1992 legjobb albumai a Recorder szerint

Ahogy tavaly ősszel az 1991-es klasszikus lemezek (Nevermind, Achtung Baby, Screamadelica stb.) újrakiadásai kapcsán visszatekintettünk húsz évvel, úgy idén is megtettük ezt, összefoglaltuk az átmeneti 1992-t és kiemelten írtunk rave-ismétlésünkben az év legfontosabb stílusáról. 1992-ben talán nem született annyi zsánerteremtő album, mint 1991-ben (Húszéveseké a világ címmel írtunk '91 csúcsalbumairól), de briliáns lemezből így is akad elég emlékezetes (és persze idén is jöttek az aktuális újrakiadások: a Manic Street Preachers debütalbuma után épp a múlt héten jelent meg az első Rage Against The Machine-anyag jubileumi verziója). Íme, ezeket szerettük legjobban anno és most is – az alábbi húsz (+5 obskúrus és +5 magyar) albumban a legjobb ugyanis az, hogy máig erős és élvezetes maradt mind.

Listánk a Recorder 1992-ben többnyire már aktív zenehallgató szerzőinek évösszegzéseiből készült. Ezek egyéni összeállításakor arra figyeltünk, hogy mely lemezek voltak ránk nagy hatással az adott évben, de közülük is melyek azok, amiket még ma is szívesen hallgatunk. Az általunk legjobban szeretett húsz lemez alább olvasható (a Recorder magazin nyolcadik számába bekerülő, és itt is az első 12 helyen szereplő albumok a szerzői listák konkrét összesítésének demokratikus sorrendjét mutatják), kiegészítve öt kevésbé ismert, de fontos és jó nagylemezzel, valamint az év legerősebb magyar kiadványaival. Természetesen voltak lemezek, amik kicsivel maradtak le a Top 20-ról (The Cure: Wish, Ride: Going Blank Again, Annie Lennox: Diva), valamint persze sok olyan korszakos album van még, amit mi összességében vagy nem éreztünk annyira magunkénak, vagy csak éppen kívül estek a véges korlátokon (Sugar: Copper Blue, Faith No More: Angel Dust, Ice Cube: The Predator), de hát ez ilyen: minden egyes évben (még a zeneileg kevésbé erősekben is) bőven akad remek hallgatnivaló.

Aphex Twin
Selected Ambient Works 85-92
(Apollo)

Jobbára kietlen és lakatlan, nem evilági hangtájakra kalauzol Richard D. James első rendes Aphex Twin-albumával, az IDM instant klasszikusával és időtlen alapművével, amelyet hallgatni mindenkor hátborzongató élmény. FK

The Prodigy
Experience
(XL)

A később jungle-ra és happy hardcore-ra szakadt breakbeat techno, vagy angol ravezene tulajdonképpeni egyetlen komoly albumát alkotta meg Liam Howlett – ez maga az extázis rush, azóta is utolérhetetlen élmény. FK

R.E.M.
Automatic For The People
(Warner Bros.)

Az REM a Documenttel elhagyta az alternatív színteret, az Out Of Time-mal kommerciálisan is áttört, ezzel a lemezzel pedig művészi értelemben is csúcsra ért. Egyetlen gyengébb, sőt, közepesebb pillanat nélküli album – hibátlan. NR

The Lemonheads
It’s A Shame About Ray
(Atlantic)

A nagy amerikai alternatív rocklemez, ami tesz a hagyományokra: egyrészt kicsit markoló, csilingelős folkos-punkos-power-popos a zene, másrészt Evan Dando slacker-pop mesterművét a junkie melankólia hajtja – e kettőségtől máig friss. DE

Manic Street Preachers
Generation Terrorists
(Columbia)

A nyugati popkultúrát nyíltan ostorozó walesi zenekar debütáló albumának még a legjobb klasszikus rocklemezek között is helye lenne, nem csoda, hogy 1992-ben akkorát szólt ez a szenvedélyes, kaotikus monstrum. ER

Beastie Boys
Check Your Head
(Capitol)

Ha három New York-i zsidó adja elő hangszerekkel, akkor a hiphop végképp nem egy tánc. A 90-es évek „mindent mindennel összekotyvasztó” esztétikájának (a hiphopon túl punk, jazz/funk, pszichedelikus szöszölés) egyik alap- és csúcslemeze. SCs

Rage Against The Machine
Rage Against The Machin
(Epic)

A Rage éles hangvételét hallgatói részről mély, hörgőtisztító levegővétel követte, ami után sokkal könnyebb volt az árral szemben úszni – vagy legalábbis ennek illúziójával létezni a rothadó rendszerben. UA

PJ Harvey
Dry
(Too Pure)

PJ Harvey saját triója élén hallatta először igazán a hangját egy olyan erőteljes albummal, amiért még rutinos előadók is kalapemelést érdemelnének, egy elsőlemezes, huszonhárom éves hölgyről nem is beszélve. CsG


Spiritualized
Lazer Guided Melodies
(Dedicated)

Korszakra jellemző, mégis kortalan remekmű: shoegaze és dream pop keveredik rajta monumentalitásra törekvő space rockkal. A Philip Glass-féle repetitivizmusra épülő négytételes komplex zene valóban angyalsóhajként hat. DE

Leonard Cohen
The Future
(Columbia)

„Láttam a jövőt, testvér: gyilkosság” – dörmögi Cohen pályafutása második csúcskorszakának talán legjobb lemezén, a címadó dalban. Egyszerre nyomasztó és felemelő, sötét és vallásos anyag – Cohen ezután vonult öt évre kolostorba. SzB

Julian Cope
Jehovahkill
(Island)

Cope legjobb pillanata: még mielőtt túl mélyre merült volna a pogánykodásban, amikor még tudott zseniális popdalokat írni, egyszerre imádta a barretti pszichedéliát és a futurista német zenét – mindezek tökéletesen egészítik ki egymást e nagyívű lemezen. DL

Dr. Dre
The Chronic
(Death Row)

Hogyan lehet überelni a gengszter rap/G-funk csúcslemezét? Sehogy és felesleges is, minden, ami jó volt a zsánerben, megtalálható itt és még több is: Dre N.W.A. utáni füves szólódebütje masszív produceri munkásságának alapköve egyben. DE

The Orb
U.F.Orb
(Big Life)

Az ambient-house Dark Side Of The Moonja, avagy azt ismeritek, amikor űrrock, dub, pszichedélia és elektronika sodródik egy hatalmas űrhajóban? Az ufókutatás ihlette albummal tetőzött az Orb nagy korszaka. FK

Stereo MC’s
Connected
(4th & Broadway)

A cím a szuperslágert juttatja sokak eszébe, holott a teljes lemez is e szó jegyében fogant: instant kapcsolatot teremt a hallgatójával. Ehhez komolyan tartja magát, de a legkönnyebb eszközök igénybevételével: semmi észvesztően kiemelkedő nincs itt, viszont ezek a funky groove-ok koruk legjobb stresszoldói voltak. UA

Pavement
Slanted And Enchanted
(Matador)

Az esszenciális amerikai zenekar, és vele együtt minden unott flanelinges tini szószólójának, Stephen Malkmus-nak a bemutatkozása, amely nagyon rosszul szól, de cserében máig nagyon friss, nagyon fésületlen – és persze nagyon klasszikus. CsG

Arrested Development
3 Years, 5 Months & 2 Days In The Life Of…
(Chrysalis)

Az entellektüel rapperrel (Speech) és idős spirituális vezetővel (Baba Oje) az élen Georgiából a Grammy-díjig jutó formáció blues- és funk-hangmintákban, afrikai ütős ritmusokban és békét, szeretetet, egyenlőséget hirdető pozitív üzenetekben gazdag első albumával utat tört a déli hiphopnak, be is töltve ezzel történelmi szerepét. FK

The Pharcyde
Bizarre Ride II The Pharcyde
(Delicious Vinyl)

„Folyékony poénok egymás után” - rappelte (!) Fenyő Miki 1984-ben, és itt most elsősorban a folyékonyra helyezném a hangsúlyt (persze tréfákban sincs hiány), hiszen olyan hiperlaza és felszabadult előadásmóddal párosul a folyékony szövegelés a gördülékeny, jazzes-funkos hangmintákkal zsúfolt ritmusokkal, hogy egy magamfajta szemüveges, izgulós-görcsölős fehérseggű csak földbegyökerezett lábbal és tátott szájjal csodálja a Los Angeles-i zenekar bemutatkozó - és a hiphop történetének egyik legjobb - lemezét. SCs

Sonic Youth
Dirty
(DGC)

Valami furcsa oknál fogva a Sonic Youth-életműben nem illik a legjobbak között említeni az 1992-es Dirty-t, de az 1992-es év legjobb albumai között megkérdőjelezhetetlen helye van. Minden magára valamit is adó zenebuzi már az első hangról felismeri a 100%-et és a Sugar Kane-t, és akkor még csak a slágereket említettük, nem is feltétlenül a lemez legjobb dalait. ER

Suzanne Vega
99.9 F°
(A&M)

A dalok a régi minőséget hozzák, a végeredmény azonban egy minden addiginál izgalmasabb, árnyaltabb Vega-lemez, az életmű talán legkihívóbb darabja – köszönhetően a (későbbi férj) producer, Mitchell Froom invenciózus stúdiókezelésének. NR

Tom Waits
Bone Machine
(Island)

A Bone Machine-ban az az igazán jó, ami az összes Tom Waits-lemezben: mindegy melyik évben készült, vagy, hogy melyik évben hallgatjuk, az érzés ugyanaz. Az elhasznált valóság romjai között tébláboló öntörvényű zsenit nem lehet nem szeretni. CsG

(A szerzőink 1992-es egyéni listáit hamarosan külön is közzétesszük.)

.

+ öt kultikus és obskúrus lemez 1992-ből:

Denim
Back In Denim
(Boy’s Own)

Lawrence-nél, a Felt élén a nyolcvanas években tíz nagylemezt kiadó figuránál kultikusabb előadót felesleges keresni. Amikor Lawrence az évtizedfordulón feloszlatta jónevű jangle pop zenekarát és a kilencvenes évek elején Denim néven visszahozta a hetvenes évekbeli klasszikus brit glam rockot és új dalait nyolcvanas évekbeli szintihangzásokkal csavarta meg, akkor azért elég sok korábbi rajongója ráncolta a homlokát. Pedig a Back In Denim mind ideológiailag, mind esztétikájában szinte egy-az-egyben útmutatás a következő két évben kibontakozó britpopnak – egy fantasztikus nagylemez.

Cud
Asquarius
(A&M)

A Cud egy még inkább kultikus, nyolcvanas évek végén indult, erős funkhatásokat (de nem direkten ki)mutató zenekar volt, mely harmadik albumára érett be, de tizenöt perc hírnévnél nem jutott több neki. A tagok egyszerűen nem voltak eléggé glamúrok, pedig az Asquariuson erős számok sorakoznak, egyéni hangzás, szokták rá azt is mondani, hogy ez is pre-britpop, mindenesetre érdemes utánajárni.

The Frank And Walters
Trains, Boats And Planes
(Setanta)

Az ír The Frank And Walters némileg népszerűbb zenekar volt, de túl sokra ők se vitték, holott ez a bemutatkozó nagylemez instant klasszikus. Az egy évvel korábbi Teenage Fanclub-féle Bandwagonesque egyenrangú, kissé talán vidámabb testvérlemeze. Big Star, The Smiths, The Stone Roses, power pop, shoegaze, klasszikus beat szól itt, és arról nem is szóltunk még, hogy van egy Trainspotters című szám is a lemezen.

The Jayhawks
Hollywood Town Hall
(American Recordings)

Amerikában a grunge sikerévében (hiába 1991-ben tört át, 1992-ben szólt hangosabban) nehéz volt más műfajban hallatnia magáról egy zenekarnak. Hogy ez a country-rock formáció erre nagy ívben tett, az persze nem kunszt, de az igen, hogy a műfaj hagyományait a legmagasabb színvonalon emelte be a kilencvenes évek kánonjába, e nélkül a lemez nélkül például a Wilco is másképp szólna.

Noir Désir
Tostaky
(Barclay)

A Noir Désir már 1992-ben a francia rock egyik nagy héroszának számított, a némi hullámvölgy után a bizonyítás szándékával (Ted Nicely kultproducerrel) elkészült Tostaky pedig igazi csúcsalkotás lett - néhány éve a Rolling Stone francia kiadása, százas toplistáján a második legjobb francia albumnak kiáltotta ki. Ha mondjuk Amerikában jelenik meg a lemez (a dalok 40%-ában angolul énekel Bertrand Cantat), akkor alighanem a világon is valami hasonló lenne az elismertsége. Nagyon szomorú, hogy Cantat gondatlanságból elkövetett emberölése (szerelmét verte meg), milyen véget vetett a Noir Désirnek.

.

+ öt magyar lemez 1992-ből:

A rendszerváltás utáni időszak részben a nyolcvanas évek alter-mozgalmának utóhatásairól, részben a kinyíló lehetőségekről szólt. Talán minden korábbinál több magyar kiadvány látott napvilágot 1992-ben, köztük különösen sok kazettakiadvány (és köztük sajnos elég sok rosszul szóló, inkább dokumentumértékű anyag). Bár a szerencsétlen sorsú zenekarok múltjának felvillantása is jelentős hozadéka '92-nek (ekkor jelentek meg a Kontroll Csoport, a Balaton, a 2. Műsor archív-anyagai, vagy épp Németh Lehel-válogatása), de eléggé pezsgett a zenei színtér (a rap tömegcikk lett: Rapülők), betört az EBM (Escalator), újra felvirágzott a prog (After Crying), támadt a rockabilly (Gunning Dogs), a dark (Nulladik Változat), a punk (Auróra), volt bájos (Nyeső Mari) és nívós női poplemez (Katona Klári), mainstream rock (Tátrai Band), na és persze túlélő underground is (Batu Kármen, Laca, Jony, Koko, Wahorn, Torma) a lemezpiacon. A hardcore-ban pedig igazi alapművet hozott össze a Leukémia (Közel a fejhajlító-géphez) És akkor az öt kedvencünk:
.

Kispál és a Borz
Föld, kaland, ilyesmi
(Razzia)

Mégis mit lehetne még leírni az egyik legfontosabb magyar zenekarról? Vagy mi újat második nagylemezükről, az instant klasszikus, és sokak szerint legjobb korai anyagukról? A kezdeti hamvasságot itt már végképp briliáns dalok váltják, a Föld, kaland, ilyesmi egy lendülettel hallgattatja végig magát, hogy aztán kezdjük újból elölről.

Tankcsapda
A legjobb méreg
(Python)

Amikor a Tankcsapda még csak éppen dobbantott a rock & roll rugójáról. Az első két demó utáni "igazibb" bemutatkozó stúdióalbum mindjárt a legjobb formájában mutatja a punkos dirty rock magyar királyait. A tartalmas szövegek mögött izzó lendület van, ezt a lemezt (eredetiben: kazettát) még ma is széles vigyorral lehet élvezni.

Andersen
The Laughing Cow And Other Stories
(Alt Product / T3)

Magyar zenekar, amerikai énekessel, pont akkori indulással, amikor a zeneipar nyitott az alternatív hangokra: az Andersennek még a valószínűtlent is felülírva mégis volt esélye eljutni a Music Televisionig, bár aztán mégsem futotta ki magát. Az izgalmas ritmikájú, abszolút korhű indie rockzene megmaradt egy izgalmas zárványnak a hazai színtéren.

Új Nem
Live At Tilos
(Bahia)

A Tilos az Á legjobb időszakát reprezentálja a Benő (Plankton, Rés) - Normál Méla párosra épülő Új Nem, kontrollos, Balkan FuTourist-os, sziámis underground legendákkal a tagjai között. Szertartásszerű fellépéseinek lenyomata zeneileg is nagyon erős: ritmusközpontú szabad zene, mely néhány pillanat alatt magával ránt. (Képen a cd újrakiadás borítója.)

Vágtázó Halottkémek
A semmi kapuin dörömbölve
(Alternative Tentacles)

A harmadik VHK-album bizonyos szempontból a legjobb is, a Jello Biafra cégénél megjelent lemezen a zenekar csúcsformában van, nagyobb tudással készít lemezt és bőven ugyanazt az intenzitást képest hordozni, mint a ténylegesen koncerten rögzített második album idején. Ez ez elementáris erejű zene a világ bármely pontján ugyanazt a hatást képes kiváltani, és ki is váltja: a kevés világszám magyar lemezek egyike.

.

A Recorder szerzőinek (Csada Gergely, Deimanik László, Elekes Roland, Fábián Titusz, Németh Róbert, Pawlowszky Tamás, Soós Csaba, Szabó Benedek, Unger András) listái alapján összeállította: Dömötör Endre és Forrai Krisztián