Egy dokumentumfilm arról a korról, amikor még érvényes volt a „te albumos vagy, vagy kislemezes?” kérdés. A BBC When Albums Ruled The World című másfél órás elmélkedése manapság nem éppen terítéken levő előadókról mesél. Klág Dávid kritikája.
Gyakorló zenebuziként nagyon nehéz végignézni a When Albums Ruled The Worldöt, a BBC nagylemezekről szóló dokumentumfilmjét, és egyáltalán nem azért, mert rossz, hanem mert folyamatosan olyan együttesekkel foglalkozik, akiket ilyen kultúrkörökben szokás elkerülni. Nem Bob Dylanra, a Beatles-re, Marvin Gaye-re vagy a Sex Pistols-ra gondolok, hanem mindenre, ami közöttük van, és ami tulajdonképpen elérte, hogy az AOR rövidítés ne a felnőtteknek szánt zenét, hanem az albumorientált rockot jelentse: Kansas, Yes, REO Speedwagon, Mike Oldfield, Pink Floyd. Zenék, amiken az emberek röhögnek az internet eldugott sarkaiban.
ÉS A YACHT-ROCK MEGVAN? NA AZ ÁM CSAK A NEVETSÉG TÁRGYA! PEDIG MILYEN JÓ!
Mivel a BBC-ről és igényes szórakoztatásról van szó, itt tényleg a lemezeken van a hangsúly, vagyis azon, hogy miből, hogyan fejlődött ki egyáltalán az album műfaja, hogyan lett ez egy időszakban a művészi kifejezés csúcsteljesítménye, hogyan telepedett rá a nagyvállalati gondolkodás, hogyan kellett alkalmazkodni az olajválsághoz még surmóbb pénzhajhászással és hogyan lett az egészből egy majdnem zsákutca a zenetévék megjelenésével. Bár amikor éppen kihajtogatnak egy háromlapos Yes-albumot, aminek a képei valami messzi világ kolonizálásról szólnak, akkor nem is tudom, hogy hálás legyek az MTV-nek vagy szidjam őket.
VIDEORECORDER ROVATUNK ÉS SZÁMOS CIKK - TÖBBNYIRE - REMEK ZENÉS FILMEKRŐL.
Azt kicsit sajnálom, hogy a When Albums Ruled The World Madonna környékén már meg is húzza a vonalat, és ezért nincsen szó arról, hogyan dobta fel a Record Store Day meg egy csomó limitált indie-vinyl a lemezeladásokat a kétezres évekre, de még így is egy olyan dokumentumfilm lett belőle, ami kilencven percben is elég informatív a zenetörténelemről.
When Albums Ruled The World
(BBC Four)
YouTube-on
rendezte: Steve O’Hagan
90 perc
2013
és akkor valóban, végignézhető a teljes film a YouTube-ról, íme:
