Nem a megérkezés számít, hanem a suhanás

(X) Ma már nem gördeszkán, hanem longboardon suhannak a legfrissebb nemzedékek – de nem a destroy, hanem az enjoy szellemében, és nem is a kaliforniai punk a zenéjük. Hanem akkor mi?

A fixi annyira kétezernyolc, ma már a longboard a sláger – mondhatnánk leegyszerűsítve, de akkor hazudnánk. Vitathatatlan tény viszont, hogy Budapesten is egyre több fiatal fordul rá arra a deszkára, ami nagyobb testvérbátyjánál, a közintézmények közelében űzött vadként kezelt gördeszkánál, de nem is az a dolga, hogy vadorzó trükkök eszköze legyen. Flip trickek helyett hullámszerű előrehaladást lehet a leginkább beadni rajta, és ezzel egyúttal vissza is kapcsol az ötvenes évek Amerikájának nyugati partjára, ahol a rájderek meg akarták találni a hiányzó láncszemet a szörf- és a gördeszka között.

De a longboard abban is különbözik az utóbbitól, hogy akik ráállnak, azok már nem a bandaizmus életszemléletét tudják magukénak: nincsenek összetűzések megkeseredett portásokkal és a rivális BMX-esekkel, nincs erődemonstráció és járulékos balhék. És nincs a nem-deszkás civilek háta mögül érkező, vészcsengőként karistoló hang, mert a kerék nagyobb és puhább. Ja, és nem szól naplementében zajongó, felfokozott kaliforniai punk sem a fülhallgatókban.

Hogy akkor mi van helyette? „Felszabadulás, suhanás az aszfalton. A longboard sokkal kevésbé szól a lázadásról, mint inkább erről az érzésről. Enjoy a destroy-jal szemben. Viszont sok ember, sok zenei élmény, a gurulás és a zene ritmusa nem elkülöníthető" - mondja Trellay Levente, a longboard egyik legjelentősebb hazai zászlóvivője. Szándékosan nem longboardost írunk, hiszen jellemzően sem ő, sem pályatársai nem nagyon neveznék magukat így; ilyen kategória nincs, vagy ha valaki erőltetné is, hogy legyen, annak a lufija minden jel szerint hamar kipukkadna. Adva vannak ellenben fiatalok, akik longboardot használnak, de csak mint kelléket, ami egyszerre szórakoztat, gyorsabb a gyaloglásnál, és lényeges identitásformáló tényező.

Hogy tényleg az, annak legmarkánsabb bizonyítéka a magyarországi FAUN Project manufaktúra, aminek formatervezőként Levente mellett további három kreatív ember a tagja: a grafikákért felelős Fenyvesi Zsófi (Miss Margrin), a fotós-dizájner Somoskői Gábor és a gyártási részleget megtestesítő Gelencsér Zoltán. Nyers juharfából és bambuszból készítenek egyedi deszkákat, alfától omegáig, vagyis a rendelkezésükre álló fadarab első ujjbeggyel érintésétől egészen odáig, hogy a végeredményre vonzó grafikák kerüljenek.

Mindannyian fontosnak tartják, hogy longboardjaiknak saját története és személyisége legyen, és megadhassák a szabadság érzését azoknak, akik deszkáikat választják. Ars poetikájuk is ezt igazolja: „A flow érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyben hagyjuk, hogy megtörténjen. Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük amikor bekövetkezik. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igent rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy." Nem véletlen, hogy a Puma Social is őket kérte fel, hogy tervezzék meg a 2012-es nyár legvagányabb deszkáit Az Éjszaka Bajnokai kampány keretén belül. Az így elkészült Orion kollekció darabjainak grafikai világát az illúzió, a térgeometria és a – főként első világháborús hadihajók figyelemfelhívó, de egyben az ellenséget összezavaró, erősen kontrasztos festéseként ismert – „dazzle camouflage" inspirálta, és az éjszaka fényeit idéző neonszínekben jelennek meg.

A deszkázástól elidegeníthetetlen, naplementében zajongó kaliforniai punktól fényévekre járunk, és inkább már az alkonyatban hallgatjuk a suhanásbarát dalokat: a Rolling Stones Gimme Shelterjét éppúgy, mint a Yeasayer experimentális popzenéjét vagy a legfrissebb, dubstep utáni basszuszenéket. Műfajfüggetlenül, de tartva magunkat a kúlfaktorhoz. És hagyva, hogy közben elhúzzon mellettünk a nagykörúti táj.