Új dal a Zagartól: Space Medusa

2013.02.12. 11:17, recordernews

zagar.jpg

Mintha csak a Zagar egyik legnagyobb slágerének, a Wings Of Love-nak sűrű és ünnepélyes ellenpontozásaként született volna meg a Space Medusa, ami már jóval inkább az előretolt helyőrségként funkcionáló szintetizátorok által vezényelt kicsit wonkys, kicsit chillwave-es pulzálásról szól. A szám létrejöttét ráadásul eredeti módon, egy facebookos applikáció segítségével követhették végig a rajongók, sőt, ők maguk is szerepet kaptak abban, hogy mikorra álljon össze végleges formájában. 

YONDERBOI PEDIG A SZINTÉN RAJONGÓI BÁZIST MOZGÓSÍTÓ ZENÉS KAMPÁNYÁÉRT NEMRÉG ARANYAT KAPOTT CANNES-BAN. 

Az alkalmazásban ugyanis mindenki "lefoglalhatott" egy-egy új hangot, és a zene csak akkor indulhatott útnak az interneten, amikor az utolsó is gazdára talált. Az új dal érdekessége, hogy Ligeti György gitáros-énekes és Zságer Balázs zenekarvezető pályafutásuk során először egy duettet énekelnek. Az új számból már készülnek a remixek is, többek között Kuriouss, Simon Iddol, Headshotboyz, Belle Belle és a belga Nishin Verdiano is készít egy-egy átiratot.

Ezek később jönnek, addig is itt a tenger kozmikus gyümölcse:

Címkék: facebook app zagar
https://recorder.blog.hu/2013/02/12/uj_dal_a_zagartol_space_medusa
Új dal a Zagartól: Space Medusa
süti beállítások módosítása