Kanye West saját trónörökössel, Jay-Z filmzenével gyarapodik

2013.01.02. 10:17, recordernews

jayzkanye.jpg

2011 egyik legjobb albumának, a Watch The Throne-nak celebrepperei már biztosan egy boldog új év elé néznek, még ha ebben az esetben nem is újabb közös kollaborációról van szó, hanem a saját ösvények taposásáról.

A világ figyelmére szinte állandóan igényt tartó Kanye West például az év utolsó napjára (ki hitte volna!) időzítette bejelentését, aminek alighanem tajtékozva örül a nemzetközi bulvár, hiszen kismillió kevésbé jelentékeny cikket lehet majd rá építeni: barátnője, Kim Kardashian babát vár. Ezt Yeezy a harmadik Atlantic City-beli koncertjén közölte: a show-széria első napján bizarr jetimaszkban lépett fel, a másodikon a sajtó ellen intézett kirohanást ("elégedetlen vagyok mindazzal a szarral, amit a tévén keresztül meg akarnak etetni veletek"), a harmadik, utolsó koncerten pedig beszámolt az utódlásról.

A TITOKZATOS KANYE WEST-SZEXVIDEÓ MÉG NEM KERÜLT NYILVÁNOSSÁGRA.

Jay-Z vele szemben már túlesett az apai örömökön, Beyoncével közös kislánya, Blue Ivy Carter most január 7-én lesz egy éves. A hip hop-mágnással – akinek vagyona tavaly 500 millió dollár körül lehetett a Forbes magazin számításai szerint  kapcsolatos legújabb hír az, hogy a Leonardo DiCaprio főszereplésével készülő A nagy Gatsby című filmnek ő szerzi a filmzenéjét. Hogy részben vagy egészben, azt nem tudni, hiszen már olyan korábbi hírek is szárnyra kaptak, hogy Lady Gaga és Prince is írnak zenét a mozihoz, de legkésőbb májusban mindenre fény derül.

Addig is itt a film előzetese, ami rögtön a No Church In The Wilddal indít:

Címkék: kanye west jay z
https://recorder.blog.hu/2013/01/02/kanye_west_utoddal_jay-z_filmzenevel_gyarapodik
Kanye West saját trónörökössel, Jay-Z filmzenével gyarapodik
süti beállítások módosítása