Az év végi listadömping keretében közreadtuk a nemzetközi szaksajtó évösszegzéseit, összeírtuk, hogy szerintünk melyek voltak 2011 legjobb albumai, sőt személyenkénti listákkal is bemutattuk a Recorder szerzőinek kedvenc lemezeit. Aztán rátértünk az év dalaira – szerkesztőségi összegzést ugyan nem készítettünk, inkább csak szerzőink egy-egy saját összeállításával csemegézünk 2011 legjobb számaiból. Klág Dávid mixe után Soós Csaba kedvenceiből kaptunk ízelítőt (ami egyben Képzeletbeli Heti Top 10 különkiadásnak is számított), majd Szabó Benedek és a nyomtatott Recorder magazin felelős szerkesztője, Dömötör Endre következett, Csada Gergely után pedig most Forrai Krisztián összeállítását hallhatjuk.
Fejben tarthatatlanul sok kedvenc dalom (számom, trekkem) volt 2011-ben is, ezért bevallom, ez egy eléggé random lista. Illetve próbáltam szelektálni minden olyan zenei irányból, ami megmozgat (bass music, globáltánzene, future house, újdiszkó, pop) olyanokat, amelyek dalformájúak és valamiért az átlagnál hosszabban, mélyebben megragadtak bennem.
3BallMTY ft. El Bebeto, América Sierra: Inténtalo (Me prendre)
Per pillanat nem tudok szórakoztatóbb és autentikusabb modern népi bulizenét, mint a tribal guarachero, aminek külön bája, hogy Mexikóban erre pörögnek a tinik. Az ottani tradicionális zenét mulatós-elektrósító 3ball három királyai, Erick Rincón, SheeqoBeat és DJ Otto pedig tavaly végre előrukkoltak egy azonnal fülbemászó slágerrel, ami simán lemehetne bármelyik magyarországi valamilatin buliban is.
Africa Hitech: Out In The Streets
Ha lenne olyan, hogy Legjobb Számok Nagyvárosi Utcai Demonstrációkhoz és Harcos Menetelésekhez, akkor nálam a 2011-es toplistát ez a paráztató urbántörzsi trappolás vezetné, Mark Pritchard és Steve Spacek remek albumáról.
Big Sean ft. Nicki Minaj: Dance (A$$) Remix
2011-ben nem röhögtem annyit hiphop számon, mint ezen. Ha a szexista macsó dumájú rapperek paródiája akar lenni, akkor zseniális, de ha nem, akkor is, bár ilyen komikusan túlspilázott szöveget nem lehet komolyan gondolni. A poénra ráerősít, hogy a zenei alap a szupergyors, kopogós ritmusú chicagói juke-ból jön (ami eleve vicces műfaj), plusz az MC Hammer-idézés, és ebben a remixben ráadásnak a közreműködő Nicki Minaj – ahogy a Waikiki szó végét kitartja, az tízpontos affektálós hülyepicsa-paródia.
Brenmar: Temperature Rising
2011 egyik stabil kedvence és az amerikai tánczenei mezőnyt tekintve abszolút favoritja nálam Brenmar volt, aki lehengerlően menő módon tudja elegyíteni azt, amit az USA-ban értenek klubzenén (egyenlő hiphop és/vagy R&B alapú tánczene) azzal, amit az angolok bass music címszóval művelnek. Brenmar tavalyi cuccai közül a top az október legvégén kijött EP-jéről a Temperature Rising, a nyolcvanas évek electro-boogie-jának, a kilencvenes évek 2step garage-ének és napjaink ghetto-house-ának buja keveréke.
Buraka Som Sistema: Hangover (BaBaBa)
2007-es első EP-je óta elfogultan imádom ezt a portugál bagázst, és ugyan a Hangover nem a legjobb száma a Burakának, viszont utolérhetetlen, ami az infantilis örömkeltő hatást illeti: nincs annál nagyobb truváj, mint összehozni egy olyan buliszámot, ami a felnőttekből önfeledt óvodásokat csinál, az ovisokból pedig kőkemény partiarcokat.
French Fries feat. Bambounou: Hugz
Baszás és basszus kokettálása a francia bass music két ászának alkalmi párosától, egyszerre bárdolatlan és kifinomult, és tisztára hipnotikus.
Hudson Mohawke: Thunder Bay
A kilencvenes évek eleji klasszikus rave hangzás megidézései közül 2011-ben ez volt a legwonkybb.
Julio Bashmore: Battle For The Middle You
Júliusban az A38-on DJ-zett Julio Bashmore, és 2011-ben az ő szettjére bugiztam a legjobbat – naná, hiszen a srác a bristoli Futureboogie kollektíváját erősíti. A „futureboogie” talán a legfrappánsabb stílusmeghatározás erre a számára is (bár ez egy másik kiadónál jött ki), már ami a groove-ját illeti, mert zeneileg igazi retró-mix, klasszikus deep house, acid, detroiti techno és rave összetevőkből merítve, de mai felfogásban kikeverve. Nálam az Év Trekkje.
Junior Boys: Banana Ripple
A Junior Boys igazán meglepett ezzel az önmagához képest egészen felengedett hangulatú kilencperces, italós és szinti-popos színezésű diszkószámmal, aminek a második felében ráadásul Jeremy Greenspanből előbújik a travi díva. Egyetértek Klág kollégával, illetve szerintem ez egyben az It’s All True album legjobb száma.
Kelley Polar: I’m Not What You Want
Az újrateremtett klasszikus diszkót újonnan kreált klasszikus zenével ötvöző Kelley Polar utoljára 2008-ban adott ki albumot, így mire októberben egyszer csak, számomra teljesen váratlanul előállt két új számmal, már el is felejtettem, mennyire odáig vagyok azért, amit csinál. De elég volt meghallanom az I’m Not What You Want vonós kezdéséből pár másodpercet, hogy a feltétlen Kelley Polar-rajongásom visszatérjen, majd arra is rá kellett eszmélnem, hogy ebbe a számba (amiben amúgy Jeremy Greenspan énekel) menthetetlenül belezúgtam.
M83: Midnight City
Az Év Dala, ugye, ez nem kérdés. Az pedig nálam csak fokozza a kéjes borzongást, mindahányszor csak naponta meghallgatom, hogy a szaxofonszóló a Beloved Sweet Harmonyjának szaxofonszólóját idézi.
Rustie: Surph
Ha stílszerű akarok lenni, akkor a nyitóképünkön látható Rustie-tól nem lehet egy számot kiemelni, belőle minden kell, elvégre ő is mindent és még többet bele akar zsúfolni a zenéjébe. De akkor legyen az a szám, amelyikben kb. minden benne van, ami az albumán hallható.
Tensnake: Something About You
Maximálisan extatikus flashback a kilencvenes évek legelejének acid house eufóriájába, avagy a nosztalgia-központomat ért telitalálat – és mindez egy szemüveges német műve!
The 2 Bears: Bear Hug
A Hot Chip egyik fő énekes-dalszerzője, Joe Goddard csúcsformában volt 2011-ben; a saját nevén kiadott Gabriel vagy a TEED Gardenjéből készített remixe is helyet érdemelne az év legjobbjai között, de ezeket tromfolta a – még nála is szőrösebb és mackósabb – DJ-szervező haverjával, Raf Rundell-lel, akivel az év legviccesebb és legmelegebb house számát hozták össze – maci-smaci!
The Rapture: How Deep Is Your Love?
Amikor először megláttam a címét, elfogott a pánik, hogy az ördögien nyálas Bee Gees-dal feldolgozása az új Rapture-szám, de szerencsére az év legfelemelőbb diszkó-szeretethimnuszával ajándékoztak meg (és a legjobb zenei poénnal – halld a szövegbe rejtett utalást Sisqo Thing Songjára!). A címadó sorra azt szoktam énekelni, hogy „Hát tiplizz, Jolán” – de ezzel nekem kell majd elszámolnom a Végítéletkor.
Wolfram feat. Haddaway: A Thing Called Love
Igen, ez a What Is Love-os csávó, akinek nagyon jól áll ez pátoszos énekstílus és az acid house-osított eurodance.
