„Utálnék fiatalabb lenni” – The Vaselines-intejú

Semmi rosszindulat nincs abban a két aranyemberben, akik a The Vaselines tagságát teszik ki, és akik örömmel meséltek nekem arról, milyen ezrek előtt játszani Japánban, frusztrált indierock zenekarban működni a 80-as évek végén és teljesen elégedettnek lenni középkorúként is. Ha lehet biológiai bizonyíték arra, hogy nem csak a húszéveseké a világ, azt tuti Eugene Kelly és Frances McKee génjeiben kéne keresni. A Vaselines két tagjával idai albumuk, a V For Vaselines turnéján, bécsi koncertjük előtt beszélgettünk.

A duót pont úgy kell elképzelni, mint a zenéjüket: őszintének, szelídnek és pózmentesnek. Nem magamutogató, de nyitott személyiségek, akik örömeiket és gondjaikat is elmesélik. A látottak és hallottak alapján Frances-nek az előbbiből, Eugene-nek az utóbbiból van több.

- Először kettőtök kapcsolatáról szeretnék kérdezni. Van esetleg valami, amit nem szerettek a másikban? Valami, amin mindig vitatkoztok vagy… 

[nagy hahota]

Frances McKee: - Na hát itt ülhetünk egész este, addig sorolhatnánk.

Eugene Kelly: - Van jó sok dolog.

FM: - Eugene-ben az a legidegesítőbb, hogy mindent elhitet veled, aztán átver. Például kérdezi, hogy mit szeretnék játszani ma este a bulin, és amikor elmondom, azzal jön, hogy jó hát azt akkor nem fogjuk, azt nem lehet, satöbbi. Blöfföl, lehetőséget ad, amit később visszavon.

- Magyarul van erre egy kifejezés, ami nagyjából annyit tesz, hogy megmutatod a gyereknek a cukorkát, hogy ráizguljon, aztán végül nem adod neki oda (mézesmadzag).

FM: - Ő pontosan ezt csinálja.


- És neked Eugene? Te tudsz mondani valamit?

EK: - Ó, France-szel kapcsolatban nem is említhetnék semmi rosszat. [nevet aranyosan] Na jó, az első dolog, amit mondhatnék az, hogy… nem, nem, nincs ilyen.

- Tapasztalataim alapján a zenészekben mindig van egy kis exhibicionizmus, de az interjúk és az elmúlt másfél perc alapján ti nem tűntök ilyennek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon éreztek-e valamiféle szorongást, amikor a színpadon vagytok vagy amikor a sajtóval beszéltek.

EK: - Egy kicsit mindig ideges vagyok a bulik előtt, ami szerintem jó, mert sosem tudhatod, hogy mi történik, és jobb felkészülni az esetleges hibákra.

SKÓCIA ÉS ZENE FÓKUSZTÉMÁNKBAN TÖBBSZÖR IS ELŐKERÜLT A VASELINES.

- Szoktál inni koncertek előtt?

FM: - Egy kis pohár bor belefér.

EK: - Számomra természetes a feszültség, mivel a színpadon lenni fura dolog. Egy egész seregnyi ember bámul rád, te pedig énekelsz és gitározol nekik. Élvezzük a zenekarosdi minden szegletét, de nem vagyunk annyira showbiz-kompatibilisek, hogy mindig vonzzuk a reflektorfényt. Ezért egy részem akkor is kicsit stresszes minden buli előtt.

- És az életben hogy kezelitek a stresszt? Francis, úgy, tudom, te jógát tanítasz.

FM: - Ó, hogyne, a jóga erre nagyon jó.

EK: - Én bringázni és inni szoktam.

- Frances, milyen típusú embereknek ajánlanád a jógát? Én is épp gondolkozom azon, hogy kipróbáljam.

FM: - Az a típus, amit én tanítok, az bárkinek jó kortól, nemtől és rugalmasságtól függetlenül. Jó erőnlétet és stabilitást ad, hajlékony leszel és erős.

- És sok pasi jár hozzád?

FM: - Igen, egész sok hajlandó ilyen dolgokat csinálni. Ha gondolod, adhatok egy instant leckét. [nevet]

- Áh, inkább majd a közönségnek koncert közben. Mit tanultatok az egyetemen?

EK: - Én grafikusnak tanultam.

FM: - Én pedig tanítóképzőre jártam.

- Eugene, egyébként te mivel foglalkozol?

EK: - Nekem nincs másik munkám, csak a zenélés.

- Mennyire szerettél volna nagy rocksztár lenni annak idején? A 80-as, 90-es években azért voltak próbálkozásaid a komolyabb befutásra.

EK: - Ha zenélsz, nyilván sikeres is akarsz lenni, sok ember viszont konkrétan az elismerésre megy rá, nem pedig a saját örömére. Amikor fiatal voltam, mindig törekedtem, hogy nagyobb és nagyobb helyeken játszunk, hogy utazzunk, és hogy elsősorban a csapattal foglalkozzak. A hírnév annyira nem érdekelt, nem akartam, hogy emberek rohanjanak utánam az utcán. Számomra az volt a fontos, hogy zenélhessek és hogy egyre többeknek nyújtsak valamit, lemezeket csináljak, jól érezzem magam, ilyenek.

FM: - A kreativitás ilyen. Ha más emberek szeretik, amit csinálsz, az nagyszerű. Persze ez a munkád, mert pénzt keresel vele, de mégiscsak azt csinálod, amit imádsz.

- Mi volt a legfőbb oka annak, hogy feloszlottatok a 80-as évek végén?

FM: - A sikertelenség elég nyomasztó volt. Nem tudom, hogy láttad-e a Mi ketten című filmet (eredetileg Withnail and I, 1986-os angol film - a szerk.), de ott a helyzet hasonló, a végén a két szereplő külön utakra tér. És körülbelül a mi filmünk is így végződött akkor. Megjelent a Dum-Dum lemezünk, aztán hirtelen az egész zeneipar összeroskadt, ahogy a kapcsolatunk is. Pont befejeztem az iskolát, lediplomáztam és úgy voltam vele, hogy nekem nincs erre időm. A színtér is nagyon változékony volt, a gitár eltűnt, az elektronika pedig előjött Nagy-Britanniában.

EK: - Az indie-rock szcéna más lett. Nem volt elsődleges célunk a zenélésből megélni, ez csak az életérzés része volt, hogy fiatalok és szabadok vagyunk, kalandozunk. Így amikor szétmentünk, nem voltunk vele úgy, hogy világvége van, egyszerűen egy természetes folyamat volt. A lemezcég tönkre ment, így pénz se nagyon jött.

FM: - Egyik csalódás után jött a másik.

- És könnyű volt rajta túltenni magatok?

FM: - Persze, teljesen. [nevet]

- Francis, te mit csináltál a Vaselines feloszlása és a másik projekted, a Suckle beindulása előtt? Közöttük ugyanis volt egy ötéves hézag.

FM: - Suliban tanítottam.

- És szeretted?

FM: - Nem. [nevet]

- Ez meglep. Azt hittem, kedveled a gyerekeket.

FM: - A gyerekeket igen, az oktatási rendszert viszont nem.

- Eugene, te hogy vagy a képregényekkel?

EK: - Bajom nincs velük, de már régóta nem vettem egyet sem.

FM: - Hallottad, milyen szigorúan kérdezte?

EK: - Mintha vallatna! Nem, egyébként tényleg, a kommersz dolgokat nem szeretem, inkább a komolyabbakat, Alan Moore cuccait, ilyesmiket.

- Csak azért kérdezem, mert egy későbbi bandádat, a Captain Americát beperelte a Marvel a névhasználat miatt és így lett belőle Eugenius. Hogy képzeljük el a szituációt?

EK: - Egyszerűen csak mondták, hogy hagyjuk abba. Alá kellett írnom egy szerződést, amiben kijelentem, hogy sosem fogunk a név alatt játszani. Turnén voltunk, és jött egy ügyvéd reggel 8-kor, miután átmulattuk az éjszakát. Én pedig aláírtam: „Lord Eugenius, a rock & roll királya”.

A VASELINES 2010-ES VISSZATÉRÉSE KAPCSÁN ITT FOGLALTUK ÖSSZE KARRIERJÜKET.

- A legutóbbi albumotok négy évig készült, pedig csak tíz szám van rajta. Csupán ennyi dalt sikerült összehoznotok vagy van még több is? Arra szeretnék kilyukadni, hogy sok banda megír egy rakás számot, aztán kiválogatja a legjobbakat.

EK: - Van még néhány szerzemény, ami a V For The Vaselines különböző kiadványaiban lesz bónusztrekk. De igen, összesen olyan tizenhármat írtunk.

FM: - Ez soknak számít nálunk.

EK: - Nem egy banda tényleg úgy van, ahogy mondod, viszont mivel mi pénzeljük a lemezfelvételt, ezért nem engedhetjük meg, hogy ennyit pepecseljünk a stúdióban. Inkább a kisebb mennyiségre törekszünk és próbáljuk abból kihozni a legtöbbet.

FM: - A munkám engem is korlátoz, így nem olyan egyszerű összehozni a dolgokat, hogy ennyire eleresszük magunk.

EK: - Számunkra ez nem teljes állás, nem jammelünk órákig, hanem néha összeülünk és ennyi.

- Hogy megy nálatok a dalszerzés? Mindig közösen írjátok a zenét?

FM: - Nem, külön-külön is szoktunk dolgozni.

EK: - A technika szerencsére előnyünkre van, a neten keresztül könnyebb dalrészleteket küldözgetni.

- Nagyjából olyan idősek vagytok, mint a szüleim, és..

FM: - Ó, akkor lehetnénk az apukád és az anyukád? Nemrég jöttünk rá, hogy a basszgitárosunk is van annyira fiatal, hogy akár a gyerekünk is lehetne.

- Remek, generációkon átívelő a zenétek. Amit látok, az az, hogy a szüleim és generációjuk kicsit konzervatív, annyira már nem hajlanak a változás vagy az új felé. Viszont ezt nálatok egyáltalán nem érzékelem. Lelkesek vagytok, nyomjátok a bandát. Mit gondoltok, fiatalabbnak jobb lenni vagy idősebbnek?

FM: - Én utálnék fiatalabbnak lenni. Valójában most érzem magam a csúcson, életem legjobb periódusát taposom, a 40-es éveim kifejezetten jól sikerültek.

- Ezt öröm hallani. A legtöbb ember inkább úgy van, hogy ja, negyven-ötven évesen majd tök uncsi leszek, de persze ennek egyáltalán nem kell így lennie.

FM: - Egészségesebbnek és fittebbnek érzem magam, mint amikor huszonéves voltam.

EK: - Nekem sajnos az ellentéte igaz, egyre rosszabb és rosszabb lesz [nevetünk]. De úgy gondolom, hogy következetesebb, csiszoltabb és érdekesebb vagyok, mint régen. De egyébként nem zavar a korom, noha néha jó lenne egy tízessel fiatalabbnak lenni.

FM: - Régen például nevetséges humorérzékem volt.

- És mára érettebb lettél?

FM: - Nem, csak ritkábban poénkodok [nevet].

- Mindezt csak azért kérdezem, mert jó lenne valami hasonlót csinálni, majd amikor a ti korotokban leszek...

FM: - Na, azért annyira nem vagyunk vének!

- Persze, szerintem se, próbáltam úgy fogalmazni a mondatokat, hogy azok a legkevésbé legyenek sértőek.

FM: - Hát nem sikerült! [nevet]

- Akkor ki is törlöm a beszélgetést! [móka, vidámság]. Mekkora volt a legnagyobb tömeg, ami előtt játszottatok?

EK: - Talán a Summer Sonic fesztivál Japánban, 2010-ben. A Sonic Youth, a Flaming Lips, a Teenage Fanclub és a Grizzly Bear is zenélt, és olyan 10 ezer ember gyűlt össze.

- Szerintetek a japánok jobban kedvelik a zenétek, mint mások?

EK: - Nem igazán.

FM: - Ha így is van, nem nagyon mutatták ki. Elég szégyenlős ország ők.

- Majdnem végeztünk, de még kérlek, áruljátok el, kik a kedvenc előadóitok mostanában.

EK: - Én nem szoktam cserélgetni a kedvenceimet, ebben a tekintetben állandósultam, így nem is tudnék friss csapatokat kiemelni.

FM: - A Schwervon!-t kedvelem, ők előzenekaroskodnak nálunk a turnén. Én inkább a lo-fi dolgokat szeretem. De az új Leonard Cohen is tetszett, ugyanúgy bírom a Velvet Undergroundot, és így tovább.

- És a Neutral Milk Hotelt? Láttam, hogy játszottál előttük szólóban.

FM: - Igen, őket is nagyon. Ők tényleg egy olyan zenekar, aminek a híre szájról szájra terjedt és jó látni azt a szeretetet, ami feléjük árad. Nagyon kedves, aranyos emberek.

interjú: Judák Bence

a Vaselines legutóbbi klipes dala, a High Tide, Low Tide: