Yacht-rock, yacht-pop, yacht-funk? Megvan? Nincs? Semmi baj, ez nem a popzenei műveltség alfája és omegája, de igazából még csak nem is egy obskúrus alműfaj, inkább kedves lábjegyzet arról, hogyan lehet megfeleltetni a popzenét egy bizonyos életformának. Ami ebben az esetben épp jó sok pénzzel, lazulással, gondtalansággal és igen, lehetőség szerint egy yacht-tal jár együtt. Summer jam fókusztémánk újabb apropója a holnap, július 25-én startoló 45. Kék Szalag balatoni vitrolásverseny, melyhez ez volna a tökéletes háttérzene.
Yacht-rock vasmacska
A yacht-rocknak nincs kiindulási pontja, vagy műfajteremtő lemeze, hiszen nem is valódi zsáner ez, hanem egy utólag kitalált gyűjtőnév, mely alá bekerülhet bármi, ami kellőképp könnyed, melodikus, hibátlanul szól, lehetőség szerint legyenek benne vonósok vagy szintetizátor (de ez is szofisztikáltan!), és nem árt ha a dalszövegek a szerelem és a szabadság kifogyhatatlan témakörében fogannak (ja, és a vitorlázós referenciák bónuszpontot érnek). Annyi megkötést azért tehetünk, hogy főleg a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig virágzó soft-rock, „felnőttorientált pop” irányzatok képviselői illenek a stíluskategóriába. A vitorlázás megéneklése a Beach Boys óta nyáris stíluselem, a Seals & Crofts 1972-es „nagyon lágy” Summer Breeze-e lehet a yacht-rock origója, aztán a „kifinomult zenerajongóknak” szánt Doobie Brothers-, Kenny Loggins-féle soft-pop dalok jelentik a felfutást és a hetvenes évek végére meggazdagodott negyvenes elitnek készült – még címében is irányadó – Christopher Cross-féle Sailing a csúcs, de persze a Steely Dan, a Toto, a Hall & Oates idevonatkozó nyolcvanas évek eleji albumai is mind megfelelnek a yacht-rock kritériumoknak (a gúnyos yacht-rock kifejezést ugyan már használták korábban kritikusok, de széles körben az azonos című 2007-es mockumentary minisorozat tette ismertté, melyben az említett zenekarok, előadók mind kedves kifigurázásában részesülnek).
Yacht-rock kormánykerék
A műfaj érvényességéről az elvágyódó yachtnélküliek is tanúbizonyságot tehetnek: egy jó yacht-rock/pop mix attól függően változhat, hogy épp mennyire hasítjuk a habokat, vagy ki, hogy képzeli az esszenciális high-class hangulatot. Balatoni naplementéhez (vagy -felkeltéhez), nyílt vízen andalgáshoz kizárólag a visszafogott szofiszti-pop, és egy kis blue-eyed soul (Hall & Oates) passzol. Természetesen, amikor épp 50 km/h-val szeli valaki a tengert, akkor ennél dögösebb kell. Ilyenkor jöhettek a power balladák (Toto, REO Speedwagon), vagy a kihagyhatatlan Kokomo.
Az ennyiből is jól látszik, hogy a yacht-rock első számú kitétele (néhány kivételtől eltekintve), a zenerajongók (különösen a kortársak) által való megvetettség, a cikinek és nyálasnak tartott dalok beemelése, melyek azonban még manapság, a magyar tenger mellől is pár hang után felismerhetőek, hiszen egy országnyi anyuka készíti rendszeresen a vasárnapi ebédet e dallamokra.
Yacht-rock iránytű
Ha valami izgalmas, popkulturális megfeleltetést akarunk találni, azt is mondhatjuk, hogy a yacht-rock a Studio 54 urbánus, olykor az átlagember számára is elérhető, csillogó hedonizmusával szemben az igazi elit, a high-class világának aláfestőzenéje. Akiket egy cseppet sem érdekel, hogy adott dal menő-e vagy sem, csak szóljon tisztán, legyen lágy és „minőségi”, hogy jól kifejezze azt a közeget, ahová még véletlenül sem kerülhet be senki a megfelelő pedigré nélkül. És őszintén, ki az, aki elcserélt volna egy soft-rockra hangolt yachtozást a verőfényes napsütésben azért, hogy New York nyugati 54-ik utcájának pincéjében bandázzon a Studio igazi krémjével? Ha úgy tetszik, utóbbiban az igazi nagyvilági életet elbújtatták a pórnép elől, a yuppie-k viszont inkább kihajóztak a fényre, és a Baker Street szaxi-témáját hallgatva, kiwit majszolva jól érezték: övék az egész világ.
Yacht-funk
Az életérzés aláfestőzenéje nem tűnt el, csak átalakult, a 2000-es évek végén megjelent yacht-funk ennél sokkal fiatalabb, egyszerűbben behatárolható dolog, de azért műfajnak nevezi szintén erős túlzás volna. A 4-5 éve a chillwave farvizén a köztudatba beúszó dreamwave-hez lehet társítani. Az apolitikus, gondtalan napba bámulás, amely a chillwave jellegzetessége volt, a yacht-funk mixekben kiegészül egy tengerparti buli (ez esetben nyílt vízen hajózás) hangulatával. Ebben a már sokkal inkább eszképista műfaj mixeiben (stílszerűen) feltűnnek a YACHT, a Miami Horror, vagy a Classixx számai. Utóbbinak a nyárelőre megjelent nu-discós új lemezéről lelkendeztünk már, ("Csupa olyan dal, amitől éppen lesz kedve az embernek felkelni a nyugágyból, rázni egy kicsit magát, bemenni a vízbe, visszafeküdni és közben ugyanott folytatni a Hanging Gardens-t, ahol abbahagyta.") simán elhallgatnánk egy vitorláson a tihanyi öbölnél. És, hogy mi a különbség a nu-disco és a yacht-funk között? A kérdés, hogy inkább van-e egyáltalán? Talán csak annyi, hogy utóbbinak tényleg minden másodpercében süt a nap, ami egy kiszámíthatatlan nyáron mindig képes megmenteni a bulit. Még itt nálunk, yacht vagy vitorlás nélkül is.
Csada Gergely
Top 5 yacht-rock album:
The Doobie Brothers: Minute By Minute (1978)
Christopher Cross: Christopher Cross (1979)
Steely Dan: Gaucho (1980)
Hall & Oates: Private Eyes (1981)
Toto: IV (1982)
ez pedig a Recorder pazar yacht-rock válogatása, vigyázat csak nagyon lágy és a világ leglágyabb zenéi kaptak benne helyet, és nagyon lágy:
