Hézagos az albumhallgató, mert beköszöntött az uborkaszezon. Nyáron a lemezmegjelenések is elapadnak kicsit, de azért így is van elég érdekes album betárazva. Hallgass gyorsan!
Itt van például a Yeasayer gitárosának, a Recordernek 2010-ben nyilatkozó Anand Wildernek Maxwell Kardon zongoristával közösen írt rockoperára emlékeztető albuma. A mindenféle indie vendégzenésszel felvett Break The Line hallgatásakor egyébként egyáltalán nem szükséges ismerni a popzenei rockopera-vonulatot, anélkül is teljesen élvezhető classic rock anyagot kapunk. Időutazás a hetvenes évekbe. A Pitchfork Advance-n hallgatható.
ANAND WILDER MÉG KEDVENC LEMEZIBŐL IS ÁLLÍTOTT ÖSSZE EXKLUZÍV LISTÁT A RECORDERNEK.
Ugyanott egy tök jó psych-pop lemez is streamelhető. A Bay Area szcénából jövő Melted Toys első albuma végig egyenletes színvonalon hozza a vízparti bambuláshoz is tökéletes, kedves, dallamtapadást okozó gitáros popdalokat.
A heti folkadagot két egész kellemes lemez biztosítja. Az egyik a minnesotai Trampled By Turtles változatos albuma a visszafogott dalolászástól a csűrdöngölős bluegrassig sok mindent felölel. A produceri székben a Low énekese Alan Sparhawk foglalt helyet. Ez azért a minőségről sokat elárul. Az NPR-on streamelhető.
Szintén ott a másik lemez a műfajből. A Luluc albuma igazán törékeny, magába zárkózó indiefolk, az NPR találó leírása szerint tökéletes zene éjszakai autózáshoz vagy unalmas reggelekhez. Az utóbbit igazolni tudom. Matt Berninger a National énekese pedig saját bevallása szerint hónapokon át csak ezt a lemezt akarta hallgatni. Akit érdekel, mi ragadta ennyire magával őt is az ide kattintson.
Szintén itt szól az angol iparvárosból, Sheffieldből származó Slow Club cseppet sem sheffieldi akusztikus, harmonikus popzenéje, amely harmadik albumára (Complete Surrender) erős R&B/soul hatásokkal bővült. Elbűvölő, amúgy.
Az év egyik legkülönlegesebb háttértörténettel bíró lemeze is streamelhető még. A Lewis névre hallgató előadó L’Amour című albuma harminc évvel ezelőtt jelent meg magánkiadásban, bármiféle visszhang nélkül, ahogy az sok lemezzel előfordult már a poptörténelemben. Nemrég, a ritkaságokat gyűjtő Jon Murphy által egy bolhapiacon felfedezett lemeznek azonban még a szokásosnál is hiányosabb és talányosabb a története. Nem igazán lehet például sokat tudni erről a Lewis nevű pasiról, csak annyit, hogy harminc éve egy szőke lánnyal az oldalán besétált a Music Lab stúdióba felvenni a lemezt, majd csináltatott magáról néhány tökéletes modellfotót a borítóra aztán nagyjából eltűnt. Az újrakiadás óta annyi derült ki róla, hogy valódi neve Randall Wulff, és brókerként dolgozott akkoriban, amikor a lemezt felvették, illetve másik álnéven további három-négy vallásos albumot is rögzített. De hogy most hol van, mit csinál az továbbra is rejtély. A L’Amour egyébként nemcsak ezért, hanem maga a zene miatt is az egyik legizgalmasabb obskúr-újrakiadás. Antony Hegarty és Arthur Russell, ha valakikhez hasonlítani kell, ahogy azt a streamet biztosító Stereogum is megjegyzi. Én még Nick Drake hangját sem tartom távoli párhuzamnak, de az éteri szinti-zongora-finom elektronika alapok inkább az előbbi két zseni mellé helyezik Lewis-t. Mindenképp érdemes meghallgatni.
Egyszerű, de nagyon szép indie-rádiópop is előhallgatható: a Globálradar rovatunkban bemutatott Woman's Hour: Conversations című albumát a New York Times erre szakosodó oldalán lehet streamelni. A nyár egyik legüdítőbb lemeze!
Végezetül pedig egy frankó alter-pop lemez amerikából. A Soft Powers minilemeze olyan, mintha egy amatőr, de alapvetően ügyes banda próbálna diszkós-funkos popszámokat játszani. Bad Pop! - találó lemezcím.
