Tears For Fears-feldolgozás a Tegan And Sara duótól, "kedves" segítséggel

2013.12.18. 20:06, Frontrecorder

tegannadsara.jpg

Az új-zélandi Lorde után a novemberben Budapesten koncertezett kanadai Tegan And Sara is feldolgozott egy Tears For Fears-számot, méghozzá a kedvencüket, a brit zenekar Pale Shelter című harmincéves slágerét. A kanadai ikerduónak ebben az elektronikus zenét a popformákkal egyedülálló módon keresztező amerikai Matthew Dear volt a társa. A dolog külön érdekessége, hogy ezzel egy időben az éppen új albumán dolgozó Tears For Fears pedig előállt egy Animal Collective-feldolgozással.

SARA A TEARS FOR FEARS-T UGYAN NEM, DE MATTHEW DEART EMLÍTI KEDVENC ELŐADÓI KÖZÖTT A VELE KÉSZÜLT INTERJÚNKBAN.

A feldolgozás a Quin-lányok ötlete volt, akikre komoly hatást gyakorolt a Tears For Fears munkássága. Elmondásuk szerint azonnal adta magát, hogy Matthew Dearrel dolgozzanak együtt (aki remixelte is az új albumuk egyik dalát), és nagy öröm volt számukra, amikor a detroiti dj-producer azonnal igent mondott - mint kiderült, ő szintén nagy rajongója a brit együttesnek. Dear az eredetiből kiindulva egy abszolút a mai trendnek megfelelő, lassan sodró elektropos alapot tett a lányok alá, íme a végeredmény:

A Pale Shelter egyébként eredetileg 1982-ben jelent meg kislemezen, majd újravett változatban rákerült a Tears For Fears The Huntingcímű 1983-as bemutatkozó albumára, és ebben a formában kislemezre kimásolva lett igazán sláger (Angliában az ötödik helyig jutott). Idén októberben, megjelenése harmincadik évfordulóján a Universal kétféle deluxe kiadásban (kétlemezes, illetve négylemezes + koncert dvd-s változatban) újra piacra dobta a brit együttes debütáló lemezét. Roland Orzabal és Curt Smith közben idén újra stúdióba vonult, hogy felvegyenek egy új albumra való anyagot, az elsőt a 2004-ben megjelent Everybody Loves A Happy Ending óta. A sötétebbnek és drámaibbnak beharangozott saját új zenéjükből ugyan eddig még nem mutattak ízelítőt, közzétettek viszont néhány feldolgozást; a legutóbbit, az Animal Collective 2009-es My Girls című indie-slágerének átiratát épp tegnap, videoklip kíséretében:

Ez előtt, október végén a Hot Chip 2006-os Boy From Schooljának feldolgozását tették ki a SoundCloudra:

Ahol a sort augusztus végén az Arcade Fire 2010-es kislemezdala, a Ready To Start feldolgozásával nyitotta a visszatérését előkészítő Tears For Fears:

https://recorder.blog.hu/2013/12/18/tears_for_fears-feldolgozas_a_tegan_and_sara_duotol_kedves_segitseggel
Tears For Fears-feldolgozás a Tegan And Sara duótól, "kedves" segítséggel
süti beállítások módosítása