Idén tizenöt éve, hogy hazánk egyik legelismertebb elektronikus zenei producere, Fine Cut Bodies elkezdett zenét írni. Ennek apropóján elsőként feltérképeztük, hogy milyen lemezek hatottak rá / alakították a zenei világképét, majd arra kértük, összegezze az eddigi produceri munkásságát egy exkluzív mixben. A kérésünknek örömmel eleget tett, mi pedig örömmel prezentáljuk Fine Cut Bodies karrieráttekintését, saját számról-számra kommentárjával.
Íme tehát Fine Cut Bodies Recordernek készített jubileumi karrierösszegző mixe, alatta pedig a trekkekhez fűzött személyes megjegyzései:
1. Quimby: Pedofiling (Beats In Silence remix) [2001 - Polygram]
Még nem Fine Cut Bodies név alatt, de ez volt az első hivatalos megjelenésem, pedig a Quimby-remixalbumra teljesen véletlenül kerültem fel. Nagyon bírtam a zenekart, úgyhogy Kámán Viktor (Vic a Budai&Vic párosból) protezsált be a projektbe. Végül a szám hangulata szerencsésen rezonált az együttessel és még videoklipet is csináltak belőle, szóval az elég menő érzés volt, hogy az első megjelent zenémet a VIVA-n hallottam nap mint nap!
2. Fine Cut Bodies: Deep Lack Of Balance [2001 – Chi]
Ez a szám még az első zenéim egyike volt, valamikor a '90-es évek végén készült. Még nem igazán tudtam, hogy vannak olyan „szabályok”, amiket illik betartani, úgyhogy gyorsabb tempójú lett (150 bpm), mint az akkori breakbeat-, de lassabb mint a drum'n'bass-trekkek. Viszont a Chi-s csapatnak tetszett, és miután megjelent (első bakelitre préselt zeném lett), nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ráadásul pont az tetszett a dj-knek, hogy jól lehetett használni a szettekben drum'n'bass és nu skool breaks közötti átkötéshez.
3. Muddyloop: The Boomspot (Fine Cut Bodies remix) [2002 – Ritmic]
Egy svájci kiadónak csináltam ezt a break remixet ami az első külföldi kiadó által megjelentetett zeném volt.
4. Chris Carter + Fine Cut Bodies: Frogmarch (dub) [2007 – REC]
Az évek folyamán Chris Carterrel szoros barátok lettünk, és mikor indított egy saját kiadót, csináltunk közösen egy elég elmebeteg single-t, ami azért is mosolyogtat meg a mai napig, mert az angol DJ Magazin egyik számában három kritika is íródott róla, ráadásul mind különböző műfajnak titulálva (tech house, techno, breakbeat) és a hónap technolemezének választották. Mi meg, akik addig még sosem csináltunk technót, csak húzogattuk a szemöldökünket.
5. Myroslaw Bytz: Amfuem (Fine Cut Bodies remix) [2008 - Chi]
Egy San Franciscó-i producer (Alland Byallo) kért fel erre a remixre 2006 környékén. Már megjelenés előtt egész jó sztorikat hallottam, hogy kik merre pörgetik a számot, de aztán a megjelenése jól megcsúszott, úgyhogy egy idő után úgy döntöttünk, kihozzuk a Chi-n. Dave Taylor fidgetes produceri munkái elég inspirálók voltak akkoriban nekem, úgyhogy ez azt hiszem annak ellenére hallható rajta, hogy nem fidget house lett a végeredmény.
6. Audio Soul Project: Tied To You (Fine Cut Bodies' skizodub) [2006 - Fresh Meat]
A chicagói Mazi (Audio Soul Project) az Amfuem-remixem miatt kért fel, hogy csináljak neki is egy remixet, de továbbra is ellenálltam a túl egyenes house-oknak (csak producerként, mert dj-ként sok house-t és tech house-t játszottam), úgyhogy ezt a tört és egyenes ritmikák között ingadozó verziót sikerült összehoznom, ami megint nem lett egy simulékony houseszám, legalábbis egy dj szemszögéből, de a kiadó szerette.
7. Thomas Gandey: The Organ Track (Fine Cut Bodies remix) [2012 - Southern Fried]
Cagedbaby (Thomas Gandey), régi cimbora, és épp Ausztráliában turnéztam, mikor Twitteren rám írt, hogy nem remixelném-e a következő kislemezét. Emlékszem, ott voltam a fesztiválon a szállásomon és elkezdtem azonnal dolgozni a remixen laptopon és fülesben, mert annyira lázba hozott, hogy Fatboy Slim kiadóján lehet egy megjelenésem.
8. Biscuit Reality: Never Sleep With Freddy [2010 - Resopal Schallware]
A Biscuit Reality-t AMB-al közösen kezdtük csinálni, hogy kifejezetten house/tech house zenéket írjunk, és eleinte senkinek nem árultuk el, hogy mi vagyunk a projekt mögött. Ez a technósabb beütésű szám a Rémálom az Elm utcában gyerekdalát dolgozza fel, jól kántálható, úgyhogy az egyik Biscuit Reality-minislágerré nőtte ki magát.
9. Biscuit Reality: Lack Of Cactus [2009 - Mothership]
Ez volt az első Biscuit Reality-megjelenés, miután Claude VonStroke megkeresett minket, hogy SoundCloudon hallotta és nem megy ki a fejéből. A Dirtybird testvérkiadóján jelentette meg végül.
10. Fine Cut Bodies: Huncut Hacuka [2008 - Chi]
Talán ez lett a legismertebb housezene, amit valaha írtam, a Simian Mobile Disco még a Fabric mixére is feltette, de kaptam sms-t barátoktól, hogy épp Mylo játssza a Balaton Sound arénában, vagy Luke Solomon (aki számomra fekete öves nagymester) hónapokig number one-ként chartolta mindenhol.
11. Péterfy Bori & Love Band: Helló Modern Dizájn (Fine Cut Bodies' fidget ride) [2008 – Chi]
Az első igazán fidgetes zeném. Akinek a füle nincs trenírozva, az sikítva kapcsolja ki a lejátszót, ha ilyet hall. Azért a kiállásba kicsit szvingesítettem is az eredeti változatot, hogy meglegyen a kontraszt a beteg, csapongó groove és a könnyedebb dallamos kiállás között.
12. Soerii & Poolek: Elton John (Fine Cut Bodies' red pill take) [2008 – Megadó]
Itthon talán ez lett a legismertebb zeném. A szigeten annyit röhögtem a csapat első koncertjén, hogy utána egyből megkerestem őket, hogy én szívesen remixelnék, ha van lehetőség. Andro akkoriban kezdett elektrohouse-fidget témákat játszani és mivel a Péterfy Bori-remixet is bírta, ő volt az első, aki megkapta, amit aztán rotációban játszottak a rádióban. Pedig ez a remix tele van iróniával (komoly remixet nem is lehetne S&P-ből csinálni szerintem), van itt minden, a '80-as évek epikus szintijeitől a dj-szivató kiállásig, mikor úgy hallgat el a zene, hogy mindenki azt hiszi, hogy elment az áram.
13. Fine Cut Bodies: Beaver Blink (Ooah remix) [2008 – Chi]
A Chi kiadványai valamiért mindig nagyon rezonáltak a kaliforniai ízléssel, így viszonylag sokan ismerték a dolgainkat, sok barátunk lett az ottani producerek és dj-k közül. A Los Angeles-i Ooah ezt a remixet akkor csinálta, amikor még nem alapították meg a Glitch Mobot, de így is a legtöbbet hallgatott FCB szám lett a YouTube-on és rettentő sok nagyon vicces videót láttam a szobájukban brékelő amerikai srácokról, akik ezt használták fel a produkciójukhoz.
14. Röyksopp: Tricky Tricky (Fine Cut Bodies rework) [2009 – free download]
Nagyon bírtam mindig Karin Dreijer Andersson (The Knife) vokáljait, úgyhogy nagyon örültem, hogy remixelhetek egy számot amiben ő énekel. A zenekarnak és a menedzsmentnek is bejött, amit csináltam, úgyhogy lendületből kértek egy Fever Ray-remixet is. Sajnos a menedzsmentből pont akkor mentek el azok az emberek, akik ezt intézték, így szép lassan feledésbe merült mindkét remix (de a weboldalamról most is letölthetők).
15. Erik Sumo: The Real Moustache (Fine Cut Bodies remix) [2006 - Pulver]
2005-2006 körül nagyon izgattak a glitch-es, sound designolt, elektronikusabb hiphopszámok, játszottam is pár ilyesmi szettet és talán ez a remix volt az első, amiben ezzel a világgal producerként is próbálkoztam. Manapság leginkább a glitch hop műfajt lehet ráhúzni, de akkoriban még nem volt ez egy mozgalom. Emlékszem, hogy Tipper Skype-on fél óráig magyarázta nekem, hogy játszik AMB-tól valami zenét, aminek nem tudja a címét és hogy az mennyire illik a szettjébe, mire rájöttünk, hogy erről a számról beszélünk.
16. Fine Cut Bodies: Sweet Fall [2012 – Enig'matik]
Az utóbbi pár évben kicsit elsodródtam a táncparkettől a sound designosabb downtempo-témák felé és kiengedtem a gyerekkorom óta magamba fojtott filmzenés világot. Valahogy az organikus zajok és zörejek mögé próbálom rejteni a melankolikus hangulatokat. A szám végén még egy kis The Friends of Mr. Cairo-utalás is visszaköszön, hogy ne legyen hiábavaló a sok Vangelis-hallgatás, ami az éjszakákon átívelő maratoni programozásaim aláfestő zenéje volt.