Johnny Marr dalt íratott Tom Vekkel, a Best Coast, az Au Revoir Simone és a Mona tagjaival

2011.10.21. 08:00, -recorder-

johnnymarr-rayban.jpgA héten már foglalkoztunk Morrissey legújabb bírósági ügyével – most akkor nézzük, hogy mivel tölti manapság az idejét Johnny Marr, az egykori Smiths-dalszerzőpáros másik tagja! Nos, az olykor egyszerre több zenekarban is gitározó Marr (aki az előző évtized végén egy ideig például párhuzamosan volt tagja az amerikai Modest Mouse-nak és a 2010-es Szigetre is eljutó brit Cribsnek) nemrégiben egy limitált példányszámú napszemüveget tervezett a Ray Ban márka felkérésére, és ehhez kapcsolódóan egy meglehetősen egyedi zenei vállalkozást is nyakába vett. A Ray Ban Raw Sounds projekt keretében Marr öt különböző kiindulási ötletet, illetve tárgyat adott négy különböző előadónak, akiknek ezek ihletésben kellett egy-egy dalt komponálniuk (majd szerzeményeiket október 13-án élőben is előadták a cég New York-i buliján, ahol maga Johnny Marr is fellépett Healers nevű kísérőzenekarával). Az így született négy dal a projekthez kiválasztott négy előadótól – a kaliforniai Best Coast garázs-szörf-pop együttestől, a New York-i csupacsaj Au Revoir Simone szintis triótól, a nashville-i Mona együttes rockereitől és Tom Vek brit dalszerző-előadótól – itt a Recorderen is meghallgatható.

johnnymarr-photograph.pngjohnnymarr-map.pngJohnny Marr igazán kitett magért az eredeti ötletek és tárgyak kiválogatásakor. Egy oroszországi utazása hatására írt egy verset, melynek egy nagyvárosi lány a főszereplője. Készített Manchesterben egy konceptfotót egy fiúról és egy lányról, akik egymás figyelik kameráikkal. Kiválasztott egy idézetet egyik kedvenc német filozófus-költőjétől, Friedrich Schillertől: „Maradj hű ifjúságod álmaihoz!” Aztán persze rögzített egy dalvázlatot is, hiszen egy efféle zenei projekt mégiscsak fura lenne az ő gitározása nélkül: a repetitív, ám közben mégis fejlődő gitártémát, melynek a szójátékos Strum and Drang címet adta, egy videó formájában az interneten tette elérhetővé a felkért zenészek számára. Végül pedig mutatott nekik egy „nagyon-nagyon régi” térképet New York alsó-manhattani régiójáról, ezzel is erősítve, hogy ebben transzatlanti projektben szépen megfér egymás mellett Nagy-Britannia, a kontinentális Európa és az USA is. A projektből született alábbi négy szerzeményt a SPIN magazin tette közzé.

a Best Coast a repetitív gitározásra és a fotó témájára támaszkodva írt egy erős dalt:

Best Coast: In Your Sleep

az Au Revoir Simone egyértelműen a rétegzett repetitívitást tette meg szerzeménye vezérfonalának:

Au Revoir Simone: How Long

Tom Vek jó diák módjára mind az öt felkínált inspirációs forrást beépítette indusztriális pop kompozíciójába:

Tom Vek: Film Your Own Television

a Mona tagjai a fotóból indultak ki és egy Kings Of Leon-ízű dalt írtak egymás túllicitálásról:

Mona: Jericho


a How Soon Is Now és There Is A Light That Never Goes Out című régi Smith-dalok Johnny Marr & The Healers-féle verziója az október 13-án rendezett New York-i koncertről:

www.johnny-marr.com
www.ray-ban.com

összeállította: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2011/10/21/johnny_marr_best_coast_au_revoir_simone_tom_vek_mona
Johnny Marr dalt íratott Tom Vekkel, a Best Coast, az Au Revoir Simone és a Mona tagjaival
süti beállítások módosítása