"Nem röpködnek benne unikornisok" - Ernest Greene (Washed Out)

A 2009-es feltűnésekor a chillwave-hez sorolt, de élő hangszereket is bevető megszólalásával onnan kezdettől kilógó Washed Out volt a Telekom október 25-i budapesti Electronic Beats fesztiváljának legfrissebb lemezes fellépője, hiszen Ernest Greene stúdióprojektjének augusztus elején jött ki Paracosm című második albuma. Az élőben egy teljes kísérőzenekarral (gitárossal, basszusgitárossal, dobossal és egy másik szintissel, aki nem más, mint a felesége) színpadra álló Greene-t a rövid, mindössze félórás koncert után kérdeztük hálószobazenélésről, chillwave-ről, analóg szintikről és saját parakozmoszáról. 

- Egy komplett zenekarral koncertezel, és élőben meglepően másként szólalnak meg a dalaid. Olyan, mintha két Washed Out lenne.

- Igen, ez egy kettős létű entitás. Egyszer vagyok én egyedül, aki próbálja összerakni a legjobb számokat, ami kijön belőle, és aztán ott az élő zenekar, ami meg egy másik sztori. Hobbiból kezdtem el otthon magamnak zenét csinálni számítógépen, és nem gondoltam volna, hogy lesz belőle bármi is, azt meg pláne nem, hogy előadjam emberek előtt. De aztán beindult a dolog, a Washed Out egyre felkapottabb lett, és persze hívtak mindenfelé koncertezni, úgyhogy menni kellett. Az elején egyedül játszottam, nagyjából live acteztem, ami jó volt ugyan, de azt éreztem, hogy mint műsor ez nem elég szórakoztató. A Washed Out nagyban merít a tánczenéből, de a dalok annyira azért nem direkten táncosak, hogy dj-szett szerűen össze lehessen mixelni őket, ha úgy vesszük, azért inkább popzene, amit csinálok. Ráadásul már kezdetben hívtak játszani fesztiválokra is, öt-tízezer embernek pedig nehéz úgy tálalni egyedül ezt a hálószobazenét, hogy az elkapja őket. Így tulajdonképpen minden szempontból logikus lépés volt, hogy összehozzak egy zenekart. Számítógépen megírt elektronikus zenét viszont elég trükkös dolog élő zenekarra átültetni, az első egy-két évben szerintem nem is ment igazán jól, de mostanra már, hogy magabiztosabbak és tapasztaltabbak lettünk összerázódott a produkció és a daloknak is jót tesz ez a "rockosabb” megszólalás.

- Nyilván sztereotípia, de téged ilyen félénk, befelé forduló figurának gondoltalak, ehhez képest a színpadon egészen "frontemberesen” viselkedtél.

- Hát, ha öt évvel ezelőtt lennénk ugyanitt, totál be lennék szarva. (nevet) Már az iskolában sem mertem megszólalni az órákon, és úgy általában, ha rám irányult a figyelem, attól mindig nagyon zavarba jöttem, szóval alapvetően igaz rám a leírásod. De a sok utazás és koncertezés lazábbá és nyitottabbá tett, mostanra beleszoktam a szerepembe és könnyedén megy.

- A magad szórakoztatására kezdtél zenét csinálni. Mi indított erre?

- Mindig is imádtam a zenét. Kisgyerekkoromban zongoráztam és klasszikus zenét tanultam, amire a szüleim írattak be. Akkor persze utáltam, de ma már hálás vagyok érte, mert ennek köszönhetem a zenei hallásomat. Tizenkét-tizenhárom évesen jött a gitározás - akkoriban rockzenét hallgattam -, aztán a kamaszkori sulizenekarok, de az igazi maghatározó pillanat az volt, amikor megkaptam az első számítógépem, amivel végre lehetett egyedül zenét csinálni. Onnantól az volt, hogy bezárkóztam a szobámba és nyúztam a gépet. Tíz évig tényleg csak magamnak készítettem a zenéket, ez alatt folyamatosan tanultam és fejlesztettem a tudásomat, ami a szemplingezést és a számok felépítését illeti, és közben állandóan kísérleteztem. Arra jöttem rá, hogy a legizgalmasabb dolgok a véletlenekből születnek; a Washed Out ezekre a véletlenekre épül.

- Milyen zenék hatottak a Washed Out hangzásának kialakulására?

- Sok minden. A shoegaze, főleg az ének és a fuzz-os megszólalás terén, rengeteg indierockot is hallgattam, aztán nagyon inspiráltak a Manitoba-lemezek (Dan Snaith Caribou előtti alteregója – a szerk.), de ami a leginkább hatott a Washed Outra az a hiphop, illetve abból a furább, pszichedelikusabb instrumentális vonal (sic!), például DJ Shadow vagy Four Tet dolgai.

- Nekem a kétezres évek legelejének olyan dowtempo zenekarai, mint a Bent, a Lemonjelly és picit az Avalanches is beugranak a zenédről.

- Jogosan, ezeket mind imádtam, főleg a Lemonjelly-t hallgattam sokat. Az első Washed Out-lemezt ezek hatására és ezek ellenében csináltam, mert zeneileg valami ilyesmit szerettem volna, ugyanakkor nekem ez a fajta downtempo túl steril és takaros, ezért próbáltam egy kis koszt és rendetlenséget belevinni.

- Ha már elérkeztünk a műfaji kategorizáláshoz, te hogy vagy a chillwave-vel, ahová a Washed Outot is besorolták?

- Gyűlölöm és szeretem. (nevet) Az tagadhatatlan, hogy most nem beszélgetnék itt veled, ha a chillwave-divathullám nem kapja fel a Washed Outot is. Félig-meddig viccnek indult ez a műfaj, de azt hiszem, mostanra tényleg lehet azt mondani, hogy van ilyen zene. Hogy amit én csinálok chillwave-e, na, az már más kérdés – aki eljön a koncertünkre, az biztosan nem chillwave-et kap. (nevet) A chillwave alapvetően szintetikus alapú zene, én pedig már az első albumon is használtan élő hangszereket, ami finom jelzése annak, hogy a Washed Outot nem lehet ebbe az egy műfajba beskatulyázni. És persze műfaji meghatározástól függetlenül is szerettem volna egy szinttel feljebb lépni a tisztán szempling-alapú zenéről.

- Kezdetben még csak számítógéped és egy MIDI-billentyűzeted volt, aztán az első albumodtól már valódi analóg szintiket is használsz. Mekkora a gyűjteményed?

- Nem akkora, mint szeretném! (nevet) Amint módomban állt, elkezdtem gyűjteni őket, általában az eBayen vásárolok használt szintiket. Illetve a neten találtam nagyon jó gyűjteményeket mindenféle régi billentyűs hangszerek hangjaiból, azokból is dolgozom, de hát a valódi lenne az igazi. Ezért volt óriási élmény, amikor a Creators Project forgatott velem egy videót a calgary-i Audities Foundation "szintetizátor múzeumban”, ahol kipróbálhattam egy csomó elképesztően ritka és értékes hangszert. Vicces volt játszani igazából azokon a billentyűs hangszereken, amiknek a hangja ott van a számítógépemen.  Hatalmas nerd vagyok, csak csak egy délutánt voltam ott, de akár két hetet is eltöltöttem volna. Alig bírtam magammal. (nevet)

- Az első, Within And Without című 2011-es albumodat követően lett egy saját házad Athens-ben, abban pedig egy saját stúdiód, ezek a körülmények mennyire befolyásolták az új lemezedet?

- Profibban és szisztematikusabban tudok dolgozni. Előtte otthon állandó nyüzsgés és káosz volt körülöttem, és nem mindig tudtam a zenélésre koncentrálni. Most van egy kényelmes otthonom, teljes a nyugalom, a stúdiómba meg úgy megyek be, mintha dolgozni járnék (nevet), de persze közben bármikor kiugorhatok az udvarra elszívni egy cigit vagy csak kiszellőztetni a fejem. Szóval a körülmények ideálisak.

- Az első lemez sikeres fogadtatása után mennyire jött ki rajtad a nehéz második album szindróma?

- Próbáltam úgy zenét írni, hogy kizártam azokat a gondolataimat, amik a külső elvárásoknak való megfeleléssel kapcsolatosak és visszahelyezkedtem abba a tudatállapotba, mint a kezdetekkor, hogy a magam örömére csinálom, a zenekészítés izgalmáért.

- Most is Ben H. Allen producerrel dolgoztál (Animal Collective, Deerhunter, Youth Lagoon - a szerk.), ezúttal mit tett hozzá a Washed Outhoz?

- Én szoftveres zenekészítő vagyok, ő pedig a hagyományos, hangszeres zenei körből való, aki nagyszerű hangmérnök; bármilyen akusztikus hangszert be tudott úgy hangosítani és felvenni, ahogy én azt szerettem volna. Sok olyan ötlete is volt, aminek a megvalósítása számomra nagy kihívást jelentett volna, ő viszont meg tudta oldani, mint például hogy vegyünk fel élő dobot és abból dolgozzunk utána. Az album demójában, amit két-három hónap alatt raktam össze, a számokban a dobhangokat ugyanúgy innen-onnan szemplingeltem, mint korábban, úgyhogy az egész anyagot újra össze kellett rakni. De szerzett egy nagybőgőst is, hogy feljátsszon néhány témát, ami az én lehetőségeimet ugyancsak meghaladta volna. Szóval, nagyban neki köszönhetően még élőbb hangzású lett a második lemez; még egy lépéssel eltávolodott a színtiszta elektronikus zenétől és közelebb került a Washed Out koncertmegszólalásához.

- A második lemez címe, a Paracosm a fejünkben élő, aprólékosan felépített fantáziavilágra utal. A tiédet hogy kell elképzelni?

- Számomra ez nem konkrét hely, inkább egy ábránd, a világunk idealizált állapota, ahol minden a helyén van, minden nap tökéletes és mindig jó az idő, valami ilyesmi, picit utópisztikus, paradicsomi állapot. Én amúgy elég nosztalgikus, romantikus álmodozó alkat vagyok, a lemez készítésekor pedig voltak is képek a fejemben, olyan érzésem volt, mintha filmzenét írnék. Sokan mondják, hogy a zene a Tolkien-regényeket vagy a Narnia-könyveket juttatja eszükbe, de ilyesmiről szó sincs, nem fantasy-világ, nem röpködnek benne unikornisok.


interjú: Forrai Krisztián

interjúfotók: Dömötör Endre

A Washed Out legújabb, pont a budapesti Electronic Beats napján közzétett klipje: