„Perfekcionisták vagyunk” – These New Puritans (interjú)

A Londontól keletre fekvő kisvárososból, Southend-on-Sea-ből származó These New Puritans-ről már 2006-os felbukkanása környékén sejteni lehetett, amit a 2008-as első nagylemezkor (Beat Pyramid) tudni: kiemelkednek kortársaik közül. A 2010-es második albummal (Hidden) még elnyerték az év lemeze címet az NME-től, de az idén júniusban megjelent Field Of Reeds már annyira semmihez sem fogható zene, hogy a stílusával is bajban vagyunk (a Fragment Two vezette fel az albumot és egy hete került bemutatásra a második klipes dal, az Organ Eternal, melynek posztolásakor már ezt az interjút is beharangoztuk). A halkszavú Jack Barnett zenekarvezető-dalszerzővel beszélgettünk, hogy közelebb jussunk ehhez a különleges világhoz.

- Hogyan álltál a zenéléshez, amikor 2006 körül elindítottátok a These New Puritans-t egy különleges kisvárosi szcénában?

- Nagyon fiatalok voltunk, fura is most visszagondolni azokra az időkre. Tizenhat, tizenhét évesen gondoltuk azt, hogy mindent tudunk a világról, ide nekünk a bármit! Nagyon zajos volt a zenénk, vicces belegondolni a mostani album tükrében. Southend különben valóban egy igazi szcéna volt, de erre inkább csak utólag jöttünk rá (innen indult többek között a Horrors és a Neils Children is – a szerk.).

INTERJÚNK A THESE NEW PURITANS-SZEL EGY HELYRŐL STARTOLÓ HORRORS ÉNEKESÉVEL.

- Már akkoriban annyira egyedi volt a zenétek, hogy csak arra tudok gondolni, volt egy megcélzott hangzás a fejedben a kezdet kezdetén is.

- Nem volt igazi terv, de nagyon korán, hét-nyolc évesen érdekelni kezdett a zene, a bátyámtól pedig tizenkét éves koromban kaptam egy négysávos magnót, és ez meg is határozta a jövőmet. Innentől folyamatosan zenét rögzítettem, kísérleteztem vele. Rengeteg korabeli zenéről éreztem azt, hogy nincs hozzá semmi közöm, úgyhogy kerestem azt, amiben magamra tudtam találni. Talán ez a keresés hathatott egyedinek, nem tudom. Egy három évvel ezelőtti képen is nagyon máshogy tudod látni magad, így nagyon mást gondolok már a zenéről, mint ahogy akkor láttam a dolgainkat.

- A zenei váltások, az új területek felfedezése eddig nagyon hangsúlyos volt az életművetekben. Az ösztöneidet követed, vagy szándékosan haladsz mindig új irányba?

- Amikor fiatal az ember, akkor még erősebben próbálja a kortársaihoz képest meghatározni magát (mondja ezt a huszonöt éves „érett” zenész – a szerk.), úgyhogy eleinte a hatások többrétűek voltak. Természetesen minden lemeznél inspiráltak az éppen hallott zenék is. De a váltásokat én inkább természetes folyamatként éltem meg. A Beat Pyramid idején nagyon sok olyan zenét írtam, ami nem passzolt ahhoz a lemezhez, ezekből nőtt ki a Hidden. Aztán meg nem akartam magam ismételni, mindig olyan irányba fordulok, ami éppen izgat, úgyhogy inkább az ösztönösség uralkodik, keverve némi szándékossággal.

- Az új lemez hosszabb szünet után készült el, ennek mi volt az oka?

- A Hidden után elég sokáig tartott összerakni a koncertprogramot, aztán sokáig turnéztunk, majd voltak jogi problémáink is, amivel szintén sok idő elment. Egy kicsit minden lelassult, amit nem is bántam. A dalszerzést is sokáig húztam, és a lemez felvétele is majdnem egy évig tartott, persze nem dolgoztunk folyamatosan.

- A Field Of Reeds három különböző stúdióban készült, viszont a lemez egy nagylélegzetű műnek hat. Nehéz volt elérni ezt a hatást annyifelé, olyan sok időn át dolgozva a dalokon?

- Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy az évek alatt jobb zenészek lettünk, úgyhogy bizonyos szempontból inkább könnyebb volt ez a lemezfelvétel. Ugyanakkor mindannyian perfekcionisták vagyunk. George bátyám is, én is masszívan az vagyok, tehát addig nem hagytunk abba semmit, ameddig tökéletesnek nem gondoltuk.

- Hogyan változott a dalszerzési stílusod ennél a lemeznél?

- A Hiddent nagyrészt komputerek és szekvenszerek előtt ülve írtam és raktam össze, ezt meg nagyrészt egy zongora mellett komponáltam. Az új lemez sokkal harmonikusabb a korábbi munkáinknál. Melódiákról és harmóniákról szól. Azt mondják róla, hogy nehéz lemez, de én nagyon is könnyűnek gondolom. Ezek az első rendes dalaim. Korábban nagyon becsomagoltam minden, most sokkal direktebb az összes aspesktus, beleértve a szövegeket is. Viszont egy kicsit visszatérés is a kezdetekhez, ahhoz az időszakhoz, amikor hazaértem a suliból és írtam egy dalt arról, hogy hogyan érzem magam.

A kortársakhoz képest a szerzeményeidre sokkal nagyobb hatással van az irodalom, de még inkább a filozófia, a mitológia, az okkultizmus.

Igen, az első két lemeznél határozottan volt egy „dobjunk be minél több referenciát!” tendencia, de ennél a lemeznél úgy érzem, ez változott. Sokkal egyszerűbbek, célzatosabbak a szövegek. Sokkal inkább a zene részét képezik, olyanok mint egy újabb hangszer. Most egyetlen irodalmi hatásra emlékszem csak, sok középkori japán verset olvastam és annak az áthatósága, tisztasága talán visszaköszön valamilyen formában.

interjú: Dömötör Endre

az Organ Eternal klipje: