Dalpremier! Venice Valley: Answers ft. MMM

2013.11.27. 11:37, Frontrecorder

venicevalley.jpg

A gitárzenék felől érkező Sugár Andor és Hencz Péter elektronikus popzenekara, a Venice Valley szeptember legelején tette közzé bemutatkozó dalát. A duó akkor azt ígérte, hogy néhány havonta kiadnak egy-egy újabb számot, ennek megfelelően megérkezett a második felvételük, az Answers, amelybe vegyült egy adag skandináv elektropop-íz a norvég MMM lányduó jóvoltából, és amely itt nálunk hallható először.

"Összehasonlítva a kezdetben vizionált hangulattal, egyértelműen sötétebb vizekre eveztünk. Az Answers kiegyenlítetlen élethelyzetekről szól, és az ebből eredő nézeteltérésekről. Olyan szituációkról, amikor te a gödör alján vagy, aki pedig a legfontosabb számodra, szárnyal. Vagy fordítva. Meg tudod érteni? Ő meg tud érteni? Vagy inkább válasz nélkül hagyjátok egymást?" - ad választ a dal mondanivalóját érintő kérdésre a zenekar.

Az oslói MMM két tagja, Ida és Johanne úgy került a dalba, hogy nemrég a Keep North sorozat keretében felléptek Budapesten a Toldiban, majd ezt követően, hajnalban a Beat On The Brat nevű új klubban született az együttműködés ötlete. Azt kell mondanunk, remek ötlet volt, a lányok éteri éneke teszi kerekké az egyszerre felemelő és zaklatott, fülbekúszó elektropop dalt, amelynek keverését és masterelését ezúttal is Kováts Márton végezte.

vv_answers_cover1.jpg

Az Answers meghallgatható alább:



Nyitókép: Kecskés Márton

Borítófotó: Hencz Péter

Borítóterv: Atelier Kiss

https://recorder.blog.hu/2013/11/27/dalpremier_venice_valley_answers_ft_mmm
Dalpremier! Venice Valley: Answers ft. MMM
süti beállítások módosítása