The Flaming Lips feat. Yoko Ono Plastic Ono Band: Atlas Eets Christmas

2011.12.06. 08:46, -recorder-

A Recorder korán kelő/későn fekvő látogatóinak hajnali 3 és negyed 5 között már szolgáltunk Mikulás-ajándékkal (egy New York-i Black Keys-koncert élő közvetítésével), de még nincs vége a meglepetéseknek. És mi lehetne nagyobb öröm, mint egy ünnepi Flaming Lips-felvétel? Ráadásul egy olyan felvétel, melyen az oklahomai pszichedelikus zenekar mellett közreműködik egy élő legenda, Yoko Ono és együttese, a Plastic Ono Band is! A Halloween éjszakáján bemutatott 24 órás dalt azóta is folyamatosan sugárzó honlap mellé Wayne Coyne-ék tegnap egy újabb oldalt indítottak, ahol napi 24 órában karácsonyi témájú felvételeiket játsszák, élen a vadonatúj Ono-kollaborációval, az új honlap címét adó Atlas Eets Christmas című dallal, mely egy korábbi változatában a zenekar álnéven kiadott 2007-es karácsonyi albumának is címadó száma volt (ha már szóba került, bemutatjuk azt a teljes lemezanyagot is).

Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon (aki már a szeptemberi Found A Star On The Ground című hatórás dalban is közreműködött) novemberben vendégül látta stúdiójában a Flaming Lipst, és a jelek szerint a most publikált felvétel mellett további közös számok is készültek a Plastic Ono Band tagjaival (köztük Sean élet- és zenésztársával, a Ghost Of A Saber Tooth Tiger projekt Sean melletti másik alapítójával,a divatmodellként is ismert Charlotte Kemp Muhllal), a két együttes közös szilveszteri koncertje előtt még talán egy karácsonyi lemez is napvilágot lát. Az idei Neon Indian-, Prefuse 73- és Lightning Bolt-kollaborációk után igazán méltó lezárása lenne a Flaming Lips 2011-es kreatív ámokfutásának.

az Atlas Eets Christmas című szám a Flaming Lips és a Yoko Ono Plastic Ono Band közös előadásában:

Wayne Coyne frontember Twitteren publikált minivideói a novemberi felvételekről:


Az Atlas Eets Christmas (ejtsd: At Least It's Christmas) eredetije a Flaming Lips azonos című 2007-es „titkos” karácsonyi albumán volt hallható, melyet egy fiktív iráni zongoraművésznő, Imagene Peise (ejtsd: Imagine Peace) 1973-as felvételeinek álcázva adtak ki nagyon korlátozott példányszámban, és csak egy Love Is The Answer – Merry Christmas From The Flaming Lips 2007 matrica árulkodott igazi alkotók kilétéről. A 2007-es Atlas Eets Christmas album teljes anyaga – pár 2009-es felvétellel kibővítve – itt hallható a lemezbortó alatt:

.


a Flaming Lips 24 órán át karácsonyi témájú számokat sugárzó csatornája – ahol a fenti Imagene Peise-album kompozíciói, illetve a Christmas At The Zoo, A Change At Christmas (Say It Isn’t So), White Christmas (Demo For Tom Waits) és egyéb Flaming Lips-dalok mellett a zenekar Christmas On Mars című saját gyártású sci-fi filmjének zenéjéből is elhangzanak részletek – itt hallgatható:
http://www.atlaseetschristmas.com

a Flaming Lips emberi koponyákban piacra dobott 24 órás dalának Halloween óta folyamatos sugárzása:
http://flaminglipstwentyfourhoursong.com

a 7 Skies H3 címet viselő 24 órás dal leggyönyörűbb részlete:

további vokális részletek a monumentális műből:

Wayne Coyne a 24 órás dal felépítéséről beszél a szám különböző pontjaihoz igazítva:


a másik Halloween napján bemutatott Flaming Lips-produkció a Revolution című Beatles-dal Steve Jobs tiszteletére rögzített iPad-feldolgozása volt, mely az alábbi linken tekinthető meg, az MTV-féle O Music Awards gálaműsorának felvételén 20:30-tól, Yoko Ono konferanszával:
http://www.omusicawards.com

ráadásként pedig itt az első közösen jegyzett munkájuk, a Yes I'm A Witch című 2007-es Yoko Ono-remixlemezen szereplő Flaming Lips-átirat, a Cambridge 1969/2007:

http://flaminglips.com
http://myspace.com/imagenepeise
http://psychexfutureheart.wordpress.com

összeállította: Déri Zsolt


FRISSÍTÉS:
további videók a közös felvételekről!

 

.

https://recorder.blog.hu/2011/12/06/the_flaming_lips_atlas_eets_christmas
The Flaming Lips feat. Yoko Ono Plastic Ono Band: Atlas Eets Christmas
süti beállítások módosítása