Egy sztriptízes egy napja brazil pszichedelikus rockra

2014.09.25. 14:11, subrecorder

miracle.jpg

A foci vb ráirányította a világ figyelmét a brazil zenére (mi is fókuszba állítottuk a Recorder magazin 23. számában), így az ottani zenekaroknak is kicsit több esélye van most a nemzetközi áttörésre. A feltörekvők közé tartozik a Wannabe Jalva Porto Allegre városából, ők októberben már az USA-ban fognak koncertezni. Ennek örömére készíttettek is gyorsan egy klipet, melyben egy sztriptíztáncosnő, egy alkoholista és egy utcai banda négy tagjának egy napját követhetjük végig.

Talán nem is véletlen, hogy a négytagú Wannabe Jalva az egyik kiszemelt, hiszen (saját meghatározásuk szerint) "uterus space groove rock" zenéjük jól beilleszthető az Észak-Amerikában mostanában jól menő stílusokba: egy kis pszichedélia, egy kis Black Keys, az Arctic Monkeys legutóbbi, AM albumán hallható fülledt alapokkal megfűszerezve. Nem most kezdék ők egyébként az amerikai piac ffelé tendálást, 2011-es első albumukon azzal a Brian Lucey-val dolgoztak együtt, aki a Black Keys nagy sikerű Brothers lemezét is keverte. A Welcome To Jalva óta csak kislemezeket jelentettek meg, most október 15-én azonban a turnét promotálandó kiadnak egy EP-t, Collecture címmel. Erről az első bemutatott dal a Miracle, melyhez az itt tárgyalt videó is készült.

Az Antonio Torriani által rendezett kisfilmben a szereplők tudta nélkül fonódik össze egy sztriptíztáncosnő, egy vallását feladó alkoholista és négy utcai huligán élete. A napközben unalmas bolti munkáját végző nő, a szupermarketből piát lopó banda, a sztriptízklubba járó öreg, ezek a motívumok mind azt mutatják, hogy hiába a romantizálás, az élet Dél-Amerikában is ugyanolyan mocskos és unalmas, mint bárhol máshol a világon.


A Wannabe Jalva új videója, melyben azért felbukkan pár keményebb jelenet, munkahelyen és informatika órán ne nézd meg:


ha tetszik a zenekar stílusa, innen szemezgethetsz még a munkásságukból:

 

 

https://recorder.blog.hu/2014/09/25/egy_sztriptizes_egy_napja_brazil_pszichedelikus_rockra
Egy sztriptízes egy napja brazil pszichedelikus rockra
süti beállítások módosítása