(V2/Universal, 2011)
A nyugat időről-időre mutat egy kis hajlandóságot az afrikai zene befogadására, de persze egyből tipizál, és kiemel. Így aztán amikor egy-egy afrikai előadó sikeresen átviszi a mainstream média ingerküszöbét, akkor a további hasonló zenék felkutatása helyett menthetetlenül az egyszerűbb utat jelentő sztárcsinálás folyamata megy végbe. Ez történt sivatagi bluest játszó Tinariwennel is, mely 2004 környékén ismertté a nyugati közönség előtt. Ezt történt, de ettől nyugodtan elvonatkoztathatunk, hiszen a Tinariwen minden kétséget kizáróan egy kiemelkedő rockzenekar és pont. Ráadásul elég nagy múltra tekint vissza: a Maliból származó, Szahara déli részén élő berber törzs tagjaiból még 1979-ben egy algériai menekülttáborban verbuválódott. Az együttes a nyolcvanas évek során a népe szabadságért folytatott (effektíve fegyveres) harcba a dalait is beemelte, a kilencvenes évek közepétől pedig már végleg csak a zenélésre koncentrált, és a kétezres évek közepére lassan – mint ahogy körkörös szerkezetű dalai hömpölyögnek – be is futott.
A 2004-es Amassakoul, a 2007-es Aman Iman és a 2009-es Imidiwan stílben és minőségben is csak apróbb eltéréseket mutató lemezek, egyszerű, hipnotikus hatású dalokkal, a tuaregek között elsőként használt elektromos gitárral, és a tradicionális berber népdalok, a sivatagi gyökér-blues, az észak-afrikai transzos ritmusok és az angolszász blues-rock egyedi ötvözetével. Ötödik kiadványuk viszont több szempontból is eltér a korábbiaktól. Egyrészt döntően akusztikus hangszerek szerepelnek ezen a sivatagban, szabad ég alatt rögzített albumon, másrészt először kollaboráltak más zenészekkel (a TV On The Radio tagságából Kyp Malone és Tunde Adebimpe a sivatagba is elutaztak, míg a Wilco-gitáros Nels Cline és a Dirty Dozen Brass Band amerikai stúdiókban játszott rá a felvételekre), harmadrészt először engedtek fúvós hangszereket dalaikba, úgy, hogy most először nem hallható a korongon női vokál. Mindezektől függetlenül az eddigi legegységesebb Tinariwen-album a Tassili, az sem túlzás, hogy az eddigi legjobb is. A nyitány még kapcsolja az előzményekhez, aztán Tunde és Kyp egy akusztik groove-on szárnyal, és rögtön utána beúsznak az afrobeates fúvósok is, csak hogy a lemez hátralévő kétharmadán már valóban a személyesebb hangvétel és az akusztikus gitárok uralkodjanak. A lázadó szerzemények után most a béke és a szerelem dalai kerültek sorra, tábortűz körüli nyugalom lengi be őket, felülemelkedő bölcsesség és bánatot elűző együtténeklés jellemzi az anyagot (miközben életük cseppet sem könnyebb, mindennapos az ok a keserűségre).
9/10
Dömötör Endre
a TV On The Radio-tagokkal közösen készült Tenere Taqhim Tossam videója:
a Tassili sivatagi felvételeiről készült 14 perces dokumentumfilm teljes anyaga:
