A 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál legjobb zenei filmje a tavaly decemberben bemutatott The National-film volt. Vagyis csak majdnem The National-film. Klág Dávid írása.
Ha évekkel ezelőtt nem készítettem volna egy interjút Matt Berningerrel, a National énekesével, és nem említette volna az öccsét benne, akkor a Mint egy idegen alapján azt hinném, hogy Tom nem létezik, hanem csak egy színész, akit felkértek arra, hogy főszereplője legyen az egyik legszokatlanabb zenei dokumentumfilmnek, amit láttam. A fiatalabb Berninger a bátyja totális ellentéte: hosszú hajú, pocakos, metált hallgat, nemhogy zakót nem hord, de előszeretettel járkál flipflopban, kisköltségvetésű horrorfilmeket rendezett és úgy általában nem érdekli az egész felhajtás, ami a National körül van. Vagyis egy túrót nem érdekli, Tom ugyanis a testvérével ellentétben sosem volt a figyelem középpontjában, de még a közelében sem.
Amikor felkérik, hogy az együttes világ körüli turnéjának roadja legyen, megkapja a lehetőséget, hogy egy dokumentumfilmet forgasson az egész élményről. És mi lesz a vége? A legtöbb forgatott anyag vagy róla szól, vagy a lehető legrosszabb fényben állítja be a Nationalt. Roadnak nevetségesen béna, de általában a professzionális élethez alkalmatlan, iszik, mint a gödény, egyszer elfelejt felszállni a turnébuszra, máskor meg elhagyja a vendéglistát és miatta ácsorog Los Angeles utcáján az amerikai Office színészgárdája, plusz Werner Herzog.
A LEGUTÓBBI THE NATIONAL-ALBUMRÓL ITT ÍRTUNK.
A lényeg persze az, hogy a Mint egy idegen nem a Nationalről szól, hanem a Nationalen keresztül Tom és Matt viszonyáról. Tom ugyanis lehet, hogy olyan, mint Jack Black összes szerepe összegyúrva, viszont végigcsinálja a saját filmjét. Mégpedig Matt unszolására, aki bevállalja azt, hogy az együttese messze nem a legjobb fényben fog feltűnni a végeredményben. Ettől lesz annyira jó a Mint egy idegen, még ha azzal a furcsa érzéssel is áll fel utána a néző, hogy a Nationalről sokkal többet nem tudott meg, a világ rivalizáló testvéreinek viszonyáról viszont annál többet.
Mistaken For Strangers
(Amramorama Entertainment)
rendezte: Tom Berninger
75 perc
2013
a film trailere:
és a film címét adó National-dal: