Újra együtt, új zenekarban a Mars Volta két kulcsembere

2014.04.09. 19:20, Frontrecorder

antemasque.jpg

Új zenekart alapított Cedric Bixler-Zavala énekes és Omar Rodríguez-López gitáros, a tavaly év elején feloszlott Mars Volta (korábban pedig az utoljára 2012-ben összeállt At The Drive-In) két vezére. Az Antemasque névre keresztelt formációban rajtuk kívül játszik az ugyancsak mellékprojekt-halmozó Flea (Atoms For Peace, Rocket Juice & The Moon), illetve Dave Elitch dobos, és már az első számuk is megjelent.

A Mars Volta 2013. január végén azért szűnt meg, mert Bixler-Zavala kiakadt, hogy Rodríguez-López inkább Bosnian Rainbows nevű másik zenekarára koncentrált. Úgy tűnik, eddig tartott a sértődöttsége, mert most felfedték, hogy ismét együtt zenélnek ebben az újonnan létrehozott alakulatban, melynek két másik tagja sem teljesen külsős, hiszen Flea basszusozott az első Mars Volta-lemezen, Dave Elitch pedig beugró turnédobos volt 2009-2010-ben. FRISSÍTÉS: Flea a Twitterén azt írja, vagyis úgy értelmezhető, amit ír, hogy ő nem tag, csak beszállt néhány számba a barátai kedvéért. 

Az Antemasque tegnap adott először életjelet magáról, két lökött, archív hatású fekete-fehér próbatermi videóval (lásd itt és itt), amiket az azóta létrehozott saját YouTube-fiókjukra is feltöltötték egyben:

A videóban az első megjelent daluk hallható, a 4AM című, három perc alatti poszt-hardcore-os zúzás:

Rodríguez-Lopez és Bixler-Zavala a friss közös projekt emellett külön-külön is aktívak: előbbi a Kimono Kult szupergrup tagjaként a múlt hónapban adott ki egy spanyol nyelvű, elektronika dominálta EP-t (itt meghallgatható), utóbbi pedig hamarosan előáll Zavalaz nevű zenekara bemutatkozó albumával.

https://recorder.blog.hu/2014/04/09/ujra_egyutt_uj_zenekarban_a_mars_volta_ket_kulcsembere
Újra együtt, új zenekarban a Mars Volta két kulcsembere
süti beállítások módosítása