Mi ebbe nőttünk bele. Exkluzív Quimby-interjú.

A Quimby idei utolsó klubkoncertje a székesfehérvári Fezen Klubban volt december 20-án, ahová a Recorder is elkísérte a zenekart (az utazást és a megérkezést megörökítő fotógalériánk itt látható). A fellépés után feldobott hangulatban ültünk le évet értékelni, ejteni néhány szót a soron következő izgalmas produkciókról, köztük a január 1-jei Varázszene-koncertről (amelynek élő online közvetítését a Telekom 4G-szolgáltatása jóvoltából bárki szinte bárhonnan HD-ben nézheti majd okostelefonon, tableten, illetve otthonról, számítógépen vagy akár okostévén is, nyereményjátékunk szerencsés pályázói pedig akár a helyszínen is), majd egy laza, csapongó, sok esetben az iróniát sem nélkülöző beszélgetésbe kezdtünk. Sok nevetés, felszabadult jókedv az öltözőben.

- Ha egy szóval kellene jellemeznetek 2014-et, mi lenne az?

Itt mindenki bekiabál valamit, többnyire a sűrű és mozgalmas szavak hangzanak el, majd Podlovics Péter, a zenekar menedzsere kontrázik: Most múlik pontosan (mindenki nevet).

- Koncertekkel teli év volt, idén is voltak kiemelkedően jó pillanatok?

Tibi: Mindig vannak. Ha nem lenne így egy évben, hogy nem lehetne kiemelkedő pillanatokat mondani, akkor le is tehetnénk a lantot.

Faszi: Vagy azt jelentené, hogy annyira jó minden. Akkor is letehetnénk.

Tibi: Szóval voltak és nem is biztos, hogy mindenkinek ugyanaz. Részben ezért is csináljuk amúgy, hogy legyenek izgalmas pillanatok.

- Emlékezetes mélypontok is vannak 2014-ből?

Livius: A nyár végén éreztük, hogy jól kijátszottuk magunkat, fáradtak voltunk, de utána pihentünk egyet és megint megtoltuk.

Tibi: Hullámvölgyek vannak, meg beesik egy-két kevésbé jól sikerült koncert, de azok is súrolják a közepest. Szerencsére nagyon szar dolog nem volt idén zenekari téren.

Faszi: Még van pár bulink, azalatt még összejöhet.

- Koncerttel zárjátok az óévet és koncerttel nyitjátok az újévet. Miben lesz más a két előadás?

Tibi: Totál más lesz a kettő. Az egyik az egy évzáró, szilveszteri buli. Táncos, hangos, zajos, igazi óévbúcsúztató. Nagyon súlyos rockkoncert lesz. A január elsejei Varázszene meg pont az ellentéte: leülős, lelazulós, fekvős, kényelmes, komfortos, laza muzsikálás a dalaink keretein belül. Egy szinten leszünk a közönséggel, nem lesz színpad. Kicsit olyan lesz, mintha egy közös térbe meghívtuk volna az embereket... mint egy nagyobb házibuli.

Dódi: Viszont nem lehet nagyon berúgni. NEM RÚGHATSZ BE!

Tibi: Most az elsejéről beszélünk. Miért nem rúghatsz be?

Dódi: Mert akkor nem figyelek arra, hogy hogyan instruálsz. Mert az életemért fogok küzdeni másnap.

Faszi: Én nem fogok ilyen önfegyelmet gyakorolni. Pláne nem január elsején. Az a kedvenc napom.

- Miért?

Faszi: Régen azért volt a kedvenc napom, mert akkor volt annyi ember és annyi autó az utcán, amennyinek lennie kellene. Nyugodtan tudtál menni a városban (mindenki hangosan felnevet). Most azért a kedvencem a január első napja, mert egy kiváló koncertet fogunk adni, aminek ráadásul nincs tétje.

- Koncerteztek karácsonykor, szilveszterkor és újévkor is. Mit szól a család, hogy ilyenkor is buszban ültök?

Faszi: Nagyon örülnek (mindenki nevet).

Tibi: A szórakoztatóipar alapvetően így működik: pont akkor dolgozol, amikor mások szórakozni mennek.

Faszi: A karácsony azért tényleg extrém.

Tibi: Az lehet, de mi ebbe nőttünk bele. Mi eleve inkább hétvégéken játszunk, amikor a legtöbben nem dolgoznak. Akik ismernek, szeretnek minket, azok ezt maximálisan elfogadják. Viszont kiváló hétfő délelőttjeink vannak otthon a családjainkkal.

Livius: Én nem hiszem, hogy a kőműves felesége kiakad, ha a fészerben belebotlik egy vakolókanálba.

Tibi: Így van, nem dolgozunk többet, mint mások, csak máskor.

- December 24-én megjelent a Kaktuszliget+ című digitális kiadvány, ami a tavalyi Kaktuszliget-album bővített kiadása.

Tibi: Az elmúlt évben számos olyan dolog történt velünk, amit szerettünk volna megmutatni a közönségnek, ezért ezeket csokorba szedtünk.

- CD, bakelit, most kibővített digitális kiadás. Jövőre jön a kazettaverzió?

Livius (hangosan felnevetve): Ez nagyon jó!

Szilárd: Gondolkodtunk már rajta.

Tibi: Sajnos én már nem tudnám mivel lejátszani. A régi autómban még kazettás magnó volt.

Faszi: Egyébként tényleg nagyon jól szól a kazetta, azt kell hogy mondjam. Egy ismerősöm bedigitalizálta az A Sip of Story című első lemezünket (ami csak kazettán jelent meg, 1993-ban - a szerk.). Megdöbbentő a szalaghang, pedig az még nem is egy jól szóló album volt.

Tibi: Hagyjuk a picsába ezt az egész digitális katyvaszt, térjünk vissza a gyökerekhez. A muzsika analóg. A zene nem számokból áll. Persze ez elég drága dolog manapság, Dave Grohlék könnyen megtehetik, de nem mindenki engedheti meg ezt magának. Azért sem igazi ez az egész, mert utána egy csomó digitális kütyün átmegy a dolog, meg azon is hallgatják az emberek végül, szóval csak eljutunk ehhez a műanyag valamihez a végén.

Livius: Szóval a kérdésedre válaszolva, jövőre más terveink vannak, nem lesz kazetta-megjelenés, ezzel a lemezzel már többet nem fogunk foglalkozni.

Tibi: Így van, külföldi turné és sok más minden. Ha úgy érzed, hogy túlságosan sok mindent húztunk le erről a témáról, akkor nem kell aggódni.

- Nem negatív komment akart lenni, a létező trend miatt kérdeztem.

Livius: Ha ez a trend fokozódni fog, a következő lemeznél megfontoljuk.

- Tibi, az egyik novemberi budapesti Quimby-koncerten belekezdtél a Start Me Up című Rolling Stones-dalba.

Tibi: Én? (a többiek nevetnek)

- Igen, te. És a közönség egy része komolyan vette azt a poénodat, hogy ez egy új ötlet egy készülő dalhoz.

Faszi: Figyelj, ez egy 1981-es dal.

- Pontosan. Ők 1962 óta zenélnek együtt. Ha az egészségetek és a barátságotok meglesz, akartok 70 év fölött is színpadon állni vagy van az a pont, amikor abba tudjátok hagyni?

Tibi: Valamennyire köthető ez a korhoz, de amíg örömet okoz, és azt érezzük, hogy érdemes együtt csinálni, addig biztosan csináljuk. Ha az nem múlik el, ami miatt elkezdtük ezt az egészet, akkor sokáig fog még tartani. Amit egyébként néztem a Stones esetében, hogy 60 éves korukig nagyon oké volt, de az elmúlt pár évben Keith Richards sokat öregedett. Persze az is igaz, hogy egy jó blues-karrier 60 fölött indul. Van az, amikor cikibe fordul és az ember nem veszi észre, hogy nem kellene ott lennie és önmaga paródiája lesz. Ezt igyekszünk elkerülni. (hosszan elgondolkodik) Nem mindenkinek áll jól az, ami a Rolling Stones-nak igen. Ahhoz egy erős belső hit is kell. Az a szerencsénk, hogy sokkal jobb látvány egy öreg rock-, blues-, soul- vagy jazz-zenész, mint egy szintipop-előadó.

Faszi: Most lesz Modern Talking, láttam. Elmehetnénk rá (mindenki felnevet).

- Nézőként mi volt életetek legjobb koncertélménye?

Tibi: Hűha…

Faszi: A legutóbbi nagy élmény a Monster Magnet volt a Club 202-ben év elején.

Livius: Voltam egyszer egy Cure-koncerten a ’80-as évek végén, talán ’89-ben. Az nagyon megbabonázott. Nagy cure-os voltam, nem csak érdeklődő, hanem rajongó is.

Tibi: Az nekem is megmaradt fényre, hangra. Amúgy nehéz a kérdés, mert rengeteg koncertre járunk és azokból nagyon sok a jó. Ha csak egyet mondhatok, akkor azért mondom Tom Waits-et, mert nagyon nagy személyes kedvencem. Prágában láttam legutóbb pár éve.

Fefe: Nekem az egyik szigetes koncert a személyes kedvencem. Sean Paul előtt játszottunk. Az volt a jó benne, hogy letoltuk a koncertet jó sok ember előtt a nagyszínpadon, a koncert után meg lementem az emberek közé, de mivel volt pass-om, ezért vissza tudtam menni a színpadra megint. Tibivel ott táncoltunk a dalokra a táncos csajokkal. A szituáció volt a nagyon jó: fönt is vagy, lent is vagy.

Tibi: Igazából ezt minden fesztiválon megcsináljuk, csak jobb produkciókkal.

Szilárd: Nekem eszembe jutott több is. Az első, ami nagyon kedves volt a szívemnek, az Peter Gabriel 2004-es budapesti koncertje. Ez azért, mert az Arénában olyan hangulatot tudott teremteni, hogy kussban volt a közönség a lassú daloknál. Hallani lehetett, ahogy nyikorog a szék valaki alatt. Szóval olyan hangulatot volt képes varázsolni abba a hodályba, amiről előtte nem hittem, hogy ilyen környezetben is létezhet.

Fefe: A VOLT Fesztiválon Iggy Pop is remek volt.

Faszi: Ott meg hallani lehetett, hogy nyikorog a csípőprotézise? (mindenki nevet)

Tibi: Állítólag az nekünk sokkal jobb volt a színpad szélén, mint kifelé. Nem voltunk lent és kint állítólag szarul szólt, nagyon kása volt.

Livius: Lehet, hogy szarul szólt, de elképesztő volt látni oldalról, közelről, amit művelt. A locsolás, a közönségre ugrás és a többi. Minden percben történt valami, ami elment volna cirkuszi mutatványnak is.

Tibi: Még egyet hadd mondjak el! Egy Los Angelesi-i Chuck E. Weiss-koncert. Kimondottan azért, mert ő mégiscsak egy ikon és sikerült Nyugat-Hollywoodban egy Piano Bar nevezetű kis helyen 57 ember társaságában megnéznem az előadást, amelyen olyan zenészekkel lépett fel, akik Prince-től kezdve sok nagy zenekarban játszanak. Utána végignéztem, ahogy a lépcsőn ülve osztották nekik a százdollárosokat. Abban a pillanatban nagyon megbecsültem magunkat, hiszen kint sincs kolbászból a kerítés. Ekkora legendák meg ilyen muzsikusok sokszor ilyen körülmények között játszanak és ugyanúgy élvezik. Jó buli volt és megvolt ez a pikantériája, hogy tudtunk dumálni utána. Ez tényleg különleges volt.

Szilárd: Akkor én is mesélek még valamit. Az említett Peter Gabriel-koncert másnapján együtt vacsoráztam a zenekarával. Attól tartottam, hogy azok az emberek, akik tényleg egy világsztárral járják a világot és valószínűleg nem keresnek rosszul, biztosan érinthetetlenek. Ha valakikről, akkor róluk biztosan azt gondolhatják az emberek, hogy fent hordják az orrukat. Viszont nagyon nem. Amikor beléptem az étterembe és kerestem őket a tekintetemmel, a gitáros felállt és elkezdett integetni, hogy helló, itt vagyunk. Ez nagy tanulság lehetne sok itthoni felfújt, pökhendi seggfejnek.

Dódi: Én még hallottam a Pere Ubu-t, de most már abbahagyták. Ez egy nagyszerű élmény volt. A másik meg a Dave Douglas-koncert volt Bécsben.

Tibi: Faszi, most már te is mondjál valamit!

Faszi: Nagyon nem bíztam benne, de megdöbbentően jó volt az idei budapesti Deep Purple. Láttam őket itt a Fezenen is, és botrányosan rosszak voltak. Nagy ikonok, nyilván vártam, hogy jó lesz és nagyon nem volt az. Valami nem jött össze nekik, fáradtak voltak, részegek vagy egyszerre, nem tudom. Viszont a Papp László Sportarénában előttük játszott az Ivan & the Parazol, majd utánuk ugyanaz a felállás jött, csak negyven évnyi rutinnal. Ugyanazok a hangszerek. Zseniális volt! Pazar volt! Már leírtam őket, hogy szerencsétlenek, a doboson kívül a többi már nem is tudja, hogy hol van, de szerencsére ez nem igaz.

- Mi volt az a lemez vagy dal, amin sírtatok?

Fefe: Most múlik pontosan (hangos, közös felnevetés).

Dódi: Chet Baker dalai mindenképp.

Tibi: Nekem van egy Marianne Faithfull-lemezem, illetve egy Leonard Cohen-albumom is, ami ilyen.

Livius: J.J. Cale Sensitive Kind című dala. Santana is feldolgozta, de az eredeti jobb.

Faszi: A King Crimson Red lemezén található a Starless című dal. A világ legjobb gitárszólójáról van szó. Egy vagy két hang van benne, de hét percig csinálják. A végén sírsz (mindenki felnevet). De nem attól, mert szar, hanem azért, mert rájössz, hogy egy hang kell csak, de az legyen ott.

Interjú és fotó: Reszegi László