"Visszatérés a kiindulóponthoz" - Marcel-interjú

Marcel 1997-ben tűnt fel az első Future Sound Of Budapest válogatáslemezen, a következő néhány évben készített három albumot, Yonderboi mellett az akkori hazai hallgatós/downtempós elektronikus zene másik húzónevének számított külföldön, majd 2004-ben jószerivel eltűnt a radarról. Ugorjunk tíz évet: 2014. november 21-én megjelent a régóta ígért új albuma Petting. Soul. Dance. címmel – eljött az ideje, hogy beszélgessünk a producerrel. 

- Menjünk vissza a történeted elejére: hogyan jutottál el az első megjelenésedig?

- Az MTV-n ment a Party Zone című műsor és a Yo! MTV Raps, illetve ott volt a német VIVA-n a Hausfrau, aminek később Berlin House volt a címe. Ezekből lehetett tájékozódni. És ne felejtsük el azt sem, hogy a Tilos Rádiónak milyen hatalmas szerepe volt a hazai elektronikus zene fejlődésében. 1995-ben, miután kiszálltam Bernáthy Sándor első techno formációjából, Palotai Zsoltot kerestem meg, hogy segítsen nekem bekerülni a zenei életbe. Műsorait hallgatva úgy éreztem, hogy itthon ő ennek a zenének a "pápája". Általa jutottam el Tommyboy-ig, és így az Undeground Records-ig, ahol az első maxim kijött vinylen.

- Az Underground Records (illetve anyakiadóik, az UGAR és az UCMG Hungary) körül egy kvázi színtér alakult ki. Mennyire volt ez egy összetartó társaság? Hogy látod a helyed abban a mezőnyben?

- Az érzés, hogy egy istállóban vagyunk, mindenkiben megvolt szerintem, ami természetesen valamilyen szinten szorossá fűzte a kapcsolatot. De sokban befolyásolta ezeket a kapcsolatokat, barátságokat az is például, hogy ki-kivel zenélt, vagy éppen utazott együtt egy-egy turnén. Én akkoriban például nagyon közel kerültem Miraque-hoz, eszméletlenül sokat hülyültünk együtt, és bár a szeretet ma is megvan, de őt is máshova sodorta az élet, engem is, nem vagyunk szoros kapcsolatban. Deutsch Gáborral (Anorganik) viszont ma is sokat vagyunk együtt. Hogy magamat hol látom? Erre nem tudok válaszolni. Mindenkinek meg volt a maga stílusa, zenéje, és ha meghallgatod őket, tényleg mindenkinek más hangja van, másban jó.

- Az első két albumod (Viginti Etduo - 1998, Cirrus Maximus – 2000) a jazzy house/techno/drum'n'bass jegyében fogant, ezután a harmadik lemez (Gamblers' Delight - 2004) a hiphop-orientált downtempo felé kanyarodott el - mi okozta a stílusváltást?

- Talán kívülről stílusváltásnak tűnhet, de valójában a zenék azt tükrözik, ami bennem van. Mindig olyat csinálok, amit szeretek. Elég sok kiadatlan hiphop jellegű zene, beat van a fiókban amúgy. Számomra nincs különbség hiphop, house és techno között. Ezek a stílusok, elágazásaik, és gyökereik – a soul, a funk, a jazz, a disco – örök szerelmek, bérelt helyük van a szívemben.

- 2001 végén leszerződtél LTJ Bukem kiadójához, ott jött ki a harmadik albumod, de aztán mintha elvágták volna a karriered. Amennyire tudom, ez nem volt olyan szép történet. Mi történt pontosan?

- Irtózatos lassan hozták ki az albumom, amit nehezen tűrtem, és sok mindenben nem értettünk szót. Nagyon megromlott a kapcsolat. Ennek ellenére nem akartak elengedni egészen 2006 őszéig. Még soha nem küzdöttem ennyit azért, hogy sikerüljön eljönni valahonnan. Vicces, nem? Eljönni, nem pedig bekerülni. Nem akarom szépíteni, ezen a ponton komolyan felmerült bennem, hogy abbahagyom. Viszont Bukemmel végül mégiscsak jóban vagyunk mostanában. Mondta, hogy megjelenhetnének zenéim nála megint, de az új számaimban már nem volt meg a "space", én meg úgy voltam, elég nekem az is, hogy kibékültünk, nem kell feltétlenül ennél több.

- A kilencvenes-kétezres évek fordulóján, a kétezres évek legelején volt a magyar elektronikus tánczenének egy egészen nagy pillanata, boomja nemzetközi szinten, legalábbis akkor úgy tűnt - te hogy látod ezt?

- Igen, belülről is úgy tűnt, hirtelen sok srác jutott lehetőséghez, hogy megmutassa, mire képes. Széll Laci mondta egyszer egy éves értékelésen. amikor megjelent a Viginti Etduo és a Yonder lemez is, hogy Marcell megnyitotta a nemzetközi kapukat, Laci (Yonder) pedig beszáguldott rajta. Most ezzel nem kaserolni akartam magam, hanem arra rávilágítani, hogy mivel talán sok tehetséges ember jött itt össze, onnantól már könnyebb volt "robbani", kilépni a nemzetközi színtérre.

A KÉTEZRES ÉVEK ELEJI MAGYAR LOUNGE-ELEKTRONIKA HULLÁMRÓL KÉRDEZTÜNK NÉHÁNY HAZAI PRODUCERT.

- Egyértelműen te voltál Yonderboi mellett a másik producer, akitől komoly nemzetközi befutást reméltek - érezted ezt, volt benned is ilyen törekvés, ambíció?

- Bennem mindig is az volt az ambíció, hogy zenéket készítsek. Vagy ez talán több is volt, mint ambíció, kényszer. Persze a nagyon sok pozitív visszajelzés, siker után bennem is csodálatos filmeket vetített a lehetséges jövőről a belső álomgyár. Ki ne akarna sikeres lenni? De a kiindulás – szerintem – mindenkinél a zene szeretete volt.

- A nemzetközi eredményeid mennyire voltak valós sikerek?

- Többször kérdezték ezt tőlem, és korábban úgy éreztem, nem fair ez a kérdés, mert sosem kommunikáltam többet, mint ami valós volt. Sőt! Talán kevesebb nyilvánosságot kaptak ezek a sikerek a sok felturbózott promóciós sztorival szemben, amiknek nyilván jobban ismertem a hátterét, és tudtam, hogy valóban mennyit érnek. Mindenki eldöntheti, siker volt-e, hogy Marcelt remixelt a Groove Armada, vagy a tízezer ember előtti fellépés egy olyan francia fesztiválon, ahol magyar fellépő még nem volt azelőtt, ezért úgy reklámozták az eseményt, hogy Magyarország végre felkerült Európa zenei térképére. Vagy ott vannak a londoni The End-beli sikeres fellépések. Vagy az, hogy egy körülbelül öt évvel ezelőtti adat szerint kétszáz különböző válogatáslemezre kerültek fel Marcel-zenék világszerte - jut eszembe, utána kell néznem, hol tarunk most. Vagy például hogy a Carmel néven jegyzett Harakiri Blues milyen utat járt be, mennyit forgott a BBC-n, ahol Gilles Peterson játszotta először 2001-ben. Meg még nagyon sok mindent mondhatnék, és akkor a majdnem sikerült projektekről még nem is beszéltem, mint Vanilla Ice lemezének produceri munkáját elnyerni, meg a Kurtis Blow-nak készített remix megjelenése, de az ilyen majdnemeket nem szeretem hangoztatni.

INTERJÚNK A MARCEL ÁLTAL EMLEGETETT GILLES PETERSONNAL.

- Muszáj megkérdeznem: volt köztetek rivalizálás Yonderboi-jal?

- Nem éreztem rivalizálást. Mint már akkor is elmondtam, azt éreztem, hogy Széll Laci energiája és figyelme, Yonderboi feltűnésével aránytalanul megcsappant a többi UGAR-hoz tartozó művész irányába, beleértve engem is. Tudod mit? Lehet, hogy nem volt igazam. Most csak hálát érzek Laci, Wágner Kata és az egész UGAR felé a sok befektetett munka, erőfeszítés, a – sok esetben nárcisztikus – művészekkel kapcsolatos nyűg vállalása, Európa-szerte levezetett kilométerek ezrei miatt.

- Az elmúlt tíz év mivel telt, mivel foglalkoztál? Mikor kezdtél el az új lemezen dolgozni?

- Az elmúlt tíz évben megnősültem, született egy gyermekem, egész sikeresen összebunyóztunk a neurózissal és - ha kék-zöld foltokkal tarkítva is – ma már én vagyok a főnök. Amúgy megjelent egy pár remix, amiket a Nightmares On Wax-nek, a Guts-nak, a Gelkának készítettem, jöttek ki zenéim néhány Wax On Records válogatáslemezen, csináltam olyan bérmunkákat, amikre akár büszke is lehetek, meg olyanokat is, amikre nem biztos, hogy igen. A baráti Gelka zenekar révén összehaverkodhattam DJ Ease-zel a Nightmares On Wax-ből. Ja, és visszatértem a Mole Listening Pearls-höz (ott jelent meg Marcel első két albuma – a szerk.).

- Hogyan találtál vissza a német kiadóhoz?

- Megjelent ott egy Salamandra című Marcel-szám néhány éve, és elkezdtünk újra beszélgetni. Később visszakaptam az UGAR-tól az első két lemezem összes jogát, így lehetőség nyílt ezen lemezek újra kiadására, ráadásul ugyanott, ahol annak idején sikert arattak. Aztán megkérdezték, hogy akarok új lemezt készíteni. Egyszerűen, szépen alakultak a dolgok, és a Mole nagyon profin csinálta végig a promóciót is. Szerencsésnek érzem magam.

- Mesélj az új lemez születéséről: mennyire volt könnyű/nehéz folyamat? A zenekészítési metódusban volt-e valami változás a korábbiakhoz képest?

- Az elkészítésben pedig mindig okoz valami újat egy új hangszer megjelenése. Az új lemez esetében a legnagyobb munka azonban a mentális állapotom rendbetétele volt. Egy nagy újrakezdés ez az egész. Visszatérés a kiindulóponthoz, a zene szeretetéhez, az örömhöz, amit a zenélés jelent.

- Mennyi idő alatt készült el a lemez, mekkora időszakot ölel fel?

- Mindig készülnek új zenék, létrejönnek új ötletek, aztán egyszer csak összeszedem magam, hogy legyen egy új lemez ezekből.  Itt egy elég nagy időszak terméséről van szó. A legkorábbi beatek még akkoriban készültek, amikor a Gamblers' Delight végre megjelent. Aztán összegyűlt sok-sok alap, de valahogy egyik dal sem tudott befejeződni, sokáig csak folytak, alakultak a számok, de a befejezésnél mindig elakadtam. Abban az időszakban amúgy is gondjaim voltak - hogy úgy mondjam - az elengedéssel, és a dolgok lezárásával. Aztán amikor Ease-zel összejöttünk, nagyon sok energiát kaptam, és ez a lendület, az inspiráció elkezdett átsegíteni azon, hogy nincs a zenéimnek eleje meg vége.

- Kik a közreműködők, hogyan találtad meg őket?

- A közreműködők megtalálásában is Ease segített - ő volt egyébként az album executive producere -, az énekfelvételeket ő szervezte és támogatta, kivéve a San Franciscó-i Rasco-t, akivel már nagyon rég szerettem volna dolgozni. Nagyon hálás vagyok azokért a csodálatos vokálokért, amiket a legutóbbi Nightmares On Wax-lemezen is szereplő amerikai énekesnő, Katie Gray felénekelt, vagy Ricky Ranking, aki Roots Manuva fix énekese, és egész elképesztő. Ott van még Jen is, aki valójában egy költő hölgy, neki egy verse lett megzenésítve. És hát Rasco rapje! Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de nélkülük nem lenne ilyen ez a lemez.

- A lemez a downtempo szinte teljes spektrumát felöleli, van hiphopos, house-os, dzsesszes, dubos/reggeaes, easy listeninges szám – szándékos ez stíluspanoráma, hogy bemutasd, mennyi mindent tudsz? Illetve, mennyire akartál bizonyítani a lemezzel?

- Nem volt szándékos. Ezek a zenék bennem voltak, és az a valami, ami a zenét csinálja, ezen a hangon szólalt meg. Bizonyítási vágy egyáltalán nem volt bennem, sőt, ahogy teltek az évek, és kezdtem elfelejtődni, egyre jobban vágytam arra, hogy ne tetszeni akarjak, hanem csak a puszta örömért, a tiszta belső késztetésért zenéljek. Az, hogy nem akarsz megfelelni, szóval nem az ego zenél, nagy szabadság ám!

- Rájátszik a kelet-európai fílingre is - ez mennyire poén, vagy fontosnak érzed jelezni?

- A kelet-európai fíling az nem vicc! Az valóság. Benne a lelkünkben. Még ha vicces is formailag.

 - A lemez az elmúlt 15 évben bármikor készülhetett volna, néhány hang jelzi, hogy mai. Mennyire követed a zenei trendeket, mennyire hatnak rád és mennyire építed be a zenédbe őket?

- Magyarázd meg a lemez címét!

- Valójában egy leírása annak, milyen Marcel zenéje. Nem is én találtam ki, hanem Bodó Márton (DJ Boodoo) írta egy buli ajánlójában. Neki köszönhetem, mert én képtelen voltam egy normális címet megszülni.

- A lemez az elmúlt 15 évben bármikor készülhetett volna, néhány hang jelzi, hogy mai. Mennyire követed a zenei trendeket, mennyire hatnak rád és mennyire építed be a zenédbe őket.

- Minden hatással van a zene létrejöttére, de leginkább az élet. A trendek megismerését nem lehet megúszni, de igazán nem érdekelnek. A mostani trendekből számomra a klasszikus house visszatérése okozza az igazi örömöt. A mai trendeket nagyjából látom és követem, de nem igazán hatnak rám. Én a 80-as 90-es évek zenéjén nőttem föl, ez határoz meg engem. Most pedig megpróbálok nem túl nyálas lenni, de valahogy azt akarom elmondani, hogy nem a trendek izgatnak, hanem az érzelmek, az igazi érzelmek, és azokat elsősorban a régi, 70-es évek soul, funk, esetleg disco zenéiben találtam meg, no meg persze a klasszikus techno és house energiáiban. De szinte minden stílusban van olyan zene, ami megszólított, és nyilván, valamilyen szinten inspirálnak is.

- A zenéd mindig az elmélyült és a könnyed keveréke volt, sosem féltél a nyálas dallamoktól sem - ez mennyire szándékos? Vagy csak ez jön belőled?

- Valóban nem félek a nyálas dallamoktól, de hát itt, Kelet-Európában a Casio szelleme nehezen halványul, nem igaz? Ez jön belőlem, és próbálok nem ellenállni neki, mert jó hangszernek kell lennem a megnyilvánuló zene kezében, hogy a mű valódi legyen. Ez maximálisan érdekem, nem térhetek el az igazságtól, különben nem érzem jól magam. És amúgy is - úgy érzékelem - valójában nem lehet eltérni az igazságtól, csak látszólag és átmeneti időre. Így hát talán azt mondhatom, az a koncepció, hogy nincs semmilyen koncepció.

- Több Solitudo című számod is van - alkotóként "magányos farkas" típus vagy?

- Igen, nagyon sokáig egyedül szerettem dolgozni, mert ez lehetőséget nyújtott arra, hogy ne kelljen kiesnem a ritmusomból, illetve a kompromisszumkészségem sem világszínvonalú. De mostanában ez változik, ezen a lemezen is több a közreműködő, illetve más producerekkel közös munkák is várhatók. Jobb buli nem egyedül dolgozni, ma már így érzem.

 - Mindig kívülállónak, sőt megkockáztatom, magadnak valónak tűntél - jól érzékelem?

- Mondjuk úgy, hogy nem mindig könnyen nyíltam meg, bár ez ma már talán másképp van. Illetve, ha nem érzem úgy, hogy van mit mondanom, akkor nem szívesen szólalok meg. Máskor viszont be nem áll a szám. Ezt az oldalamat – szerencsétlenségére - a feleségem ismeri a legjobban.

- A lemez után az élő fellépésekhez is visszatérsz? Mik a legközelebbi tervek?

- A tervekről, élő fellépésekről talán később beszélhetnénk. Most éppen teljes rebootban vagyok, minden formálódik, kicsit várni kell még, hogy megmutassa magát a születő új.


Néhány dal Marcel új albumáról:

fotó: Bodó Márton