"Utáltam a diszkót" - H.P. Baxxter (Scooter)-interjú

Mondhat bárki bármit a Scooterről, az elmúlt húsz év egyik - ha nem a - legsikeresebb német együttesében van valami, amitől minden cikiségük ellenére mégis inkább menők, úgyhogy még mi is akarjunk velük interjút készíteni. A legújabb - ötödik - felállásában szeptember 29-én új albumot megjelentető trió alapítóját, a Scooter sikerének legnagyobb x-faktorát, a hidrogénezett hajú kiabátor. H. P. Baxxtert múlt pénteken, a Budapest Parkban adott koncertjük előtt kérdeztük a zenei gyökereiről.

- Mi az első zenei emléked?

- Az édesapám nézi a tévében a Beat Club című zenei műsort, ami akkoriban nagyon népszerű volt Németországban. Ez valamikor a hatvanas évek végén lehetett, még egészen kisgyerek voltam. Fekete-fehér volt a tévénk és emlékszem, hogy teljesen lenyűgözött az a sok fura figura és a hangos zene.

- A gyerekkorodat milyen zene határozta meg?

- Amikor úgy igazán kezdtem érdeklődni a zene iránt, az a glamrock-divat idején volt, '73-'74-'75-ben. A szomszédban laktak nálam idősebb srácok, akik néha vigyáztak rám, amikor anyukám nem volt otthon, és az ő szobáik tele voltak zenekari poszterekkel, én pedig teljesen a hatásuk alá kerültem. Nekem is kellettek ilyen poszterek a popmagazinokból, pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ki kicsoda, csak tetszettek a fényképek és teleragasztottam velük a saját szobám falát. Kicsit később aztán már hallgattam is a zenét. (nevet)

- Melyik volt az első lemez, amit a saját pénzedből vettél?

- A T. Rextől a 20th Century Boy. T. rex, Sweet, Slade, Nazareth és a társaik - kezdetben ezeket szerettem. A középiskolában aztán megváltozott a zenei ízlésem, inkább a kemény rock felé fordultam, a kedvenc gitárosom akkoriban Ritchie Blackmore volt a Deep Purple-ből, meg persze Jimmy Page a Led Zeppelinből.

- Mikorra tehető az első zenei próbálkozásod?

- Tizenhárom évesen kaptam az első elektromos gitárt és hozzá erősítőt, és tizennégy évesen játszottam először egy iskolai zenekarban, én voltam a gitáros. Az első saját zenekaromat tizenhat évesen alapítottam a szülővárosomban, Leerben, hardrockot játszottunk.

- Van olyan zene vagy lemez, ami megváltoztatta az életed?

- Azt hiszem, tizennyolc éves voltam, amikor valaki a kezembe nyomta a Soft Cell Non-Stop Erotic Cabaret című albumát (1981-ben jelent meg - a szerk.) és amikor meghallgattam, valami átállítódott a fejemben. Aztán jött a Depeche Mode is, én pedig új lapot nyitottam; leálltam a rockzenével, eladtam a gitárom és azt mondtam, én mostantól ilyen zenét fogok csinálni. Nagyon sokáig tartott ez a new wave/szintipop korszakom, a Celebrate The Nunt is ebben az időszakban alapítottam (1985-ben - a szerk.) - olyanok akartunk lenni, mint a Depeche Mode és a New Order.

- Az elektronikus tánczenébe hogyan szédültél bele?

- A nyolcvanas évek végén, amikor bejött az acid house nekem tetszett ugyan, de egy ideig nem találtam fogást rajta. Aztán amikor feltűnt a KLF a What Time Is Love?-val 1990-ben (eredetileg 1988-ban jelent meg, de Németországban két évvel később - a szerk.), ami egy csodálatos szám, a legnagyobb kedvencem tőlük, számomra új időszámítás kezdődött. De időbe tellet, mire a váltásról meggyőztem Ricket (Rick J. Jordan, a Celebrate The Nun, majd a Scooter másik alapító tagja, aki tavaly hagyta ott a zenekart - a szerk.). Másfél évig külön utakon jártunk, de aztán Hamburgba költöztem és a kiadómon keresztül újra elkezdtünk együtt dolgozni, ez volt a Scooter kezdete, Onantól aztán jött a trance, a techno, a house és az összes többi. (nevet)

- Melyik a kedvenc UK rave számod?

- Hmmm... hmmm... a régiek közül? Ugyan már nem annyira rave, de a Baby D-től a Let Me Be Your Fantasy, a mai napig szeretem.

- És a kedvenc német rave számod?

- Óóó, de hát abból annyi van (nevet)... talán legyern akkor egy vicces a korai időkből, a Jens Lissat-féle Interactive és a Who Is Elvis?. Ami számomra egy meghatározó szám, az nem német, hanem holland, az L.A. Style-tól a James Brown Is Dead, ez az egyik örök kedvencem, a Call Me Manana című számunk
tulajdonképpen egy tisztelgés előtte.

- Zene esős őszi napokra?

- Úúú, The xx, vagy The Smiths.

- Bűnös zenei örömöd?

- Diszkóklasszikusok. Amikor fiatal voltam, utáltam a diszkót, mostanában meg már szeretem, az I Feel Love és a hasonló energikus diszkózenék nagyon bejönnek.