Az év végi listadömping keretében közreadtuk a nemzetközi szaksajtó évösszegzéseit, összeírtuk, hogy szerintünk melyek voltak 2011 legjobb albumai, sőt személyenkénti listákkal is bemutattuk a Recorder szerzőinek kedvenc lemezeit. Aztán rátértünk az év dalaira – szerkesztőségi összegzést ugyan nem készítettünk, inkább csak néhány szerzőnk egy-egy saját összeállításával csemegézünk 2011 legjobb számaiból. Klág Dávid mixe után Soós Csaba kedvenc dalait hallhattuk (ami egyben Képzeletbeli Heti Top 10 különkiadásnak is számított), Szabó Benedek tíz favoritja után pedig most a nyomtatott Recorder magazin felelős szerkesztője, Dömötör Endre következik 2011-es kedvenceivel.
Nem kizárólagosan az év általam legjobbnak tartott dalait gyűjtöttem össze. Egyrészt sokkal több van annál, hogy ide mind beférjen, másrészt – szemben az albumokkal, ahol a több szám-több árnyalat miatt talán kicsivel könnyebb súlyozni – a dalok esetében a kisebb egység és a pillanatnyi hangulat, ki tudja milyen bonyolult matematikai képletéből sokkal több helyes végeredmény képes megszületni. Itt két vonulat látszik kibontakozni: a táncos-slágeres és a megható-elmélázó, mindkettőből volt elég erős pillanat 2011-ben is (úgy is, hogy a kedvenc albumaimról csak elvétve válogattam be ide dalokat).
Michael Kiwanuka: Tell Me A Tale
Az ugandai gyökerekkel rendelkező angol Michael Kiwanuka jó eséllyel a 2012-es év egyik befutója lehet bemutatkozó nagylemezével, és ennek felismeréséhez elég volt ezt az egyetlen számot meghallgatni háromszámos nyári debütáló EP-jéről. Időtlen soul zene, leginkább Terry Callier, Shuggie Otis, Bill Withers nyomdokain – folkos alapok, dzsesszes ritmusok, gyönyörű fúvósok és megejtő sorok: „Lord I need loving, Lord I need good, good loving”.
Holy Other: Touch
A Holy Other is soult játszik, csak az időtlen verzió helyett nagyon is mait: hi-tech R&B-t vagy akárhogy is hívják, amit a How To Dress Well, The Weeknd, Balam Acab (vagy az akár még ide is sorolható James Blake) létrehoz. A rejtőzködő producer-előadó zenéje légies, szellős, struktúrái összetettek, dalai érzelmesek. Soul, na.
Zomby: Labyrinth
Egy másik rejtőzködő producer, csak már egészen más irányból. Zombyé az év egyik legjobb elektronikus (tánczenei) lemeze, a nyári Dedication, de a kedvencemet az ősszel megjelent Nothing EP-re hagyta. A Labyrinth egyszerű, hatásos és vigyorgásra késztető tisztelgés a rave korszak előtt.
Brenmar: Temperature Rising
Oké, felpörgött a buli. Az év legjobb titkos slágerével ez nem is volt nehéz. A magát számos stílusban kipróbáló Brenmar (eredetileg Bill Salas és az experimentális brooklyni These Are Powers tagja) ontotta a szuper dalokat, remixeket 2011-ben, és ugyan volt köztük átlagosabb is, de ha ezt a bass slágert veszi kiindulópontnak, akkor az nagyon boss lesz a jövőre nézve.
Mosca: Bax
Aki találkozott ezzzel a speed garage-et visszahozó 12” B-oldalas(!) számmal egy random buliban, az tudja, hogy mennyire ellenállhatatlan. Aki most hallja először, ne szégyellje, ha épp egy internet kávézóban kell felpattannia táncolni.
Razika: Taste My Dream
A parti folytatódik, de egészen valószínűtlen irányba kanyarodik. Norvég csupacsaj (többször szexi módon norvégül éneklő), skás, hatvanas évekbeli girl group hatásokat egybemosó bájos zenekarral – a Pipettes szelleme tovább él!
Architecture In Helsinki: Escapee
Az év popslágere, kezeket le! Kár, hogy a világ nem feltétlenül így gondolta, de ez mit sem változtat azon, hogy vidám nyári slágerként még idén is simán bevethető marad.
Gang Gang Dance: Mindkilla
Az év eufórikus dance slágere. Századszorra sem tudtam megunni. Százhuszonhatodszorra sem.
Lykke Li: I Follow Rivers
Szerettem, szerettem, de annyira nem fogott meg Lykke Li második albuma, mint ez a dal róla. A falkavezérként magával húzó ritmus, és a magyarázat a szövegben, hogy miért húz magával, ennyi elég.
EMA: The Grey Ships
A korábban egy drone-folk trióban, a Grownsban játszó Erika M. Anderson vagyis a dalszerző-gitáros-énekesnő EMA kiszámíthatatlanul csavarodó-kanyarodó zajos debütáló szólólemezét tökéletesen jellemzi a hétperces nyitószám, ami egyben a legjobb nyitószám volt, amit mostanában hallottam. „Lassú víz partot mos” kezdés, akusztikus gitárra izgalmasan kúszik rá az elektromos, aztán szép váltás, elemelkedés, a nyitóképeket új kontextusba helyező szöveg, gyomorszorító fokozás, rátapos a torzítóra, hegedű lép be és az egész koronájaként a vallomásszerű záró versszak. Ümm, bravó.
Anna Ternheim: The Longer The Waiting, The Sweeter The Kiss
A nyitóképünkön látható svéd Anna Ternheim egyik kis kedvenc dalszerző-énekesnőm az elmúlt évtizedből, semmi különös, csak valamiért megkapó. 2011-es új albuma nem annyira kapott el, de ez a tengerészdalokat idéző modern sztenderd nagyon is (két dörzsölt dalszerző, Roger Cook és Pat McLaughlin írta, Josh Turner vitte sikerre korábban). A stúdióverzió sem rossz belőle, de a bónuszlemezen (Live On The Porch) található élő változat az igazán nyerő, a dalban közreműködő – egykori Johnny Cash-kollaborátor – Dave Ferguson Tennessee-ben található házának verandáján vették fel. Malomkerék-surrogással színesített szívhez szóló duett.
Mood Rings: Year Of Dreams
Visszhangos dream pop, a boldog, optimista, nyáresti fajtából. De tényleg. Langyos szellő, vízpart, lassított felvételen mozgó barátok mindenfelé: „everything’s fine”.
Low: $20
Az év dala.
Lucy: Ter
Ez kábé ugyanúgy hat rám, mint az előző gitáros felvétel, csak ez elektronikusban. Megrázó valamiért.
Tim Hecker: The Piano Drop
Ez egy nyitószám Tim Hecker idei albumán, de zárószámnak is megteszi ide, pláne, hogy az előzőekre már nehéz bármivel is ráemelni.
