A Smashing Pumpkins, pontosabban a zenekarnevet egyedül tovább vivő 1967-es születésű gitáros-billentyűs-énekes Billy Corgan sohasem a következetességéről és a megbízhatóságáról volt híres. A 2007-es Zeitgeist című közepes visszatérő album pompás turnéja (emlékszünk még a meghirdetett 2008-as budapesti koncert lemondására?) és az utolsó eredeti zenésztársnak, a dobos Jimmy Chamberlinnek a kirúgása után, 2009-ben például bejelentette, hogy szerinte az albumforma halott és ezentúl egyenként fogja publikálni szerzeményeit az interneten: Teargarden By Kaleidyscope címmel egy 44 számos dalciklusba fogott és másfél év alatt szépen el is jutott 10 számig (négyesével – a vinyl kiadáson plusz egy-egy bónuszdallal kiegészítve – elkezdte őket fizikai formátumban is EP-kre gyűjteni, ahol már újra The névelővel kezdte írni a zenekarnevet, ahogy a kilencvenes évek második felében tette), ám 2011 áprilisban egy videoüzenetben hirtelen bejelentette, hogy meggondolta magát, és mégiscsak csinál egy hagyományos albumot Oceania címmel (a kiskapuja az volt, egy ez a tizenvalahány számos anyag is a dalciklus részét képezi). Aztán június elején már a tervezett dalsorrendet is közreadta a szeptemberre meghirdetett nagylemezhez... amit aztán csak nem adott ki, novemberben 2012 tavaszára tolta át a megjelenést, aztán a tavaszból végül június közepe lett – de most végre tényleg itt van, és meghallgatható a 13 számos anyag!
A dalsorrend végül nem pont úgy alakult, ahogy ígérte (a Special K-ből például The Celestials lett szerencsére, nehogy összekeverjük egy Placebo-számmal), de ezzel vége is a sirámoknak: az Oceania igazán remek album, gazdag és változatos, az energikusan fortyogó nyitószámok után nyugodtabb témákkal, és olyan emlékezetes pillanatokkal, mint a One Diamond, One Heart szintipop nyitánya vagy az Oceania megkínzott gitárzárása (még ha a Wildflowerrel kicsit kurtán-furcsán is van vége a lemeznek). A hetedik hivatalos Smashing Pumpkins-stúdióalbum teljes egyórás anyaga most itt a Recorderen is meghallgatható a július 18-ra kiírt megjelenés előtt.
a lejátszó a baloldali kis albumborítóra kattintva indítható:
az album borítója és dallistája:
The Smashing Pumpkins:
Oceania (2012)
1. Quasar (4:55)
2. Panopticon (3:52)
3. The Celestials (3:57)
4. Violet Rays (4:19)
5. My Love Is Winter (3:32)
6. One Diamond, One Heart (3:50)
7. Pinwheels (5:43)
8. Oceania (9:05)
9. Pale Horse (4:37)
10. The Chimera (4:16)
11. Glissandra (4:06)
12. Inkless (3:08)
13. Wildflower (4:42)
az Oceania című dal 12 percesre nyújtott élő előadása 2011 októberéből, az aktuális felállással, a 2007-ben csatlakozott Jeff Schroeder gitárosssal és az új ritmusszekcióval, Nicole Fiorentino basszista-vokalistanővel és az 1990-es születésű Mike Byrne dobossal:
Billy Corgan 2011 végén, ahogy a két Butch Viggel készült Smashing Pumpkins-album, az 1991-es Gish és a 1993-as Siamese Dream újrakiadásáról beszél:
http://www.smashingpumpkins.com
összeállította: Déri Zsolt