Dave Gahan és a Soulsavers közös koncertje – képgaléria

2012.07.22. 23:45, -recorder-

soulsavers-gahan-live5kis.jpgAmint azt pár nappal ezelőtt egy rövidhírben beharangoztuk, a Depeche Mode frontembere, Dave Gahan a hétvégén egy zárt körű koncerten élőben is elénekelte a brit Soulsavers kollektívával közösen írt és rögzített lemezének, a májusi megjelenése óta a Recorderen is meghallgatható The Light The Dead See-nek a dalait. A Rolling Stone magazin tudósítójának beszámolója szerint a Capitol lemezcég legendás hollywoodi épületének stúdiótermében mintegy 150 ember előtt tartott háromnegyed órás szombati koncerten az énekes a hattagú kísérőzenekar élén a Take Me Back Home című klipdal mellett még további hat számot adott elő (a lemezen énekelt tíz dalból), a fellépés végén pedig a Depeche Mode menedzsere, Jonathan Kessler elárulta, hogy a koncertfelvétel viszonylag rövid időn belül tévében és az interneten is látható lesz majd. Kessler ez után a jól sikerült próba után nem zárta egy-egy további hasonló koncert lehetőségét, bár hangsúlyozta, hogy Dave Gahan most elég elfoglalt ember, mivel Martin Gore-éknál, a kaliforniai Santa Barbarában rögzítik az új DM-albumot, melynek megjelenése 2013 áprilisára várható. Gahan basszusgitáros haverja, a titkos fellépés hírét a Twitteren kiszivárogtató Martyn LeNoble büszkén elújságolta, hogy koncerten kisegítő csellista nem más volt, mint saját 15 éves lánya, Marlon, Videofelvétel egyelőre nem szivárgott ki, de a Facebookra felkerült fotókból bőven tudunk mutatni.

FRISSÍTÉS: néhány órával cikkünk publikálása után csak felbukkant egy félperces kis videó a YouTube-on!

Dave Gahan és a Soulsavers-főnök Rich Machin a hollywoodi Amoeba lemezboltban egy What's In My Bag? epizód forgatásán, Martyn LeNoble fotója lányáról a délutáni próbán – és utána az esti koncert képei:

soulsavers-gahan-amoeba.jpgsoulsavers-gahan-live14marlon.jpgsoulsavers-gahan-live12.jpgsoulsavers-gahan-live9.jpgsoulsavers-gahan-live5set.jpgsoulsavers-gahan-live7.jpgsoulsavers-gahan-live6.jpgsoulsavers-gahan-live10.jpgsoulsavers-gahan-live11.jpgsoulsavers-gahan-live13rich.jpgsoulsavers-gahan-live3set.jpg-

http://www.facebook.com/modefandotcom

1. Presence Of God
2. In The Morning
3. Bitterman
4. Just Try
5. Take Me Back Home
6. Tonight
7. Gone Too Far

http://thesoulsavers.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/07/22/dave_gahan_es_a_soulsavers_kozos_koncertje_kepgaleria
Dave Gahan és a Soulsavers közös koncertje – képgaléria
süti beállítások módosítása