Húsz éve a popzene – 1993 1. rész: Idővonal

2013.10.15. 15:34, rerecorder

jack hous.jpg

A popzene örök körfogás” – mondta Empedoklész görög zenetörténész, de azt már csak a 1970-es években figyelték meg későbbi tudóstársai, hogy a jelenben mindig a két évtizeddel korábbi zenei stílusok köszönnek vissza. Ahogy két éve 1991-be, tavaly pedig 1992-be utaztunk vissza és tekintettünk át az adott évek popzenei történéseit, legjobb albumait, úgy most is húsz évet ugrunk az időben: ilyen volt 1993! A Recorder magazin tizenhatodik számának fókusztémáját több cikken át tárgyaljuk, árnyaljuk. Lesz majd összefoglaló az év popzenei trendjeiről, az 1993-as hazai történésekről, listázzuk az év legjobb albumait, ciki és menő slágereit, megvizsgáljuk, hogy a korszak jellemző, depressziós rockzenekarai hova jutottak mára, de először is itt látható nagy évösszefoglalónk kronologikus idővonala.

Az 1993-as év legfontosabb, legjellemzőbb popzenei eseményei hónapokra lebontva.

január-február: 93_time1.jpg

február-április: 93_time2.jpg

április-július: 93_time3.jpg

július-szeptember: 93_time4.jpg

szeptember-december: 93_time5.jpg
összeállította:
Dömötör Endre
grafika: Simon José

Címkék: magazin 1993 rec016
https://recorder.blog.hu/2013/10/15/husz_eve_a_popzene_1993_1_resz_idovonal
Húsz éve a popzene – 1993 1. rész: Idővonal
süti beállítások módosítása