kirschner Péter hangszerelésével. Andrisnak köszönhetően a dalban a férfi oldal is megszólal, együtt kerülgetjük a forró kását. Nem bánom, hogy újra rátaláltam erre a témára, eleget pihentettem, és talán idén a tavasz is hamarabb eljön majd ezáltal. A dalhoz tartozó klip annyira aprólékosan készül – Somogyi Réka festményruháinak figurái elevenednek meg majd velünk együtt animációban – hogy eltart tavaszig, de a dal addig nem várhat, hiszen a többi is követni fogja ezt sorban hamarosan.”

részlet Somogyi Réka munkájából: 

34_fogocska.jpg



TAKÁTS ESZTER KEDVENC ZENÉIRŐL, HATÁSOKRÓL NYILATKOZOTT LEMEZTÁSKA-INTERJÚNKBAN.


A Takáts Eszter Beat Band legközelebb január 31-én a Presszó Tangó Libidóval játszik a GMK-ban, Facebook-eseményoldal


és akkor a Jönnél velem című slágeres, grúvos, lendületes dal: 

https://recorder.blog.hu/2015/01/13/dalpremier_takats_eszter_beat_band_feat_szekeres_andras_jonnel_velem
Dalpremier! Takáts Eszter Beat Band feat. Szekeres András: Jönnél velem
süti beállítások módosítása