„Legalább egy élő alkotóelem” – Yonderboi (2. rész)

Az elmúlt bő egy évtized legnagyobb nemzetközi sikert arató magyar előadója, a Mernye nevű 1500 lakosú somogyi kisközségből indult Fogarasi László, azaz Yonderboi a 2000 januárjában kijött Shallow And Profound és a 2005 októberében megjelent Splendid Isolation után ezúttal is csaknem hat évig váratta közönségét: Passive Control című harmadik lemeze – melyet egy MySpace-en talált huszonéves énekesnővel, a német Charlotte Brandival készített – 2011. szeptember 23-án jelenik meg, ismét a német Mole kiadó gondozásában. Az új album közreműködőiről és részletes dallistájáról elsőként itt a Recorderen számoltunk be (45 másodperces dalrészletek kíséretében), és ahogy az első lemezkritika, úgy az albumhoz kapcsolódó első interjú is itt nálunk olvasható. A 31 éves zeneszerző-producer budapesti lakásában – és egyben stúdiójában – rögzített beszélgetés első részében a három lemez alkotta trilógiát és az új album munkafolyamatát tekintettük át, a most következő második részben pedig részletesen is végigmegyünk az új albumon: a szerző számról számra kommentálja a lemezanyagot.

1. SUSTAINABLE DEVELOPMENT

- A Legendary Pink Dots vezére, Edward Ka-Spel a saját szövegével járult hozzá a Passive Controlhoz, én csak címet adtam a dalnak. Eredetileg az A Velvet Resurrection című régi Legendary Pink Dots-számot szerettem volna remixelni, csak úgy kedvtelésből, az albumtól függetlenül. Többször kértem, hogy küldje el a dal szövegsávját, de kiderült, hogy sajnos nem őrzik meg sávonként a régi lemezeiket. Felajánlotta, hogy felmondja nekem újra, ha az megfelel – természetesen beleegyeztem. Az újrafelvétel viszont egy teljesen új verziót is hozott: csak néhány sor hasonlított az 1995-ös eredetire, és megváltozott az egész szöveg hangvétele is. Az új verzió már sokkal kevésbé dühös, inkább bölcs és beletörődő. Az elejétől egyenesen emelkedik az íve, és egyszer csak a végén rálegyint az egészre, szarkasztikusan elvágja a korábbi sorok optimizmusát. Ezért kapta a Sustainable Development (Fenntartható Fejlődés) címet, mely kifejezés mára már egy igazi utópisztikus ellentmondássá kopott. Mai fejjel szinte hihetetlen, hogy mennyire máshogy gondolkodtak erről a kérdésről 10-15 évvel ezelőtt.

- Akkor még hittek a fenntartható fejlődésben?

- Bizony. Ezért is érdekes most ez a 90s retro. Kicsit fapadosnak érzem, mert a kilencvenes évek életérzésének alapja a kinyíló nagyvilág volt, jólét, bőség, buli, extázis, fényes jövőkép... vagy legalábbis ezek ígérete. Az elmúlt évek 80s retrója azért is működött olyan jól – meg szerintem azért is ragadt bent ilyen sokáig a köztudatban – mert nagyon egyezik a gazdasági és társadalmi alaphang: akkor is borúlátás és apokalipszisvárás volt, meg most is az van.

- A szöveg vagy a zene volt előbb?

- A zenei rész gyakorlatilag egy kis kör volt: csak a zongora, a basszustéma meg a szinti – ezeket még 2007 nyarán játszottam fel. Mikor megkaptam a szöveget Edwardtól, hirtelen eszembe jutott ez a kis zenei ötlet, és remekül kiegészítette egymást a két dolog.

- A gitárhang hogy született meg?

- Én játszottam fel egy vázlatot elektromos gitárral, majd később Schrank Domával felvettük akusztikussal is. A végső hangszín a kettő keverékéből született.

2. I AM CGI

- Ebből is megvolt egy kör már egész régen, valamikor 2004-2005 táján. A „brumimackós-lépegetős” hang volt a kiindulási pont (nevet), az lett később továbbfejlesztve úgy, hogy Domával felvettük akusztikus gitárral ugyanazt a témát. Valamint billentyűn játszottam fel a fémpüfölős hangot, ami szintén domináns elem.

- A kolomphang? Attól kicsit „legelős” hangulata lesz...

- Igazi vidéki pixel-őrület: futnak a komputeranimált birkák, ugrálják át a kerítést. Ez egy tájkép, nincs főszereplője, csak a nagy hamis, fröccsöntött idill.

- A címben a CGI nyilván ennek a világnak a művi mivoltára utal.

- Igen, a 3D animáció nagyon mai jelenség. Idétlen, aranyos lények a főszereplők, amelyeknek a mozgásában mindig van valami gravitációval ellenkező, és teljesen eltúlzottak az arckifejezéseik is – de ez csak mint jelenség érdekelt, mert valójában nem bírom ezeket végignézni. A hagyományos kétdimenziós rajzfilmeknek és a képregényeknek viszont kiskorom óta nagy rajongója vagyok. Valamint az I Am CGI cím arra utal még, hogy amit én a zenében csinálok, arra is remekül ráillik a computer generated imagery meghatározás. Manapság már sokszor nehéz eldönteni, hogy valódi vagy virtuális hangszer szól-e egy zenében, de ez igazából már csak dogmatikus, nézőpontbeli különbség. Én nagyon élvezem, ahogy mesterséges és természetes dolgok egységgé olvadnak, de azt azért fontosnak tartom, hogy mindegyik számban legyen legalább egy élő alkotóelem (vagy emberi hang, vagy egy élő hangszer, vagy akár csak valami perkusszív zörej), mert az élő dolgok kis tökéletlenségeit nem lehet teljesen kiváltani gépekkel. Ennél a dalnál zeneileg olyan korai elektronikus zenék is inspiráltak, amiket nagyjából tíz éves korom óta folyamatosan hallgatok, mint például a M.A.R.R.S.-féle Pump Up The Volume, vagy a KLF dolgai.

- Nekem a Röyksopp is eszembe jut erről a számról. Őket sokat hallgattad?

- Nem igazán, nem nagyon érintett meg a zenéjük eddig. Ugyan vannak jól sikerült számaik, de őket, mint embereket, soha nem érzem ki a dalaik mögül. Viszont ha már Skandinávia, a Knife-ot például nagyon szeretem, fantasztikus produkció.

3. SHE COMPLAINS

- Ennek valamikor 2004 közepén készült az ős-verziója, akkor a refrénjében még a vonósoké volt a főszerep. Elég közelállónak éreztem a Splendid Isolation világához, akkoriban egy pillanatig még az is felmerült bennem, hogy rá lehetne tenni arra a lemezre. De aztán félreraktam, mivel akkor még nem tudtam azt a hangzást kicsiholni a dalból, amit elképzeltem. A She Complains az új lemez egyik legfogósabb feladványa volt, az évek során készült vagy húsz verzió belőle. Nehéz volt a sok apró alkotóelemet úgy összehangolni, hogy ne nyomják el egymást. A kiindulási pont egy zörejminta volt, egy lélegzésszerű hang, amiből egy forgó kört alakítottam ki – ez adta a dal alaplüktetését, erre épült fel minden egyéb. Sokáig instrumentális darabként tekintettem rá, mégis ez volt a legelső olyan szám, amire Charlotte énekhangja elkezdett működni. Amikor először Budapestre jött, nyilván még alig ismertük egymást, volt egy drukk-hangulat a levegőben, és ez a dal ezt remekül tükrözi is. Összesen három-négy improvizált éneksávot vettünk fel nagyon rövid idő alatt, aztán meg is akadt a dolog. Még aznap este gyorsan összeollóztam egy verziót, csak a nekem tetsző szavakat és rövid, néhány szavas blokkokat használtam. Később megpróbáltam felénekeltetni vele az általam összevágott verziót, de ez nem sikerült, sőt folytatni sem lehetett a dalt – egyszerűen nem jött már az az intenzitás. Ez a felvétel tipikusan a pillanat műve volt, és azt a rezgést vagy izgatottságot egyszerűen később nem tudtuk előhozni. Ezért én nagyon szeretem, így, ahogy van.

- A szöveg hogyan állt össze?

- Az a néhány sáv, amit felvettem, összefüggéstelen foszlányokat tartalmazott, improvizált pillanatnyi gondolatokat és érzéseket. És mint minden ilyesminek, vannak remek és kevésbé remek pontjai. Mivel a szöveget úgy csipegettem össze a nekem tetsző részekből, akaratlanul is kialakult egy jelentés. Számomra a „bolygóhollandi”, megnyugvásra képtelen nőről szól a szöveg, aki akárhova menekül, előbb-utóbb mindenhol megtalálja, hogy mi a baja és természetesen azt is, hogy minderről ki tehet. Ezért is kapta végül a dal a She Complains címet, holott eredetileg Troubleshooter volt.

4. ROAST PIGEON

- Ennek a számnak szintén volt egy korai instrumentális verziója már 2004 környékén. Később újrajátszattam Domával az akusztikus gitár részeket, amik igazán jól sikerültek. Ugyan elég egyszerű volt maga a hangszer, nem egy többmilliós értékű ritkaság, mégis kifejezetten szeretem a hangszínét. Valamint ez az egyetlen szám, amiben benne hagytam a saját énekhangomat. Ami így ebben a formában inkább egy poén, mint valódi ének, hiszen csak egy sor az egész szöveg. Volt persze több sor is, csak éppen nem sikerült használhatóan felénekelni.

- Miről szólt volna?

- Direktben a sült galambról, meg egyéb kajákról. Átvitt értelemben pedig a „sültgalambváró” mentalitáson akartam gúnyolódni, ami szintén egy erősen passzív kontroll állapot. Mikor a saját hangomat próbáltam rögzíteni, azt vettem észre, hogy ha kicsit is hazudozni vagy színészkedni akarok, akkor az rettenetesen hangzik. Ennél a számnál valamiért csak a „reach out and get it” sor akart működni. Ezt mindenki máshogy érti, ami külön örömömre szolgál. Volt ez már „Richard and Gary”, „Reach Out Hungary” és még sok minden más is. A másik, szöveg nélküli énekmotívum, a rágógumizós jajongás úgy született, hogy mikrofonbeállítás közben a fejemen volt a fejhallgató, és közben önkéntelenül elkezdtem a zenére valamit dudorászni. Aztán amikor visszahallgattam, akkor jöttem rá, hogy ez a stúdiószemét abszolút beleillik a zenébe. A hányaveti, esetleges karakter jól passzolt a dal témájához, valamint hallgatás közben remekül lehet erre a dallamra bármilyen magyar nyelvű szöveget vagy sirámot költeni.

5. PAINT HUNTING ON THE WALL

- Megelevenedő barlangrajzok, vadászat és átvitt értelemben a férfi-nő vadászat. A párkapcsolatok projektáló jellegéről szól, hogy a játékosok egymásra vetítik ki irreális elképzeléseiket, és kétszemélyes pszichodráma foglalkozásként zajlik az élet. Viszonylag friss dal, 2008 környékén írtam az első instrumentális részt, aztán 2009 őszét New Yorkban töltöttem, akkor csináltam meg a dal szerkezetét. Le is írtam már akkor ezt a rövid, haiku szerű szöveget, majd úgy is hagytam, nem foglalkoztam vele pár hónapig. 2010 telén, az egyik ének session alkalmával került elő újra a dal, mert mindenképpen szerettem volna éneket erre a az alapra. Eszembe jutott a korábban leírt pár sor, gyorsan előkerestem és letettem Charlotte elé, és eldudorásztam neki, hogy hogy képzeltem az éneket. Meglepetésemre tökéletesen működött a szöveg, pedig már előre eltemettem, azt gondoltam nem lesz belőle semmi.

- Ebben a dalban Charlotte énekének a folkosabb oldala mutatkozik meg.

- Igen, ezzel a dallal az volt a szándékom, hogy ellentmondás legyen a formai megoldások és a zenei tartalom között. Tempójában, ritmikájában egy elég diszkóorientált dolog, de a hangulata inkább folkos, balladai. Számomra mindig nagyon izgalmas helyzet, amikor bekerül a csillámló környezetbe egy máshonnét jött főhős.

- Az, hogy maga Charlotte milyen zenét szeret, mennyire jött át a neked felénekelt számokban?

- Charlotte zenei ízlése merően eltér az enyémtől, mondhatni számára idegen területen zajlott a közös munka, néha nem is értette, hogy én pontosan mit szeretnék tőle. Szerintem ez is adta a báját a dolognak, ettől lett játékos, kirándulás hangulata az énekeknek. Ez sokkal izgalmasabb megoldás, mintha „irányzat-szakértő” énekeseket kértem volna fel minden egyes dalhoz, a saját stílusukhoz passzolóan.

- A Paint Hunting On The Wall címről – meg arról, hogy a dal New Yorkban született – egy szobabelsőre asszociáltam, ahol a szerelmesek bámulják a falon a mintázatot, de a szövegben egy barlang szerepel egy hegy oldalában..

- Minden szövegem és dalom többértelmű, természetesen ez is benne van, amit mondasz. Hiszen egy felhőkarcolóban lévő lakás is lehet barlang. Az átlagember számára a nagyvárosokban csak a közterületek nagyok, a személyes életterek, ahol az ember a privát szférájában mozog, ugyanúgy zártak és kicsik, ha nem kisebbek, mint egy kis faluban. És mivel rengeteg ember van egy helyen, a zsúfoltságérzet is folyamatosan jelen van.

- Amíg New Yorkban voltál, tesztelted a számokat például tömegközlekedési eszközökön utazva, fülhallgatóval?

- Persze, ez rendszeres program volt: ha elkészült egy verzió, fogtam a fejhallgatót és elindultam sétálni Harlemben, ahol laktam, vagy csak felültem egy tetszőleges metróra vagy buszra – nagyon érdekes vizuális input volt. Valamint pont ez idő alatt, mikor a Paint Hunting On The Wall készült, hallottam a Santos klubban Tony Smith-t és Danny Krivitet, a két öreg legendás diszkó-DJ-t játszani: utoljára tizenéves koromban táncoltam annyit, mint azon az estén.

6. BRIGHTER THAN ANYTHING

- A legelső verzió 2003-2004 fordulóján született: a szilvesztert teljesen váratlan módon egy Rewind bulin töltöttem a Trafóban, Palotaival, Cadikkal és sok más kedves ismerőssel, úgy, hogy este 11-kor még fogalmam sem volt, hogy oda fogok menni. Hatalmas elszállás, nagy élmény volt. Rá egy-két napra készült a szám első vázlata, amibe megpróbáltam az egész buli emlékét belesűríteni. Aztán sokáig nem nyúltam a dalhoz, majd amikor jött 2009 elején a Peter Greenaway-jel közös berlini fellépés, elővettem újra. A The Tulse Luper Suitcasesből (a brit rendező 2003-2004-es mutimédia projektjének filmtrilógiájából, konkrétan annak Vaux To The Sea alcímű 2. részéből – a szerk.) rátettem Franka Potente hangját, ahogy sipító magas hangon kiabál. Ekkor jött az ötlet, hogy erre a hörgős-zizegős alapra jó lenne egy inci-finci, vékony női ének. Ez volt az egyik utolsó szám, amit felvettünk Charlottével 2010 telén. Már fáradt volt és meg is volt kicsit fázva, de ez a nazális hang kifejezetten jót tett a dalnak.

- A szöveg miről szól?

- Biztosan nem tudom, de gyanítom, hogy valami női dolog. Ez a legszürreálisabb szöveg a lemezen, a She Complainshez hasonlóan improvizációból készült, „Lego-technikával” összeillesztgetve. Nekem arról szól, amikor egy nő elkezd teljesen érthetetlenül viselkedni, felébred az irracionális oldala és szabotálni kezd mindent maga körül.

7. MONO DE ORO

- Spanyolul azt jelenti, hogy Aranymajom. Hogy pontosan miért ez lett a címe, az maradjon titokban, ez egy személyes cím. Az eredeti hangminta, az a sípszerű hang egy indiános tévésorozatból van – még Los Angelesben „kukáztam”, mikor egy metál dalszerző-producer barátom CD-i között turkáltam, és találtam egy húszlemezes válogatást ötvenes évekbeli amerikai tévéműsorokból. Egy nyers verzió elkészült 2004-ben, már ilyesmi volt benne a dob lüktetése is, de ennél a számnál is az történt, mint a She Complains esetében: rettentő nehezen tudtam továbbfejleszteni a prototípusát, ebből is vagy húsz különböző verzió készült. Egyszer Vályi Gábor barátomnak lejátszottam az albumot egy korai verzióban, és nagyon érdekes tanácsot adott, amit meg is fogadtam: azt mondta, rakjam össze a dalt újra, elemeiből, emlékezetből. Kipróbáltam és remekül működött. Eldobtam az eredeti szerkezetet pár dolog kivételével, ettől felpezsdült és absztraktabb módon, szilánkosra törve jött vissza ugyanaz a hangulat.

- Erről a dalról néhol Kate Bush zenei megoldásai jutnak eszembe.

- Érdekes, ebben a számban pont nem akartam utalni Kate Bush-ra...ez a dal nekem inkább dél-amerikai dzsungeles, inka sámán elszállás. Mondjuk az igaz, hogy a vége felé megjelennek a bolgár asszonyok, hogy azt énekeljék „yeeeeeeee”. Kate Bush-t egyébként nagyon kedvelem, az Aerial album (a brit dalszerző-énekesnő 2005-ös visszatérő anyaga – a szerk.) volt az, ami nálam nagyon erősen betalált, elképesztő anyai energiák vannak azon a lemezen. Megváltoztatta a zenei ízlésemet is kicsit, ennek a hatására kezdtem el jobban a női énekesek felé kacsintgatni. Azóta Kate Bush régebbi műveit is meghallgattam persze, és azokat is jobban el tudom már fogadni, mint korábban. Az az elképesztő magas hang, ahogy például sipít a The Wedding List végén! De a Never For Ever lemeznek (az 1980-as Kate Bush-albumnak - a szerk.) az egész hangzásvilága nagyon tetszik, pont a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulópontján készült, amikor még nem olyan fémesen szólaltak meg a dolgok, mint később az általam gyűlölt nyolcvanas években. De a művésznő azon törekvéseit is át tudom érezni, hogy néhány régi munkáját időről időre újrapolírozza – ez egy olyan késztetés, amit nehéz legyőzni. Én egyelőre ellen tudtam ennek állni, de gyengébb pillanataimban én is szoktam ilyeneken gondolkodni. Szerencsére töméntelen mennyiségű befejezetlen kezdeményem van, és azokkal el tudom terelni a figyelmemet.

8. SYNCHRONICITY

- Ennek az instrumentális változata, sok másik dalhoz hasonlóan 2004 táján íródott, a szerkezete már egy az egyben megvolt, de a ritmusszekció még teljesen más volt. Sokáig ambivalens volt ezzel a számmal a viszonyom, egyszer nagyon szerettem, aztán hirtelen meggyűlöltem, valamiért mégis időről időre elő kellett vennem, és piszkálgatnom kicsit. 2010 telén az egyik ének session alkalmával is tettünk egy próbát vele, kíváncsi voltam, hogy viselkedne Charlotte hangja egy ilyen soulos, funkos környezetben. Meglepetésemre működött a dolog, és az ének új löketet adott a dalnak, átírtam a dobokat és akkor került bele ez a „zizegős” basszus is.

- A címben szereplő szinkronicitásnak van köze a Police-féle Synchronicityhez, illetve az azt ihlető Jung-műhöz?

- A Police-lemezt már csak a dal elkészülte után találtam meg, a Jung viszont talált: a dal címét és a szöveg egy részét is az ő elmélete inspirálta. Esetünkben pont a mágikus véletlenek, sorsdöntő együttállások hiányáról van szó, hogy hiába tartózkodik két ember egy időben, egy helyen, mégis teljesen félreértik, elkerülik egymást.

9. INEXHAUSTIBLE WELL

- 2003-2004 környékén született az ős verzió Rupture címmel, ami még nagyon távolinak tekinthető a lemezen hallható változattól. 2009-ben készült el a dal végleges szerkezete, ekkor még szerepelt benne egy szövegminta is az Oltalmazó ég című Bertolucci-film végéről, de végül ezt kihagytam. Ugyan ezen a ponton a szöveg – melyben egy bölcs öregember leszűri a konzekvenciát – tartalmilag nagyon jól illet volna az album ívéhez, de valahogy nem ült olyan jól a zenén, kicsit egymás ellen dolgoztak. Úgy éreztem, hogy ez a szám jobban működik instrumentálisan. Gyakorlatilag egy repetitív motívum ismétlődik, dúsul és rétegződik, mint a klasszikus minimalista darabokban. A Kimeríthetetlen kút cím nekem elsősorban mesei, mondai hatású, de napjaink gazdasági és társadalmi helyzetére is ráérthető – van valahol messze-messze egy kút, aminek csodájára járnak, mert soha nem akar elapadni. Ez egyébként részben visszakanyarodás az első szám, a Sustainable Development hangulatához. A dal váltópont is az albumon, erre utalnak a végén hallható szakadás- és tépéshangok is: ezeket úgy vettem fel, hogy ruhát meg papírt tépdestem.

10. COME ON PROGENY

- Az összes eddigi számom közül ez készült a leghosszabb ideig: még 2000-ben kezdtem el, a Shallow And Profound befejezése körül. Egy korai instrumentális verziója szerepelt az Aranyváros című filmben, a legvégén, amikor oldalkocsis motorral ment a szerpentinen a főhős és menyasszonya. Azóta egy-két évente mindig hozzányúltam ehhez a számhoz, mindig fejlesztettem rajta valamit. Több különböző dob-lüktetéssel is kipróbáltam, de a dal szerkezete megvolt már régóta. 2004-2005 tájékán készült el egy a mostanira egészen hasonlító verzió, amiben már benne volt az akusztikus gitárhang is.

- Mindig is képzeltél rá éneket?

- Nem, instrumentális számként is teljesnek gondoltam, számomra van valami békebeli sci-fi hangulata a vonósoknak, mint amikor a bolygó mögül kibukkan a napfény. Ennek ellenére ez lett a másodikként megszületett énekes dal a She Complains után. A 2009 nyári második ének session alatt végig hűvös, esős idő volt, és akármit próbáltunk, valahogy nem sikerült értelmes eredményre jutni. Aztán az utolsó napon tettünk egy próbát ezzel a dallal is, és váratlanul erre elkezdett működni az ének. Ez lett a leghagyományosabb értelemben vett dal, örülök, hogy az album végén van egy ilyen is. Maradandó emlék, hogy a lakás két végébe húzódva írjuk a szöveget papírra, miközben odakint dobol az eső a tetőn. A science fiction hangulat mellé egy anya-gyermek érzés is belekerült, ezért is lett Come On Progeny (kb. Hajrá, utódok!) a címe.

- Ezzel visszaértünk a gyermekhez.

- Igen, Charlotte hangjában amúgy is van valami gyermeki, csak hallgatva néhol mutálatlan hangú kórista fiúnak is tűnhet. A felvételek után megmutattam neki a kisgyermek Michael Jackson által felénekelt fantasztikus Ain’t No Sunshine változatot. Ha valaki nem ismeri ennek a számnak a történetét, nehezen tudja eldönteni, hogy nő énekel-e vagy kisfiú – ezt több emberen is teszteltem, és sokkal többen tippeltek felnőtt nőre. Érdekes egybeesés még, hogy a Come On Progeny felvétele pont a Michael Jackson halála előtti napon zajlott.

11. AFTER THE SNAP

- A Splendid Isolation albumon szereplő Before You Snap csellós részéhez többféle variációt is felvettünk Márkos Albert barátommal, de ezek közül nem minden került felhasználásra. Az After The Snap csellóhangját ezekből a régi felvételekből raktam össze, és a címadással is utalni akartam a két szám testvér jellegére: ez itt a régen kitett idézőjelnek a vége. A Before You Snap szövegmintájához hasonlóan akartam itt is egy szövegidézetet használni, viszont olyan hangot kerestem, ami jellegét tekintve teljes ellenpontja a Jack Nicholson-féle ördögi hangnak. Ekkor ugrott be a gyermek Linda Manz hangja a Mennyei napok című filmből, ami tökéletesen működött a zenére.

- A szöveg régies, hiszen egy múlt század elején játszódó filmből való, és így jól passzol keringőhöz is, ami szintén egy régimódi dolog.

- Igen, elektronikus irányból jövő emberként nekem a 3/4 mindig is óriási misztérium volt. Egy szabadabb, eltérő mozgást ad a zenének, mint a 4/4, és itt a lemez végén kifejezetten jól esett a fülemnek egy kis keringő.

interjú: Déri Zsolt

fekete-fehér fotók: Yonderboi

(X) Az alábbi linken kedvezményes áron előrendelhető Yonderboi Passive Control című albuma:

www.zenewebshop.hu/mufajok/elektronika-dance-ambient/yonderboi-passive-control.html