Jonny: Jonny – a teljes album + egy letölthető EP!

2011.01.25. 11:59, -recorder-

Képzeletbeli Heti Top 10 sorozatunk évzáró összeállításában már egy dal erejéig bemutattuk a Jonny nevű duót, melyet a nagy-britanniai indie színtér két régi motorosa alapított: a gitáros-énekes Norman Blake és a billentyűs-énekes Euros Childs, akiket két kilencvenes évek hajnalán indult zenekar, a máig működő skót Teenage Fanclub, illetve a 2006-ban feloszlott walesi Gorky's Zygotic Mynci éléről ismerhettünk. A skót power pop és a walesi folkos neo-pszichedélia kereszteződésében született címnélküli Jonny-album 2011. január 31-én jelenik meg, de itt már rögtön meg is hallgatható teljes egészében – sőt a lemezről lemaradt dalokból összeállított négyszámos ingyenes EP rögtön le is tölthető.
 
Az 1965-ös születésű Norman Blake és a ’75-ös évjáratú Euros Childs már a 1997 táján is turnéztak együtt zenekaraikkal, 2001-ben Blake vendégként feltűnt a Gorky's Zygotic Mynci egyik albumán, majd Childs szólópályára térése idején, 2006-ban az alaphangszereik mellett számos más instrumentumon is kompetens dalszerző-frontemberek elkezdtek együtt dolgozni egy közös EP-n, ami helyett aztán 2010-ben inkább egy rendes albumot rögzítettek (2011 elején pedig lemezbemutató turnéra indulnak, mely március 9-én a bécsi Arenába is elér).
 
 

az albumról lemaradt négy szám alkotta ingyenes EP innen tölthető le:
http://www.mergerecords.com/audio/jonny/Jonny_FreeEP.zip
 
1. Gloria
2. Beach Party
3. Continental
4. Michael Angelo (By Twenty Third Turnoff)
 

a 2011 januárjában megjelent Candyfloss kislemez klipje itt látható:

 

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/01/25/jonny_jonny_a_teljes_album
Jonny: Jonny – a teljes album + egy letölthető EP!
süti beállítások módosítása