Nyárvégi klipdallal debütált a nyár végén egy új magyar formáció, a Venice Valley

2013.09.03. 17:04, Frontrecorder

venicevalley2.jpg

A Venice Valley egy új hazai elektronikus popzenekar, amelyben az a fura, hogy a formáció tagjai a gitárzenéből jönnek: Sugár Andor a Fekete Teve eklektikus poprock zenekar basszusgitáros-énekese, Hencz Péter pedig a tumblresek kedvenc "butapunk" együttesében, a Kegyelemkettesben gitározik (és mellette fotós). A duó tegnap tette közzé Stay című bemutatkozó dalát és hozzá a klipet - mindkettőt áthatja a nyár iránti nosztalgia.

venicevalleyband.jpgA budapesti hipszterszíntér legfrissebb zenekarának két tagja évek óta akartak egy közös projektet csinálni, de csak nemrég éreztek rá, hogy pontosan mit. "Már tavasszal írogattunk ötleteket, de nyáron jutottunk el addig, hogy kitaláljuk a koncepciót, hogy merre akarunk haladni és hogyan álljunk neki. A számaink úgy születnek, hogy az én otthoni ötleteléseimet nézzük át, és ha van egy téma, amit tovább tudunk mindketten gondolni, akkor onnantól együtt dolgozunk rajta, beleértve a hangszerelést is, Andor ír rá szöveget, majd Kováts Marci hangmérnök barátunk az, aki a felvételeket és a keverést is végzi. Magát a Stay-t körülbelül két hónap alatt raktuk össze az első akkordmenettől a tegnapi klippremierig" - foglalja össze Hencz Péter a Venice Valley történetének kezdő fejezetét. A formáció - amely magát így definiálja: popdalok érzelmekkel - a szándéka szerint próbálja "beemelni a nemzetközileg aktuális elemeket, amikből talán egy kicsit kevés van itthon", a fő inspirációik közé pedig olyan mai előadókat sorolnak, "akik azokhoz a zenékhez nyúlnak vissza, amiket gyerekkorunkban hallgattunk, például a How To Dress Well a Janet Jackon-mániájával, vagy épp Twin Shadow a nyolcvanas éveket idéző hangszerelésével, de mondhatnám a The 1975-ot, akiknek bármelyik dala tökéletes aláfestése lehet egy Baywatch-epiződnak. Plusz ami az utóbbi fél évben mindkettőnknél nagyon működött, az a Postiljonen és az Autre Ne Veut" - árulja el Hencz Péter.

A Venice Valley számára a vizuális megvalósítás fontos kiegészítője a zenének, ezért a duó a produkciónak ezzel a részével szeretne kiemelten foglalkozni. Az első dalukhoz készült klip forgatásáról mesél Hencz Péter: "Mindenképp egy hangulatvideót akartunk. A szám keverése közben, a sok hallgatás alatt írogattam az ötleteket hozzá. A zenekari részeket Nyoszoli Ákos fényképezte, a sztori vonalat pedig én. Nyárvége hangulatot akartunk, kicsit reflektálva a dalszövegre. A forgatást egy hosszú nap alatt letudtuk, rengeteg barát segített; ki reggelivel, ki autóval, ki medencével, és mindenki magáénak érezte a dolgot. A helyszíneket a Google Maps-en találtam, és egy félnapos helyszíneléssel össze is állt, melyik részt hol fogjuk venni - nem is volt semmi para az egész forgatáson."

A zenekarnak egyébként már egy csomó dala van a tarsolyában, ezekből párat mostantól rendszeres időközönként terveznek kihozni egyesével, jövő tavasszal pedig szeretnének koncertezni és esetleg egy teljes albumot megjelentetni. De ne szaladjunk ennyire előre, halljuk-lássuk azt, ami már megvan, íme tehát a Venice Valley Stay című debütáló dalának hangulatos és kúl klipje: 

d

Címkék: venice valley
https://recorder.blog.hu/2013/09/03/nyarvegi_klipdallal_debutalt_a_nyar_vegen_egy_uj_magyar_formacio_a_venice_valley
Nyárvégi klipdallal debütált a nyár végén egy új magyar formáció, a Venice Valley
süti beállítások módosítása