Shabazz Palaces: Lese Majesty (lemezkritika)

A Shabazz Palaces 2009-ben tűnt fel, két, gyors egymásutánban kiadott EP-vel, majd 2011-ben érkezett a Recorderen is az év legjobbjai közé kerülő elsőosztályú debütalbum (Black Up) idén pedig a korábbiaknál némileg hosszabb szünet után a talányos klipdalokkal, a Dawn In Luxorral és az óriás meztelennős látomást is bevető #CAKE-kel felvezetett Lese Majesty. Oké, de milyen lett?

Kiadó: Sub Pop

Megjelenés: 2014. július 28.

Stílus: cosmic future hiphop

Kulcsdal: Az egész lemez, egyben

Ha az első Shabazz Palaces-lemez (Black Up, 2011) hallgatása közben azt éreztem, hogy ilyen zene nincs, hogy ez tényleg semmihez sem hasonlítható, akkor a második Shabazz Palaces-albumot már először hallgatva is azt hiszem, hogy egy klasszikus, sokszor hallott zenét tettem fel. És az érzékelők akkor is meg vannak zavarodva, ha nagyrészt ez még mindig nagyon nem evilági hangzás, és – ha csak részleteiben is, de – emlékeztet a korábbi Shabazz Palaces-dolgokra. Ez nem egy hetvenes évek eleji Gil Scott-Heron-részlet? Ez mi is, valami KLF-remix egy Congos-számból? Ezt se tudom hova tenni, Antipop Consortium, talán? Az egész egy nagy álom. Egy erőlködés nélküli kísérlet arra, hogy ismert összetevőkből valami eddig hallatlan jöjjön létre. Na jó, ez persze nem igaz, mert ha csak erről lenne szó, nem biztos, hogy a zsenialitás olyan sokszor eszünkbe jutna – van itt ismeretlen összetevő is.

Hogy mit hallunk, tényleg meghatározhatatlan. Épp nemrég, szigetes fellépése miatt méltattuk az Outkastot, hogy milyen messzire vitték a hiphop műfaját ahhoz képest, amikor 1994-es első lemezük idején belekaptak. Na most Ishmael Butler, a Shabazz Palaces egyik fele (fő agya/szövegelője) is a kilencvenes évek elején kezdte, Digable Planets nevű zenekarának jazz-hiphopja akkor szintén erős új hangot jelentett és nagyot szólt, de ahol ehhez képest most tart, az talán még az Outkast által megtett útnál is jóval hosszabb pálya (Butler párja, Tendai ’Baba’ Maraire nemrég adott ki új, szintén jó projektlemezt, Chimurenga Renaissance néven). A Lese Majesty című album a debütáláshoz képest még inkább konceptkeretbe fogott, még inkább kidolgozott. Hét szvitből tevődik össze, amelyek egyenként 2-4 dalból, tételből állnak, összesen tizennyolc trekk és 45 perc az egész, de ezt felesleges is részletezni, mert mindez inkább egy nagy egybefüggő massza, vagy, mondtam már? Egy nagy álom. Hogy az uralkodó ütemtelenség, lassan szédítő pszichedélia miatt ugrik be folyton, vagy mert ez a hatalmas kollázslemez tényleg az asztráltérben játszódik, de olyan, mintha a KLF-féle Chill Out mai megfelelője lenne – és ennél nagyobb dicséretet nem is tudnék mondani. Ehhez jön nagyjából ugyanaz az eszmei tartalom, mint a debütálás esetében: bölcs megfigyelések, már-már igehirdetői szónoklatok és filozofikus-szimbolikus példázatok. Eddig az év lemeze.

9.5/10

Dömötör Endre

a Lese Majesty teljes egészében - (X) Hallgasd a Spotify-on (Spotify ♥ Telekom):