EP-premier! makrohang: MAXREBO

2014.12.19. 11:11, rerecorder

pc160096-2-2.jpg

A 2013-ban alakult makrohang még abban az évben kezdett feltűnést kelteni, első, monokini terror című EP-jével és koncertjeivel, majd 2014-ben már az A38 által szervezett Talentométer tehetségkutatót is megnyerte a trió (a Recorder különdíjával együtt), amely most - egy tilos rádiós élő felvétel után - megjelenteti második stúdióanyagát, a MAXREBO-t, amit a ma esti corvintetős lemezbemutató koncerten már meg is lehet vásárolni!

front.jpgAz instrumentális zenét alaphangszereken játszó makrohang magát csak "jazz for metalheads"-ként szokta jellemezni és tulajdonképpen jól is illik rá ez a sajátos meghatározás. A most megjelenő négyszámos, 26 perces MAXREBO egy hosszú szerzeménnyel húz be a zenekar világába, majd az elképesztő energiákkal, pulzálással zajló koncertek hangulatát is tökéletesen visszaadja a qwertz című zseniális második számmal, persze a lemez második fele is a szokásos magas színvonalat hozza, előbb a zajos, majd a dubos elemek kerülnek felszínre.


NYÁRI NAGYINTERJÚNK A MAKROHANGGAL ITT OLVASHATÓ, SZÓ ESIK A MAXREBÓ-RÓL IS.


A zenekarból Nagy Gergely gitáros mesélt az új kiadvány felvételéről: „a lemez hanganyagát május 4-én rögzítettük az R33 stúdiójában, egy nap alatt. A felvétel, keverés és master Keszei Krisztián munkája. Egyben játszottuk fel, így próbáltuk visszaadni az energiát, amit koncerteken közvetítünk. Jövő év elején szeretnénk minél több magyar városban bemutatni a lemezt. 2015-re tervben van egy európai koncertsorozat és egy új kislemez is: 3-4 új számot már megírtunk hozzá, ezeket koncerteken is játsszuk, legközelebb ma este a Corvintetőn, aztán Budapesten majd csak januárban az A38-on, az Elektro Guzzi előtt.”


a makrohang legközelebb ma, december 19-én este játszik a Corvintetőn az S*10 Experiment-sorozat második estjén az Amoeba és a Fixi4 társaságában, ahol a friss makrohang-lemez már cd-n is megvásárolható lesz, Facebook-eseményoldal


a MAXREBO EP teljes egészében: 


a makrohang a Balcony TV két hete megjelent adásában, a Beauty Addiction című dalát játssza: 


nyitókép: 
tumblr.notwo.org

http://makrohang.tumblr.com/
https://www.facebook.com/makrohang
http://instagram.com/makrohang

https://recorder.blog.hu/2014/12/19/ep-premier_makrohang_maxrebo
EP-premier! makrohang: MAXREBO
süti beállítások módosítása