Wilco: The Whole Love – a teljes album!

2011.09.20. 14:10, -recorder-

A dalszerző-gitáros-énekes Jeff Tweedy vezette chicagói Wilco a tradicionális amerikai rockzene egyik legjobb együttese, de ne korlátozzuk magunkat: nyugodt szívvel mondhatjuk azt is, hogy a világ egyik legjobb együttese. A még kifejezetten trad rock/alt.country alapú Uncle Tupelo zenekar romjain 1994-ben alakult Wilco számos tagcsere, számolatlan izgalmas művészi kanyar és hét stúdiólemez után érkezett el legfrissebb albumáig, melyet már saját kiadójánál, a dBpm Recordsnál jelentet meg. A vinyl kislemezen kiadott I Might című júniusi beharangozó dal után szeptember elején 24 órán át már a teljes The Whole Love album is meghallgatható volt a zenekar honlapján, majd a lemez Born Alone című első klipdalát is bemutattuk, most pedig már itt a Recorderen is hallható a 2011. szeptember 26-án megjelenő album teljes 55 perces anyaga!

A 2000-es években csúcsra ért zenekar, mely 2004 óta változatlan és legjobb felállásában működik, a visszafogottságában is tökéletesen megvalósított 2007-es Sky Blue Sky és a kissé tétovább 2009-es Wilco (The Album) után a friss The Whole Love-on használja ki leginkább zenészei tehetségét, és ebben a felállásban most először kanyarodik vissza igazán az A Ghost Is Born (2004) és Yankee Hotel Foxtrot (2002) hagyományos dalformátumtól bátran elrugaszkodó, kísérletező világához. Mindjárt a hétperces Art Of Almost című nyitódal jelzi, hogy ezúttal is továbblépést, mégis ugyanazt a minőséget fogjuk kapni, és ezt a végén szépen keretbe is zárja a One Sunday Morning (Song For Jane Smiley’s Boyfriend) 12 perces epikus darabja. Hallhatunk szvinges kikacsintást (Capital City), talált hangokkal való játszadozást (Sunloathe), a jól ismert sikítozó gitárokat (Dawned On Me) és megkapó lassú dalokat (Open Mind), és persze ismét „a stúdió, mint hangszer” megközelítéssel rögzítették az egész anyagot. Amit most az NPR rádióhálózat honlapján adtak közre – és itt rögtön meg is hallgatható, egészen az amerikai megjelenés napjáig, szeptember 27-ig:


a Wilco The Whole Love albumának borítója és részletes dallistája:

1. Art Of Almost (7:17)
2. I Might (4:02)
3. Sunloathe (3:20)
4. Dawned On Me (3:43)
5. Black Moon (3:57)
6. Born Alone (3:55)
7. Open Mind (3:40)
8. Capitol City (4:04)
9. Standing O (3:29)
10. Rising Red Lung (3:10)
11. Whole Love (3:50)
12. One Sunday Morning (Song For Jane Smiley's Boyfriend) (12:04)

a zenekar a stúdióban, az album beharangozó kisfilmjében:

www.wilcoworld.net

összeállította: Dömötör Endre

Címkék: wilco
https://recorder.blog.hu/2011/09/20/wilco_the_whole_love_a_teljes_album
Wilco: The Whole Love – a teljes album!
süti beállítások módosítása