Hogy ne csak válásokról és halálesetekről számoljunk be: Aretha Franklin a tegnapi napon az Associated Press hírügynökségnek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy az ünnepek alatt ő és egy „régi barátja”, Willie Wilkerson eljegyezték egymást, és a nyárra egy nagyszabású esküvőt is terveznek Miamiban. Ez különösen annak a fényében örvendetes, hogy egy évvel ezelőtt, 2010 végén és 2011 elején mindenki a soul királynőjének egészsége miatt aggódott, elterjed a hír, hogy rákos, már életrajzi filmet terveztek neki és a Grammy-díjkiosztón külön műsorblokkban tisztelegtek előtte a szupersztár énekesnők. A koncertezést is nemrég újrakezdő és 2010 végén lemondott fellépéseit is bepótló Aretha – akinek orvosi szakvélemény szerint „a műtét 15-20 évvel meghosszabbította életét” – még a „nem, nem vagyok terhes” poént is elsütötte esküvői tervei bejelentésekor.
Az 1942. március 25-én egy baptista lelkipásztor lányaként született énekesnőnek amúgy ezen a téren sem volt mindennapos életútja: 14. és 15. születésnapja között két gyereket is szült (az apát vagy apákat sosem nevezte meg), majd huszonévesen – már befutott sztárként – még kettőt (gyermekei közül csak egy született házasságon belül), férjnél 1961–69, illetve 1978–84 között volt, tehát most 28 év után döntött újra a házasság mellett.
az Associated Press rövidhíre:
Aretha Franklin első kiadványa, a Never Grow Old kislemez, melyet 14 éves zongorista-énekesnőként rögzített élőben édesapja templomában, 1956-ban:
a 2011-es Grammy-gála Aretha Franklin előtt tisztelgő blokkja öt énekesnő (Christina Aguilera, Jennifer Hudson, Yoland Adams, Martina McBride és Florence Welch) közös produkciójaként :