A nyomtatott Recorder magazin negyedik számában megjelent drogok és a popzene kapcsolatát tárgyaló cikksorozatunk első nagy blokkjában Drog, pop, sztori – „Drogozom, hogy olyan zenét csináljak, amire drogozhattok” címmel vázoltuk a témakör történetét, három részben: az első fejezet a kezdetektől a hetvenes évek végéig tárgyalja a sztorit, a második a nyolcvanas-kilencvenes éveket, a harmadik pedig a kétezres éveket és a hazai vonatkozásokat foglalta össze. A sorozatot a legjellemzőbb drogfűtötte albumokkal, majd obskúrus kábszeres dalokkal folytattuk, most pedig a legelfogadottabb drog, az alkohol zenészekre végzetes hatásáról lesz szó. Míg az illegális szerek használatának veszélyeiről naponta hallhatunk, sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a társadalmilag elfogadott, hagyományosan kisebbik rossznak tekintett alkohol legalább ugyanannyira veszélyes, gyakran végzetes függőséget okozhat. Elég csak egy pillantást vetni a szenvedélyük áldozatává vált külföldi és hazai előadók listájára, hogy lássuk, az ital és a hírnév könnyen tragikus párosítás lehet (és ebben a cikkben nem is foglalkozunk Ozzy Osbourne-nal és társaival).
Az alkoholista zenészek története ráadásul sokkal régebbre nyúlik vissza más narkotikumokkal élő társaiknál, hiszen a kutatások szerint az ősi Kínában már 9000 éve éltek a bódító nedűvel. Bár írásunk a huszadik-huszonegyedik századra koncentrál, érdemes megjegyezni, hogy a komolyzene méltán elismert, kanonizált héroszai – koruk popsztárjai, gondoljunk csak Mozart vagy Liszt kicsapongásaira – sem voltak mentesek a szenvedélybetegségtől: az egyik legjobban dokumentált eset az 1881-ben elhunyt orosz géniuszé, Mogyeszt Muszorgszkijé, akinek halála előtt pár nappal készült, utolsó portréja egy összetört, alkoholista vénembert mutat.
Bár a szex és a drogok csak a múlt század hatvanas éveiben, a rock’n’roll, a rádió és a televízió előretörésével váltak a közvélemény számára is jól nyomon követhető, általános témává, elég csak a tengerentúli country – ez a műfaj egyébként ideológiájában is mindig szorosan kapcsolódott az alkoholfogyasztáshoz – egyik legismertebb piása, az 1953 első napján, fellépésre utazva elhunyt Hank Williams, a magát gyakorlatilag halálra vedelő brilliáns dzsesszfúvós Lester Young, vagy éppen barátja, a legendás énekesnő Billie Holiday nevét említeni, hogy lássuk, már az ötvenes években sem mindig jelentett megváltást a siker. Sőt, a dzsessz egyik kultikus figurája, Bix Beiderbecke szintén szörnyű delírium után vesztette életét 1931-ben. A hatvanas évek hippimozgalma és a pszichedelikus drogok berobbanása átmenetileg a perifériára száműzte az alkoholt, a flower-power generáció többnyire az „öregemberek drogjának” tartotta, az évtized fordultával viszont számolatlanul szedte áldozatait az ital. A Doors karizmatikus frontembere, Jim Morrison párizsi lakásának fürdőkádjában lelte halálát (bár azóta drogtúladagolástól fals színjátékig számtalan pletyka látott napvilágot halálának körülményeiről), a Led Zeppelin-dobos John Bonham összesen negyven feles vodka után álmában halt meg, az AC/DC eredeti énekese, Bon Scott ugyanabban az évben egyszerűen belefulladt a saját hányásába, de a Uriah Heep első frontembere, David Byron is a súlyos alkoholizmusa okozta komplikációk áldozata lett 1989-ben. Keith Whitley, a nyolcvanas évek kérészéletű country-sztárja egészen fiatalon, mindössze 34 évesen vált szenvedélye áldozatává.
Az eggyel későbbi évtized sem kímélte a sztárokat; a jól dokumentált drogügyek mellett alkoholisták is bőven akadtak. Minden emberi számítás szerint legkésőbb ebben az évtizedben kellett volna meghalnia Shane MacGowannek, a Pogues rendezetlen fogsorú, magát idővel teljesen hülyére ivó frontemberének, de ő valami csoda folytán még mindig él – nem úgy, mint a Byrds egykori dobosa, Michael Clark (1993, májelégtelenség), a texasi folklegenda Townes Van Zandt (1997, szívroham) vagy a Sweet néhai frontembere, Brian Conolly (májelégtelenség, szívproblémák). Az ezredforduló után szerencsére némileg visszaesett az ilyen jellegű tragédiák száma, de az elmúlt években sem maradtunk szomorú hírek nélkül; a finn Sentenced alapítója, Miika Tenkula három évvel ezelőtt szintén az ivásba halt bele, ahogy a hivatalos orvosi szakvélemény szerint Amy Winehouse tavalyi halálát is alkoholmérgezés okozta.
Ha szemügyre vesszük a hazai viszonyokat, láthatjuk, hogy itthon – részben a kulturális és társadalmi háttér, részben az egyéb illegális drogok beszerzésének rendszerváltás előtti nehézségei miatt – kis túlzással az alkohol volt az egyetlen, nagy mennyiségben hozzáférhető drog a zenészek számára (is). Ehhez képest meglepően kevés, közvetlenül az iváshoz kapcsolódó halálesetről tudunk, de pár ismert példa azért akad: Máté Péter 1984-ben végzetesnek bizonyuló szívrohama nagy valószínűséggel alkoholproblémáinak volt köszönhető, 1982-ben a kultikus gitáros, Radics Béla egyértelműen ebbe halt bele, ahogy négy évvel ezelőtt a Hungaria és a Dolly Roll egykori gitárosa, a később szólóban is sikeres Flipper Öcsi (eredeti nevén Jeszenszky Béla Tibor) is.
Szabó Benedek
Alkoholista toplista
Koncz Zsuzsa: Miszter Alkohol (1967)
Fonográf: Lökd ide a sört (1974)
Ossian: Sörivók (1988)
Quimby: Kaviár és bor (1997)
Ganxsta Zolee és a Kartell: Szesztilalom (2002)
