Futurológus album a közeljövőben a Manic Street Preachers-től

2014.04.28. 19:03, Frontrecorder

msp_3.jpg

Július 7-én, röpke tíz hónappal az előző, általunk is dicsért Rewind The Film után új albummal jelentkezik a Manic Street Preachers. A walesi zenekarnak a Futurology lesz a 12. stúdiólemeze, és máris itt a beharangozó kislemezdal, illetve hozzá a Berlinben forgatott klip. 

A Manics-nek 2010-2013 között annyi dala felgyülemlett, hogy kettéosztották őket: a jobbára akusztikus gitáros szerzemények kerültek a Rewind The Filmre, míg az elektromos gitáros számok az új albumon kapnak helyet. A Berlinben és Cardiffban felvett anyagból 12 szám került a lemezre, melyen féltucat vendég is közreműködik: Cian Ciarán a Super Furry Animals-ből, Green Gartside a Scritti Polittiból, Cate Le Bon, Georgia Ruth, H Hawkline, valamint Nina Hoss német film színésznő. A zenekar Facebookján az áll, hogy az albumot a permanens forradalom, a modern művészet és az autobahn-ok inspirálták - ez utóbbi rímel a frontember James Dean Bradfield korábbi megjegyzésére, hogy a lemez némi krautrock-hatást mutat. A Futurology-ról elsőként közzétett kislemezdalt pedig az énekes úgy írta le, mint "érzelmes európai autózós dal", amelynek szintijei a korai Simple Minds-ot idézik, a gitárszólója pedig David Bowie Heroes-át. Mindenesetre egy lendületes, stadionrockos megszólalású dal, amit lehet hangosan énekelni az indie diszkóban, mint erre a szövege buzdít. A dalhoz thrillerbe illő klip készült, benne egy fiatal nővel, aki titokzatos küldetést teljesít lélekszakadva végigfutva Berlinben.

https://recorder.blog.hu/2014/04/28/futurologus_album_a_kozeljovoben_a_manic_street_preachers-tol
Futurológus album a közeljövőben a Manic Street Preachers-től
süti beállítások módosítása