„Filmek, amik emberibbé teszik a nézőt a végére” – Lenny Abrahamson-interjú

A héten kerül a hazai mozikba az ír Lenny Abrahamson által rendezett Frank című - a rendező szavaival élve - emberi komédia, amely egy Chris Sievey nevű komikus által a nyolcvanas években megalkotott, a fején hatalmas papírmasé fejet viselő Frank Sidebottom karakteren alapszik, de a zenei témájú film főhősét amúgy is sok más híres kívülálló zenészből gyúrták össze az alkotók. A filmhez kapcsolódott egy nyereményjáték, amin egy teremint lehetett nyerni, illetve a Recorderen egy másik játék is fut még, amivel a szerdai premierre lehet 5x2 belépőt nyerni. A Frank rendezőjét Írországban értük utol, telefonon.

- Mi inspirált gyerekként először arra, hogy valami kreatív dologba kezdj?

- Nem voltam az a gyerek, aki különösen szeretett rajzolgatni, festegetni, vagy írogatni. Inkább azt mondanám, hogy a tinédzserként érzett elidegenedettség érzése volt az első olyan állapot, ami a gondolkodás, az alkotás felé terelt. Ekkor kezdtem naplót vezetni, leírni magamnak a gondolataimat. Még egy kicsit a prózába is belekaptam, de nem túlzottan. És ennyi is volt. Aztán 15-16 évesen elkezdtem filmeket nézni és ebbe nagyon belemerültem. A film világa nagyon megérintett, úgy éreztem, hogy ez a művészet csúcsa, teljesen át tudtam magam adni egy-egy alkotásnak.

- Mégsem filmkészítést kezdtél tanulni, hanem filozófiát, még az Egyesült Államokba is nyertél ösztöndíjat, hogyan lett ebből mégis filmrendezés?

- A filozófia része volt a filmélményeknek, annak, hogy gondolkozzam a világról. Láttam egy filmet, megpróbáltam megérteni az azt képező világot, azt, amit a film üzent, vagy sugallt, egyáltalán gondolkodni a létről. Megérteni, hogy van-e különbség abban, hogy egy jelenet fontos, vagy kevésbé fontos. Ha fontos, akkor mitől az. Ez az általános nézői szemszög egyszerűen a filozófia felé terelt. Másrészt azért sem filmezést kezdtem tanulni, mert ekkor – a nyolcvanas évek végén – Írországban egyszerűen senki sem készített filmeket. Nem is oktatták sehol. Lehetetlennek tűnt, hogy filmrendező lehessek. De a filozófiai tanulmányaim során elkezdetem kisfilmeket készíteni a haverokkal, kísérletezni egy videokamerával. Mintegy hobbiként. Ám ez a hobbi nagyon erős volt és eljutott addig a pontig, hogy készítettem egy rövidfilmet (3 Joes a címe – a szerk.), amihez már pénzt is kellett kölcsönkérni. Ezt ugyanis már filmre forgattam. A filmet bemutatták néhány rövidfilmfesztiválon, kapott díjakat is, külföldre is eljutott, szóval láttam, hogy na, talán lehet, hogy mégis tudnék ezzel foglalkozni. Talán mégis lehetséges. Amikor Kaliforniában a filozófiai diplomavédésem előtt álltam a kilencvenes évek második felében, akkor hoztam meg a végső döntést arról, hogy nem akarok akadémikus lenni, filmrendező akarok lenni!

- Az első játékfilmed, a 2004-es Adam & Paul bemutatásakor éppen Írországban laktam, pont Galwayben, ahol nemcsak a premierje volt a helyi filmfesztiválon, de fődíjat is nyert az alkotásod, ráadásul pont laktam ott együtt egy rövid ideig egy olyan fickóval is, aki drogproblémákkal küzdött, akárcsak a filmed szereplői. Elsőkézből szerzett tapasztalatból mondhatom, realisztikus az Adam And Paul. Miért ezt a témát választottad a nagyfilmes debüthöz?

- Mark O’Hallogan írta a forgatókönyvet, a film sikere nagyban neki köszönhető. Az O’Connell-en lakott, ahol a dublini drogosok töltötték a napjaikat, Marknak csak figyelni kellett őket és ebből írta a történeteit. Mindent látott ott, az összes klasszikus drogsztorit, a nyelvezetet, amit használnak, a gesztusaikat, mintha színházban lett volna és csak jegyzetelnie kellett. Nagyon tetszett az általa megrajzolt realitás és szürrealitás határán egyensúlyozó világ, de volt, amit nem értettem benne és ez csak még inkább hajtott, hogy együtt dolgozzunk és kitaláljunk mindebből egy filmet. Amúgy meg nagy rajongója vagyok a vígjátékoknak, kezdve a némafilmes amerikai klasszikusoktól a két háború közti lengyel jiddis komédiákig – és ezt a világot, az abszurd humort azonnal beleláttam a történetbe, de ugyanakkor a pléhpofájú szomorúságot is, mintha egy Kaurismaki-filmben lennénk. Ahogy ezek összeadódtak, egyből éreztem, hogy ezzel a filmmel kell bemutatkoznom.

- Mostani, negyedik filmed, a Frank egy valós karakteren alapszik, a Chris Sievey nevű komikus által megalkotott Frank Sidebottomon. Hogyan találkoztál először a karakterrel? Hallottad Sievey korábbi zenekarát a The Freshies-t?

- Természetesen láttam Frank Sidebottomot gyerekként a tévében, Nagy-Britanniában és Írországban is meglehetősen népszerű volt. Chris valójában egy igazi géniusz volt, gyerekként persze nem jöttem rá, hogy a Frank karakter mennyire sokoldalú, de idősebb koromban ez sokszor eszembe jutott. Mindhárom korábbi filmem másokkal közösen írtam, de eredeti alapanyagból, viszont ezek után elkezdtem egyre több forgatókönyvet kapni. Az első érdekes, igazán eredeti projekt, ami eljutott hozzám, az a Frank volt. Elkezdtem dolgozni az írókkal azon, hogy ez olyan film legyen belőle, amivel mindannyian elégedettek lehetünk és ez a munka három évig tartott. Aminek a vége az lett, hogy a mi Frankünk nem Frank Sidebottom. Egy teljesen más karakter, az viszont biztos, hogy Chris Sievey zsenialitása benne van a filmben.

- A te verziódban a filmbeli Frankben nemcsak Sievey vonásait, hanem sok más kívülálló zenész – Daniel Johnston, Captain Beefheart – karaktét is belegyúrtátok.

- Már az eredeti Frank Sidebottom karakter is arról szólt, hogy egyszerre ünnepelte az összes kívülálló zenészt, és ez a szellemiség nagyban segített nekünk, hogy még tovább fejlesszük Franket. Úgy éreztük, hogy szabadságot kaptunk egy gyönyörű mashup-karakter megalkotására, amibe beépíthetjük az említett hatásokat, ugyanakkor mégis egy hihető figura marad a szereplőnk. Úgyhogy valóban nagyon sok személyből tevődik össze Frank: Michael Fassbender (a film főszereplője - a szerk.) beletette az Iggy Pop szerű maszkulin rocksztárt, de Daniel Johnston finom bizonytalansága is fontos része a történetnek. Ahogy persze Captain Beefheart is, aki zenekarvezetőként ad jelentős vonást Frankhez. És rajtuk kívül egy csomó kevéssé ismert zenész is, mint például Benjamin Smoke.

- Mi volt ebben a történetben a leginkább inspiráló számodra, amit meg is szerettél volna mutatni belőle a közönségnek?

- Az talán, hogy keverhettem benne a gyengéd komédiát a sötétséggel. Nem hinném, hogy a Frank egy fekete komédia lenne, ahogy általában emlegetik az emberek, inkább emberi, tragikus komédiának nevezném, de leginkább talán arra vagyok büszke, ahogyan a film vége megérinti az embereket, ahogy a nézők nyitottak lesznek arra, hogy egy Frank szerű karakterrel azonosuljanak. Azt hiszem ez a legerősebb vonása a filmnek. Én is azokat a filmeket szeretem, amik emberibbé teszik a nézőt a végére. Mindig is szerettem volna ugyanezt elérni.

- Sok érdekes előadót említettél az előbb, milyen zenéket szeretsz?

- Most éppen Baby Dee lemezeit imádom a legjobban! Elképesztőek! Amúgy persze mindenféle zenét, számomra is meglepően sok folkot és countryt. De szinte bármit, klasszikus zenét is. A zene minden nap fontos része az életemnek.

- A filmjeid nagy sikert arattak Írországban, de már világszerte elismert filmrendező vagy, a Franket például már Amerikában forgattad. Mi a következő lépés? Hollywood?

- A következő filmem éppenséggel Amerikában készül, amerikai pénzből, de nem klasszikus stúdiófilm lesz, bár már a hollywood-i filmek nagy része is afféle félig független film manapság, egyre kevesebb nagy stúdiófilm készül. Egy Room című bestseller adaptációja lesz, úgy sejtem, hogy talán nagy közönséget vonzhat majd. Nagyon tetszett a könyv, ezért is vállaltam el. De ezzel együtt sem szeretnék hollywood-i rendező lenni. Ezt az alkotást nagyon jó finanszírozók támogatják, akikről tudom, hogy a rendező mögött állnak. Hogy fogok-e valaha stúdiófilmet csinálni? Nem tudom, ha a magam módszerei szerint dolgozhatok, akkor számomra mindegy, hol készül a filmem. Például már az is megvan, hogy a Room után ismét egy brit filmet készítek, az ugyancsak egy regényből készül majd.

interjú: Dömötör Endre

a július 29-i, premier előtti különleges bemutató a Budapest Rooftop Cinema események keretében a Corvintetőn, Facebook-esemény

a Frank előzetese: 

az eredeti Frank Sidebottom karakter első felbukkanása a tévében 1985-ben: 

ez pedig az Adam & Paul című film teljes egészében: