Magyarradar – Fancy Dress Party

Mint az alábbi Magyarradaros cikkből is kiderül, a Fülöp Péter dalszerző-előadó által vitt Fancy Dress Partynak már egészen komoly története van, ám nagyobb figyelmet a tavaly kiadott Letting Things Go című lemez után kapott a projekt. A remek lemez a Recorder kedvenc 2012-es magyar kiadványai közé is bekerült, a FDP pedig - miután az abnormális "tavaszi tél" miatt anyázók himnuszát is megírta Vadnyugat néven Mi ez az idő?! címmel - idén is megjelentetett egy új anyagot, a nyolcszámos, ezúttal is elsőosztályú sickpop dalokat tartalmazó Family Of Songs-t, amit be is mutatunk.

Megalakulás éve: 2008-ban raktam össze az első lemezem egy hét alatt. Akkoriban a Mellow Gold volt a kedvencem Becktől és az egész album ilyen „naplopó élete naplója” világú lett. Clone Yourself! volt a címe, de a basszusgitárokat és a dobokat is a Guitar Pro nevű program szolgáltatta, szóval nem büszkélkedem a cuccal. Jó dalok voltak, de hát azért mégis.

Tagok: Fülöp Peti vagyok. Egyedül. Otthon. Kétszer próbáltam zenekart keríteni magam köré. 2009-ben az akkori Lömbihead állt mögém. Három koncertünk volt: egy klausztrofóbiás barátom nappalijában, valami bulin dubstep DJ-k előtt, a harmadik pedig egy VIII. kerületi garázsban, ahol ránk akarták hívni a rendőröket, de nem lett para. A házigazda, az anyukájával közösen kínálta fűvel a tagokat. Én már akkor is az alkoholt választottam. A második zenekar-felállás 2012. szeptemberétől működött. A Kula Band 3/4-ével és Bernáth Danival voltunk öten. Tök jól elvoltunk, haverkodtunk, néhány koncertet is végigjátszottunk, de nem vagyok egy jó frontember, egy összeszedett csapatkapitány. A karrierünk vége azt hiszem az lett, hogy miután felpofozott egy biztonsági őr Orfűn, hajnali háromkor teljesen bebaszva lenyomtunk valami katasztrofálisan fasza szettet. Ja, nem. Az A38-on volt a „búcsú-bulink”, amiért egy fillért se kaptunk. Igen, már emlékszem.

Stílus: Sickpop. Ezt Sallai Lacival (The Somersault Boy) ötlöttük ki. Popszámokat írunk, de valahogy mégsem Marvin Gaye-től a Carpenters-en át Madonnáig terjedő skálán. Van valami beteges a mi popzenénkben.

Hatások: Szeretem az érdekes popzenét. Kilencvenesévek-buzi vagyok, grunge, post-grunge (Nickelback, Staind, Creed már szigorúan NEM!!!), de a nyolcvanas évekből a college rock, hetvenesből a glames arcok, a Clash, ötvenes-hatvanasból meg a hippik, Buddy Holly, meg mindenki, aki odabaszós popdalokat tudott írni. Amit feltétel nélkül szeretek: a Lemonheads, a Neutral Milk Hotel és a Nirvana. Amúgy rám nagy hatással van, hogy hogyan érzem magam és hogy szerelmes vagyok-e.

Kiadók: Ááá, nem kell nekem ilyesmi.

Történet: Fent már szó volt erről. Fun-fact, hogy a banda nevét anyám találta ki, amikor kérdezgettem, hogy „Jól van, Mama, mi legyen a zenekarom neve?!”. Felcsaptuk a szótárat. Utána meg ment a magyarázkodás, hogy ha „az élet már úgyis egy színjáték és színész benne minden férfi és nő”, akkor miért ne lehetne a mi életünk egy Fancy Dress Party – egy jelmezes buli. De ez is csak szöveg. Ráadásul állítólag volt egy ilyen párt a hetvenes években a brit parlamentben.

Megjelenések: Tavaly nyáron raktam össze a Letting Things Go-t, az fent van Bandcampen. Volt ez a már említett Clone Yourself 2008-ból, meg kábé 2010-ben összeraktam egy 17 számból álló, Happy Life című albumot, ami kb. öt embernek van meg, de nagyon szar rajta minden, úgyhogy senki ne is keresse. Hát meg egyszer elmentem egy stúdióba egyszál gitárral felvenni tíz dalt, de azt sem számolnám albumnak. Szóval sok dalt írok, nem tudok mit csinálni, ezzel múlatom az időmet.

Küldetés: Hogy szórakoztassam magam és azokat a barátaimat, akik élvezik a zenét, amit otthon összebarkácsolok. Szeretnék egyszer rendes munkát és családot is.

Jövőkép: Koncertezni nem akarok, csak az új bandámmal a Hővel, amiről sokat még nem akarok elárulni, de a világ legjobb zenekara. Tudom hiba ezt így felvezetni - olyan, mintha viccmesélés előtt azt mondanám, hogy „van egy jó viccem” – de szóval tényleg ez valami nagy lesz. Ott tag leszek és nem valami hülye elől. Nagy energiák találkozása, gigantikus himnuszok. Vááá! El sem tudjátok képzelni!

Mellékprojektek: Egyetemre járok és minden félévben különböző internetes médiumnak írok.

Szexepil: Nagyon kedves vagyok.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A zenei: Mac DeMarco megsimogatta a hasamat és megdicsérte a foghíjamat, ami neki is van és egyikünknek se kicsi. A nem zenei: még 2011-ben, a Trefort Gimnáziumban a Stílusgyakorlatok című színdarabunk elnyerte a színműs Ódry-színpad gimis színdarab-maratonján a „Legjobb rendezés”, „Legjobb női főszerep” és „Legjobb férfi főszerep” díjakat is. És az egészet én írtam Raymond Queneau nyomán, meg rendeztem is. Akkor nagyon büszke voltam mindenkire, akivel összehoztuk.

koncertfotó: Spamdog (a többi kép önportré)

és akkor íme, a vadonatúj Fancy Dress Party-lemez, a Family Of Songs:

ez pedig a friss lemez nyitószámához, az LA-hez készült fantasztikus videó: