Mindenki teker – A bicikli és a zene

2013.05.14. 22:59, rerecorder

queen-bicycle-race-poster_1.jpg

Bringázni ma már majdnem menőbb, mint zenekart alapítani, ám rivalizálás helyett a két közeg egyre gyakrabban mutatja egy szoros és működőképes szimbiózis jeleit. Biciklis dalok, biciklis zenekarok, mit hallgassunk hajtás közben – avagy minden, amit a kétkerekű és a popzene kapcsolatáról tudni szeretnél, benne van biciklipop témagyűjteményünkben (nyitóképen a Queen 1978-as Jazz című albumának posztermelléklete, mely a Bicycle Race című slágerszám promociójához készült).

Pink_Floyd_Bike.jpgMa már ugyanannyira elengedhetetlen kelléke egy divatos világi fiatalnak a vékonykerekes, könnyűvázas városi bicikli, mint a vintage képekkel telepakolt tumblr-fiók, a közlekedési forma új keletű elterjedése pedig teljesen érthető: a saját kocsi vagy a taxi költséges, gyalog nem érne oda sehova az ember, a motort nem lehet csak úgy a hátadra kapni, a BKV pedig eleve ocsmány – és egyébként is, a kerékpározás legalább annyira alapvető élménye mindenki életének, mint a csokifagyi vagy a rajzfilmek. Azon sincs mit csodálkozni, hogy számos zenésznek is eszébe jutott legalább egy-egy dalban megemlékezni a közkedvelt tevékenységről. Bár bringás szerzemények már az 1800-as évek derekán is születtek, a két, talán leghíresebb példa csak jóval később látott napvilágot: a Queen Bicycle Race című számában Freddie Mercury énekelt arról, hogy még az amerikai elnökségét is félredobná, csak hogy végre a nyergen ülhessen; a Pink Floyd Bike-ja pedig egy furcsa ’67-es Syd Barrett-szerzemény, mely egy nő, egy Geraldnak hívott egér, és persze az Őrült Gyémánt kétkerekűjének történetét meséli el néhány percben.

ROCK 'N' ROLL? INKÁBB ROLL 'N' ROLL! - BICIKLIZŐ ZENÉSZEINK VÁLASZOLNAK.

kraftwerk_2.jpgTermészetesen nem csak erre a két versenyzőre szorítkozik a biciklis referenciákkal tűzdelt szerzeményeket felvonultató előadók hosszú listája: sokan mások mellett írt már dalt a témáról a Red Hot Chili Peppers (Bicycle Song), az XTC-mellékprojekt Dukes Of Stratosphere (Bike Ride To The Moon), a dilinyós Deerhoof (Midnight Bicycle Mystery) az Amszterdam bringaprogramjától megihletett hatvanas évekbeli pszichedelikus Tomorrow (My White Bicycle) vagy a cuki Shonen Knife (Cycling Is Fun), de persze a Madness (Riding On My Bike), Tom Waits (Broken Bicycles) vagy a Kraftwerk sem maradhat ki a felsorolásból – ez utóbbi már csak azért sem, mert karrierje során nem csupán egy Tour de France névre keresztelt kislemezt, de egy azonos című konceptalbumot is megjelentetett, amely nem meglepő módon a tagok nagy szerelmét, vagyis a kerékpározást állította fókuszpontjába. Voltak és vannak, akik zenekaruk nevében fejezték ki hódolatukat a biciklik iránt (Desperate Bicycles, BMX Bandits, Bombay Bicycle Club), és bizony akadtak olyanok is, akik különböző tömegrendezvényeken szerették volna összekötni a pop és a bringák világát, bár a Toronto Bicycle Music Festivalhoz vagy a Bike Music Festhez hasonló eseményeken leginkább csak tényleg ismeretlen produkciók kaptak helyet. (Biciklis klipekből külön összeállítást közlünk hamarosan.)

MIT VISELJ TEKERÉSHEZ? URBAN LEGEENDET, ITT MUTATJUK.

boomboxbike.JPGÉs, hogy mit a legjobb hallgatni tekerés közben? Nos, ezt minden bizonnyal embere válogatja. A neten fellelhető kerékpáros videókban is ugyanakkora eséllyel szólhat hülye pop-punk, mint zajrock, Band Of Horses vagy Radiohead; a kifejezetten bringázáshoz ajánlott zenékkel foglalkozó cycle.jog.fm listáján pedig Outkast, Jack White, The Cars (ilyen névvel!), Rihanna és U2 is megtalálható a javaslatok között (ráadásul az alapján is megkereshetjük az ideális ritmusú számot, hogy percenként mennyit tekerünk a bicóval). Ha viszont a logikára és a lemezgyűjteményünkre hallgatunk, akkor talán némi motorik-hajtotta krautrock, esetleg egy kis elektropop felé húzhat a szívünk, ám a személyes tapasztalatok leginkább azt mutatják, hogy teljesen mindegy, mi szól, amíg vígan mosolyogva hajthat az ember, biciklin ülve ugyanis még a legbárgyúbb szerzemény is ezerszer élvezetesebb lesz, mint amúgy – csak a kamionokra ne felejtsünk el odafigyelni.

BRINGÁS ÉS EGYÉB SPORTOS LEMEZEKBORÍTÓK NAGY TÖMEGÉBEN.

Judák Bence


a Recorder összeállítása biciklis dalokból:

https://recorder.blog.hu/2013/05/14/mindenki_teker_a_bicikli_es_a_zene
Mindenki teker – A bicikli és a zene
süti beállítások módosítása