Lissy Trullie: Lissy Trullie (lemezkritika)

(Wichita/Neon Music, 2012)

A washingtoni születésű, New Yorkban letelepedő 28 éves Lissy Trullie egy rövid modellkarrier után/mellett kezdett el komolyabban is zenélni, bár már gyerekkorától tanult különféle hangszereken. Első EP-je, a beszédes című hatszámos Self-Taught Learner 2009 februárjában jelent először, majd októberben a jónevű Downtown Records bővített újrakiadásában (a tévésorozatokba is bekerülő Hot Chip-féle Ready For The Floor feldolgozás mellett további még egy hatásos átirattal, mely Biz Markie nyolcvanas évekbeli hiphop slágeréből a Just A Friendből készült és Adam Greennel közösen adják elő). Ez a második verzió már tartalmazza a Don't Do It című dalát is, amely slágerességével komoly potenciált villantott fel, Trullie-t azonban inkább csak a szakma vette észre. Először az ex-Suede gitárosból csúcsproducerré előlépett Bernard Butlerrel kezdett el dolgozni bemutatkozó albumán Angliában, de aztán némi keresgélés után hazájában talált rá a megfelelő hangzáscsinálókra. A John Hill (M.I.A., Santigold, Lykke Li stb.) és a TV On The Radio gitáros-billentyűs-zenei agya Dave Sitek (producerként: Yeah Yeah Yeahs, Liars, Scarlett Johansson, Holly Miranda stb.) felügyeletével készült cím nélküli debütálásra Trullie a korábbiaknál sokkal erősebb és kompaktabb popdalokat írt, nagynevű segítői pedig agyas trükközések helyett azonnal ható megszólalásba csomagolták a végeredményt.

Trullie tizenegy számos, 38 perces albuma úgy a tavasz és a nyár egyik könnyed, mégsem sekélyes gitáros poplemeze, hogy megkapó megoldásai ismerősen is csenghetnek. Leginkább a Yeah Yeah Yeahs poposabb és Santigold gitárcentrikusabb dalai jelentenek pontos referenciát, de az egységes anyag mégsem hat utánérzésnek. New wave-es, lüktető, fúvósokkal színesített, csupa-csupa fülbemászó és az agyban bent is ragadó dal tölti ki a játékidőt, a megszólalás természetesen a producerektől elvárhatóan makulátlan, a csúcsot azonban Trullie szexi éneke és gyönyörű dallamai jelentik. Már a nyitó Rules We Obey-ben borzongatóan váltogat a világra rácsodálkozó tini lány és a magát érettnek képzelő kora huszonéves nő között, a tetőponton pedig olyan magabiztossággal ereszti ki hangját, mint Kate Bush 1985-ben. És ez csak a kezdet, jönnek sorban a mai popzenei mezőnyből annyira hiányzó büszkén egyszerű dalok, amelyekben hol egy széttorzított basszus, hol egy váratlanul beúszó fúvósszólam, hol egy korai Kim Wilde-ot idéző dallam késztet vigyorgásra.

9/10

Dömötör Endre


It's Only You, Isn't It? című klipes dal:

a lemeznyitó Rules We Obey: