A Recorder felkérésére bepakolt, cikkünk végén meghallgatható – és számonként kommentált – playlistből kiderül: a Kerekes Band tagjainak zenei ízlése éppen olyan sokrétű, mint amilyen változatosak a fesztiválemlékeik is. Ma este az óbudai Kobuci Kertben sem hagyományos, homogén KB-koncert lesz: ez alkalommal vendégükkel, a Middlemist Red énekesével dobják össze, amijük van. Az addig hátralévő pár órából egyet pont eltölthetsz a kedvenc Kerekes Band-fesztiváldalokkal.
Amadou et Mariam - Chantez-Chantez
2003-ban bóklásztam a Szigeten, amikor véletlenül belefutottam Amadou és Mariam zenéjébe. Azonnal beleszerettem. Olyan földöntúli boldogság áradt a színpadról, ami azonnal magával ragadt. Ha az ember egy vidám fesztiválra igyekszik, ezzel biztosan révbe ér. (Fehér Viktor)
Jamiroquai - Feel So Good
Eddig négy Jamiroquai-koncerten voltunk Viktorral. Az egyik legemlékezetesebb a tavalyi kassai koncert volt, ahol a koncert után, másnap összefutottunk Jay Kay-jel a városban. Rajtunk kívül senki sem ismerte fel, így tudtunk váltani néhány szót. Az első öt lemeze hibátlan, így ez a szám csak önkényes kiragadás az életműből. (Fehér Zsombor)
Todd Terje - Delorean Dynamite
A house és a moldvai táncház valahol egy tőről ered: addig csavarni az emberek fejét, amíg az bele nem gabalyodik az extázis örvényébe. Todd Terje ilyen értelemben az egyik legjobb norvég táncházas zenekar. Egy személyben. (Fehér Viktor)
Kraftwerk - Aéro Dynamik
Az egész zenekar imádja a Kraftwerket. Olyannyira, hogy az egyik bevonuló zenénk is a The Robots. Használok egy elektromos dudát, amivel régi vágyam, hogy egy "kraftwerkes" számot hozzunk össze. A hangszín már megvan hozzá. (Fehér Zsombor)
Lajkó Félix - Mező
A Kraftwerk után elég nagy váltás, de ha a fesztiválra igyekezve kinézünk a vonatból a búzatáblákra, akkor ez a zene tökéletes ahhoz, hogy megértsük, miért jó magyarnak lenni, és miért jó élni. (Fehér Zsombor)
Dreadzone - Captain Dread
Az egyik, ha nem a kedvenc dub-bigbeat zenekarom. Egyértelműen hatottak a Kerekesre is. Ráadásul a népzenére jellemző esztam lüktetés ennek a zenének is az egyik alapja. Még a végén kiderül, hogy a Karib térségben volt az őshaza... (Csarnó Ákos)
Franz Ferdinand - Bullet
Tavaly a Szigeten végre elkaptam őket. Bár állítólag 10 éve voltak menők, szerintem a Right Action album zseniális. Kocsiból kiüvöltős, csajozós, nyári zene. Semmi öncélúság. Letisztult gitárzene. Nekem bejön. (Fehér Viktor)
Alice In Chains - Stone
Ha kibuliztuk magunkat, adózzunk egy kicsit a sötét gondolatok és élmények előtt is. Elvégre a fesztiválozás sem játék és mese. Csupa megpróbáltatás, főleg hajnalban. Ez a szám (és klipje) jól példázza, milyen érzés hazafelé menni a fesztiválról hajnalban. (Fehér Zsombor)
Middlemist Red - Single Switcheroo
Szerintem az utóbbi idők legjobb magyar száma. Semmiképp nem hagynám le a válogatásról. Augusztus 1-jén a zenekar frontembere, Nóvé Soma lesz a meghívott vendégünk a Kobuciban, ahol áthangszerelve közösen előadjuk a dalt. Izgalmas lesz. (Fehér Viktor)
Foo Fighters - Pretender
Egy igazi rockhimnusz, úgyhogy kénytelenek voltunk mi is feldolgozni. Ráadásul a furulyabetét, amit fújok benne, garantált védelem bárminemű rendőrtámadás ellen. (Fehér Zsombor)
Chk Chk Chk - Steady as the sidewalk cracks
Igazi menetelős szám: "Balaton parti" énekkel, "Művészetek Völgye szaxofonszólóval", és egy kiváló refrénnel. Tökéletes egy fesztiválos utazáshoz. (Kónya Csaba)
+1.
Kerekes Band feat. Waszlavik Gazember László - Rózsaszínű kád
Ha írtak Magyarországon olyan számot, ami a Burning Man indulója is lehetne, akkor ez az: "Egy rózsaszínű káddal robogok a körúton, mögülem integet a medve." Kell ennél pszichedelikusabb?
Kattints ide, és hallgasd meg a Spotify-on a Kerekes Band fesztiválogatását:
(X) A Spotify Premiummal a zenehallgatás valódi élményében lehet részed: reklámok nélkül, kiváló hangminőségben élvezheted kedvenc zenéidet, akár internetkapcsolat nélkül, offline üzemmódban is. A Telekom Music díjcsomagjai és Music opciója hozzáférést biztosítanak a Spotify Premium zeneszolgáltatáshoz. A feltételeket keresd a www.telekom.hu/zene oldalon!