Lemez gyorstár – 18. hét (mini lemezkritikák)

Rég volt már heti minikritika, de most gyorsan pótolunk némi lemaradást. Svédek és a trópusi dream pop anakronizmus (Young Galaxy), a visszatérő House Of Love, a terrorizáló Flaming Lips, Milk Music, ami nem tejbár-zene, a nyitóképen is látható remek Kurt Vile, érzelmes James Blake és sokféle tánczene (Bonobo, Major Lazer, Cosmin TRG).

Young Galaxy: Ultramarine

Kiadó: Paper Bag Records

Megjelenés: 2013. február 23.

Stílus: trópusi dream pop

Kulcsdal: Fall For You

A kanadai Young Galaxy shoegaze-együttesként indult még az előző évtizedben, hogy aztán a 2010-es évekre álmodozós-trópusi dream pop-banda legyen belőlük. Az ok pedig nem volt más, mint a svéd überproducer, Dan Lissvik (Studio, Haim-remix), akinek elküldték a Shapeshifting album demóit, aztán meg teljesen kicsavarva küldte vissza azokat. Az Ultramarine alapján úgy tűnik, hogy a Young Galaxynak bejött ez a tengerparti Beach House-hangulat, bár a tempó kicsit gyorsabb (több dob), a hangzás meg sokkal agresszívabb (több szinti), mint az előző lemezen volt. De amik változatlanok maradtak, azok Catherine McCandless álmodozó, néha egészen oroszlánkirályos vokáljai és az érzés, hogy a Young Galaxyt a naplementére találták ki.

8/10

Klág Dávid

Bonobo: The North Borders

Kiadó: Ninja Tune / Neon Music

Megjelenés: 2013. március 21.

Stílus: elektronika

Kulcsdal: Heaven For The Sinner

Simon Green a szokásos háromévnyi szünet után kiadott új lemezén, a kicsit halványabb Black Sands után, újra hibátlanul hozza a már-már jellegzetesnek tekinthető laza, bólogatásra ingerlő ütemekkel megtartott, gyakran hangmintaalapú, álomszerű, utaztató dallamokat. A vendégénekesek palettája pedig minden eddiginél színesebb, a fiatal tehetségek (Grey Reverend, Szjerdene, Cornelia) mellett egy igazi nagyágyú Erykah Badu is szerepet kap az albumon, meg is adva ezzel a lemez (egyik) csúcspontját. Bonobo tehát újfent megbízhatóan ismerős, de közben ismét friss és erőteljes.

7/10

Csada Gergely

House Of Love: She Paints Words In Red

Kiadó: Cherry Red Records

Megjelenés: 2013. március 25.

Stílus: gitárpop

Kulcsdal: A Baby Got Back On Its Feet

Nyolc évvel legutóbbi sorlemeze, s húsz évvel összefüggő karrierje utolsó stúdióalbuma után új nagylemezt jelentett meg a nyolcvanas évek végének egyik legfontosabb angol zenekara, az akkori „great white hope”, melyről 1988 magasságában mindenki azt gondolta, felülhet a Smiths elárvult trónjára. A House Of Love, mint tudjuk, nem lett új Smiths, nem lett nagy angol rockzenekar – azaz (bár az egóproblémák, a drog, a madchester színtér és a művészi kiüresedés alávágtak) bizonyos értelemben az lett, ám első két nagyszerű cím nélküli lemezével inkább referenciapontként fontos; olyanokra volt letagadhatatlan hatással, mint a Radiohead, a Coldplay, a Verve vagy a Doves. A kilencvenes évek elején feloszlott zenekar 2005-ben – soraiban a második House Of Love-album után, a lemez turnéján kivált Terry Bickers-szel soraiban – egy jól sikerült, korábbi lemezeinél akusztikusabb, finomabb hangzású, ha úgy tetszik „retrósabb” albummal tért vissza, de hamarosan ismét eltűnt (Guy Chadwick fő dalszerző polgári foglakozást űzött, vintage ablakkeretekkel foglalkozó cége van, Bickers kisebb zenei projektekben dolgozott). Chadwick és Bickers csalódottak voltak – „Részben azért, mert azon gondolkoztunk, van-e értelme egy újabb lemeznek? Aztán hosszú ideig tartott, hogy újra összekapjuk magunkat, s időt szánjuk arra, hogy közösen zenéljünk és jobb zenekar legyünk” – nyilatkozta Chadwick a brit Guardian egyébként pompás netes zenei rovatában. Nos, ami azt illeti, a House Of Love elég jó zenekar volt eddig is, és azzal a „csalódást keltő” lemezzel, a hatvanas évek hangzását megidéző Days Run Away-jel sem volt nagyobb baj, de kétségtelen, hogy a most megjelent lemez egy árnyalattal azért jobb és egységesebb, mint elődje - viszont annak nyomvonalán halad. Alapvetően akusztikus, de sodró, kicsit bácsis, de nagyon hangulatos és megkapó. A vér nem válik vízzé, ilyen okos közhelyek jutnak az eszünkbe..

8/10

Németh Róbert

The Flaming Lips: The Terror

Kiadó: Lovely Sorts of Death Records / Warner Bros.

Megjelenés: 2013. április 1.

Stílus: dark-psychedelia

Kulcsdal: Try To Explain

Kedves Wayne! Régóta követem a zenekarod munkásságát, nem csak azért, mert varázslatos zenétekkel gyorsan beloptátok magatokat a szívembe, hanem mert Te magad is egy nagyszerű ember vagy. Tudom, hogy a Kedveseddel történő szakítás megviselt, és szívemből szólsz, ha a fájdalmadat dalban mondod el. Viszont engedd meg nekem kérlek, hogy megosszam Veled a baráti jó tanácsomat. Még Te magad is azt mondtad, hogy nem hallgatod az új lemezt, hát, amilyen lett, mi sem fogjuk, ez a sötét unalom nem Te vagy! Talán nem kellett volna félrekúrni! A kapcsolatod 25 évig tartott, a zenekarod viszont már 30 éves, ne rontsd el, kérlek! Maradok tisztelettel: Elekes Roland.

5/10

Elekes Roland

Milk Music: Cruise Your Illusion

Kiadó: Fat Possum

Megjelenés: 2013. április 2.

Stílus: hippipunk

Kulcsdal: The Final Scene

 „Túl tökös a hippiknek, túl elszállt a punkoknak” – mondta Alex Coxen gitáros-énekes egy interjúban pár évvel ezelőtt a Milk Music zenéjéről. És tényleg: a Washington állambeli Olympia pezsgő punkszínterének zászlóvivői a kötelező nyolcvanas évekbeli előképek (Hüsker Dü, Dinosaur Jr.) életművének felmondása helyett szívet melengetően karakteres zenei világot hoztak össze, amiben simán megfér egymás mellett az ötvenes évek tengerentúli popzenéjének fülbemászó dallamvilága, a hatvanas-hetvenes évek klasszikus rockjának férfiasan bohém lendülete, és a független hardcore-punkzenekarok tomboló ereje. A végeredményen pedig minek is kérnénk számon az eredetiséget, ha közben ennyire jól szórakozunk? 

9/10

Szabó Benedek

Kurt Vile: Wakin On A Pretty Daze

Kiadó: Matador / Neon Music

Megjelenés: 2013. április 8.

Stílus: lo-fi, indie rock

Kulcsdal: Girl Called Alex

Ha az amerikai énekes-dalszerző ötödik nagylemeze gyógyszer lenne, rá kéne írni a borítóra, hogy gépjárművezetés és gépek kezelése mellett a hallgatása nem ajánlott. A között, hogy vetünk egy pillantást az első dal címére, és végül lejár az utolsó is, eltelik 69 perc, és arra fogunk rájönni, hogy miközben leginkább magunk elé meredtünk, elég sok mindenen elgondolkodtunk. Amúgy nem is szomorú vagy depresszív anyag, és mi sem leszünk azok tőle, viszont mégiscsak lefoglalja az agyunkat. És hogy miről „szól”? Nem tudom, legközelebb majd jobban figyelek.

9/10

Sugó Lilla

James Blake: Overgrown

Kiadó: ATLAS Records / Universal

Megjelenítés: 2013. április 8.

Stílus: soul, elektronika

Kulcsdal: Retrograde

James Blake új lemezén az eddigi minimalizmus mintha enyhén dúsabbá vált volna, de azért a hangulat továbbra is egy törékeny, ám egyre okosabb és talán bátrabb dalszerzőt sejtet. A legjobb számokban egyértelművé válik, hogy Blake remek énekes, akinél az autotune sem elidegenítő elem, hanem inkább a hatásosságot fokozó effekt. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a megfontoltan dübörgő basszusok, kattogó ütemek és mindenféle eszes trükkök egy jól eltalált vokál, vagy egy fülbemászó dallam(töredék) nélkül nem igazán tudnak működni. Szerencsére ez csak egyszer-kétszer fordul elő úgyhogy, aki bírja a vegytiszta érzelmességet, annak valószínűleg a Brian Eno segédletével készült Overgrown is tetszeni fog.

8/10

Csada Gergely

Major Lazer: Free The Universe

Kiadó: Secretly Canadian / Mad Decent

Megjelenés: 2013. április 16.

Stílus: EDM, tropical

Kulcsdal: Watch Out For This (Bumaye)

Majd négy évvel a Guns Don’t Kill People… Lazers Do után, sokszori halasztással április közepén küldte ránk Diplo képzeletbeli karikatúra-kommandója, a Major Lazer második albumát. Az időközben elhullott Switch és Skerrit Bwoy helyén új bajtársakkal, a trinidadi Jillionaire-rel és a jamaicai születésű Walshy Fire-rel az oldalán, Shaggytől Ezra Koenigig, Haimtól Peaches-ig, Bruno Mars-tól Wyclef Jeanig tényleg egy kisebb seregre való közreműködőt bevető, a viccesen csatába masírozós tónust megtartó lemez már egyértelműen a crossover EDM-fronton támad (a danchallt és a karibi zenéket a fehér fül befogadó készségéhez idomítva, ugyanakkor a vijjogást-röfögést is pop-kapszulában adagolva); többször mellélő, de mint az év nyári bulilemeze, betalál.

7/10

Forrai Krisztián

Cosmin TRG: Gordian

Kiadó: 50 Weapons

Megjelenés: 2013. április 29.

Stílus: techno

Kulcsdal: Noise Code

A román Cosmin Nicolae immáron jó pár éve üde színfoltja a modern basszusvezérelt zenéknek, és külön kiemelendő, hogy mára milyen ízlésesen alakultak át szerzeményei a kezdeti garage/dubstep vázlatokból érett, ötletes technóvá. A Gordian Cosmin TRG második nagylemeze, és bár ezúttal nem kockáztat sokat, de tovább tökéletesíti vele azt a hangzást, ami egyre inkább a sajátja. Kevésbé gyors, főleg részletekben elmerülő zenék hallhatóak valamivel több mint ötven percben, így alapvetően nem is a ritmusok és a dobok a legizgalmasabbak, hanem az általuk létrejött teret kitöltő texturális hangok, ambientek, szolid zajok. Talán lehetett volna kicsit bátrabb az album, talán Nicolae írhatott volna egy-két főidős slágert is – mert az bizony nincs –, de végeredményében ez egy összeszedett, jó munka, aminek joggal van helye az életmű kiemelt részében.

7/10

Velkei Zoltán