Albumpremier! Fél fény: Nerzene - Gyász mise a rencerváltó álomér

Az országgyűlési választások előtti napokban volt már mindkét politikai oldalt a búsba elküldő klippremierünk (SEX: Zombis), volt ugyanezt tevő dalpremierünk (Tudósok: Minden Sztálin, Minden Hitler), nem maradhatott ki a témában egy albumpremier sem, azzal a különbséggel, hogy a kultikus Fél fény projekt nemcsak mindkét oldalt, de tényleg mindenkit elküld, beleértve saját magát is - április 1-jén. Kapaszkodjatok! 

Az E Sávok-közeli Fél fény projekt a tavaly nyári, Rakéta fesztiválon tartott eddigi egyetlen - igen emlékezetes - A38-as koncertjével vívta ki magának a kultikus státuszt, de 2011 óta már három hosszabb és több rövidebb anyagot is publikált Bandcamp-oldalán. A legfrissebb, ma kijött lemez (Nerzene - Gyász mise a rencerváltó álomér) azonban mindenen túltesz. Hogy áprilisi tréfa-e, vagy inkább "egy rettenetesen kifinomult, egészen allegorikus szatíra, ami a parasztkodást maximálisan művészi eszközként használja, és igen hitelesen ábrázolja a magyar közvalóság jókora szeletét", nos, ezt döntse el mindenki maga, innentől átadjuk a szót a főkolomposnak, a lemez közreműködői között csak Mr ***-ként nevezett alkotónak (vigyázat szókimondó szöveg következik, amitől a szerkesztőség maximálisan elhatárolódik).

„A Fél Fény mindig is egy rakás szar volt. Emlékszem, mennyit röhögtem, amikor az általam egyébként nagyra becsült Rónai az egyik - úgymond - kritikájában leírt valami olyasmit, hogy "igényes, tulajdonképpen jól meg van csinálva": nekem ez az egész ostoba baromság mindig csak egy jó kis excuse volt a ivásra, kevésbé éreztem magam rohadt kis libcsicska alkesz drogosnak, ha közben ilyen három akkordos szarokra vernyákoltam fel teljesen értelmetlen szövegeket. A felvételek túlnyomó részére még csak nem is emlékszem. Épp így van ez a Nerzenével is, a nagy részére nem emlékszem, a többivel kapcsolatban meg azt kívánom, bár ne emlékeznék rá. Az egész szar Fél Fény-projekt értelme végül az lett, hogy kedvenc rajongómtól (nehéz ezt elképzelni) kaptam egy elképesztően jófej szürke macskát, akivel azóta is nagyon szeretjük egymást. Hadd mutassam be ezt a macskát.

A Nerzene meg a látszattal ellentétben nem kimondottan a "polgári" kormányt akarja baszogatni (bár természetesen én utálom őket, mint a szartot): valójában mindig a Nemzeti Együttműködés Rendszerében éltünk, a Nemzeti Együttműködésben - úgymond - élnünk és halnunk kell. A Nemzeti Együttműködés épp olyan, mint a szerelem, nem lehet róla hűvös távolságtartással meg reflexióval meg iróniával meg ezzel a többi értelmiségi balfaszsággal beszélni. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mindannyiunkat elkísér a sírig, még akkor is, ha emigrálunk innen a picsába, mint az egyetlen Fél Fény-közeli ember is tette, aki nem szerepel ezen a lemezen. A NER ápol s eltakar: a Nemzeti Együttműködésben senkit sem érdekel, amikor "szintén zenész" (:DDD) barátaim - hozzám hasonlóan - kizárólag lopott szoftverekkel veszik fel a szaraikat, aztán pénzt kérnek értük a Bandcampen, amit basznak bevallani az adóhatóságnak. A NER lényege valószínűleg a folytonos hazudozás arról, hogy kik vagyunk, na meg a folytonos szájtépés arról, hogy mennyire kiirtanánk mindenkit, miközben valójában még a nácik is akkora nyulak ebben a - kurva - országban, hogy csak hatvan év fölötti zsidókat mernek elverni, azt is csapatban. Na meg persze a mindent elsöprő demagógia, amit hitem szerint a lemezen is sikerült tökélyre vinni. A nagy művészi fejlődés ezen a lemezen az, hogy eddig legalább nem schmitteltünk komplett témákat és szövegeket mások - úgymond - műveiből. Na a Nerzenén ez a trend új hagyományainknak megfelelően véget ér: ha a köztársasági elnökünk lophatja a "tudományos" fokozatát, oszt' utána megtarthatja aranyozott zongoráit s csillámló palotáit, hát mégis mi a faszomért ne lophatnék én is Pink Floydtól, Divízió '88-tól, Zombie Girlfriendtől. Ha a szoci generáció széjjel lophatta a gyártot, én mégis mi a faszomért ne lophatnám el a Kjúbézt, meg a Ízí Drámmört, meg a faszomtudja melyik mastering chaintet. Lopom, lopod, aztán meg majd sírunk utána, hogy mennyire kibaszottul szar, elmegyünk szavazni, oszt' megyünk vissza pakolni a tizenhat tonnát negyvenhétér. Megbaszom, ha nem fogad magába. Erről szól a dal. Szopd a blúzt.”

és akkor maga a lemez: