Lemez gyorstár – 2013. 25. hét (mini lemezkritikák, gitárzene)

Ismét összegyűlt egy adag gyorsan megkritizált lemez az elmúlt hetekből, tegnapi eresztésünkben táncos, vagy inkább táncos lemezek szerepeltek, a mai adagban pedig a gitáros zenéké a főszerep. Főleg amerikaiaké, bár a nyitóképen is szereplő Laura Marling brit, de egy ideje már Los Angeles-ben alkot, akárcsak a helyi Mikal Cronin, aztán itt az új National- és Queens Of The Stone Age-lemezek kritikája és mutatóban egy skót twee-pop is, a Camera Obscura.

Mikal Cronin: MCII

Kiadó: Merge Records

Megjelenés: 2013. május 7.

Stílus: garage-rock, gitárpop

Kulcsdal: Shout It Out

Mikal Cronin nevét a hiperaktív Ty Segall mellől ismerhetik a legtöbben, de a San Franciscó-i gitáros-énekes sokkal több holmi beugrósnál: tavalyelőtti első szólólemezével már bizonyította, hogy saját jogán is a színtér egyik legszerethetőbb figurája, ez a folytatás pedig még annál is sokkal jobb. Az elszállt pszichedelikus témák helyett ezúttal hibátlanul megkomponált dalok sorjáznak gyors egymásutánban, itt-ott vonósokkal(!) és zongorával színesítve, a megszokott fuzzos gitárok mellé pedig felsorakoznak a szívszorító akusztikus balladák is. Az MCII nem több és nem is kevesebb, mint egy hibátlan gitáros poplemez.
8/10

Szabó Benedek

The National: Trouble Will Find Me

Kiadó: 4AD / Neon Music

Megjelenés: 2013. május 17.

Stílus: indie rock

Kulcsdal: Don’t Swallow The Cap

Hat nagylemez után megállapíthatjuk, van olyan, hogy National-hangzás. Matt Berninger az évek alatt egyre közelebb ült hozzánk, és egyre inkább magáról kezdett dörmögve mesélni, talán még össze is haverkodtunk vele, bár ő az a fajta beszélgetőpartner, aki sosem kérdez vissza. A zenekara, azon belül a dobos most is pontosan és figyelemreméltóan játszik a háttérben, megint van dráma, talán csak mi ismerjük már túl jól az egyébként kétségkívül érdekes sztorikat. Így viszont nem biztos, hogy azonnal hallani akarjuk őket újra.

7/10

Sugó Lilla

Laura Marling: Once I Was An Eagle

Kiadó: Virgin / Universal

Megjelenés: 2013. május 27.

Stílus: folk, pop

Kulcsdal: Master Hunter

Okoskodva azt mondhatnánk: Marling számára ezzel a lemezzel megnyílhat az amerikai piac, de inkább fogalmazzunk úgy, harmadik lemezével helyi érdekű előadóból végképp univerzális dalszerzőnővé érett.” – vegyük fel a fonalat Marling 2011-es A Creature I Don’t Know című lemezéről írott kritikánk utolsó mondatától. Ha talán nem is „nyílt meg” „az amerikai piac” Marling számára, az angol énekes-dalszerzőnő azóta a tengerentúlra költözött, egész pontosan Los Angeles-be, nyilvánvalóan a klasszikus Laurel Canyon-beli singer-songwriter tradíció bűvöletében, s így nem is meglepő, hogy új nagylemezén – bár zenéjében a vizes-ködös brit folkelemek megmaradtak – folytatódott az amerikanizálódási folyamat. S, ami azt illeti, legnagyobb örömünkre az érés, a korábban emlegetett univerzális dalszerzővé válás is tetőzik, hiába érezzük továbbra is (főleg) Joni Mitchell és (részben) Suzanne Vega hatását. Marling művészete immár bőven több mint a hatások összessége, ez a lemeze pedig a legjobb a sorban, még az sem dráma, hogy mai szemmel/füllel már-már öngyilkosnak tűnő tizenhat dalos repertoár került az albumra, mely már most is jó eséllyel pályázik az év végi albumlistákra.

9/10

Németh Róbert

Camera Obscura: Desire Lines

Kiadó: 4AD / Neon Music

Megjelenés: 2013. június 3.

Stílus: twee pop

Kulcsdal: New Year’s Resolution

A „női vezetésű Belle & Sebastian” négy év után tért vissza pontosan ugyanazokkal az összetevőkkel, amiket már a korábbi lemezeken megszokhattunk. Csak most a gyorsabb, slágeresebb dalok nem akkora slágerek, mint eddig (emlékezzünk csak: Lloyd, I’m Ready to Be Heartbroken, French Navy) a középtempóban poroszkáló dalok pedig határozottan bágyadtabbak, fakóbbak és az istennek sem akarnak megragadni az emlékezetben. A báját persze nem vesztette el a zenekar, ez vigasztaljon bennünket.

7/10

Soós Csaba

Queens Of The Stone Age: …Like Clockwork

Kiadó: Matador / Neon Music

Megjelenés: 2013. június 4.

Stílus: rock

Kulcsdal: If I Had A Tail

Három zseniális lemez után 2005 körül megfáradt egy kicsit Josh Homme zenekara, talán nem véletlen, hogy a gitáros-énekes 2007 óta új album helyett mindenféle más projekttel foglalta el magát, és talán nem meglepő, hogy amikor meg lett új lemez, az mennyire hosszasan készült (időközben kilépett a dobos, Joey Castillo, lemezcéget váltottak, és a zenekarvezető szavaival: "művészileg és mentálisan olyan volt mintha a semmi közepén ébredtünk volna és ez a lemez volt a kivezető onnan."). Az viszont már kicsit meglepő, hogy mennyire változatos, szó szerint útkereső anyag lett, amin ugyan szinte mindenki közreműködik (Elton John, Jake Shears és Dave Grohl csak három jelölőpont), de senki sem tesz igazán markánsat a végeredményhez. Sok a középtempó, a zenekar új struktúrákban próbálja ki magát és bár akadnak csúcspontok, de mellélövések is bőven, szóval mintha kicsit pontatlan lenne az az óra (oké, a lemezcím nyilván önironikus).

7/10

Dömötör Endre