30Y: Városember

(Megadó Kiadó, 2010)
 
A pécsi 30Y együttes 2006 és 2008 között évente jelentkezett új anyagokkal, majd jött a 2009-es „pihenő”, de 2010 ismét Beck Zoltánék éve lett: megünnepelték fennállásuk 10. évfordulóját (hazai terepen, a baranyai Fishing On Orfű fesztiválon), és az év végére pont el is készültek Városember című ötödik albumukkal (melynek – a londoni elő-lemezbemutató és a december 4-i lemezköszöntő parti után – az év legutolsó hetében tartják lemezbemutató koncertjeit). Az albumról az első lemezkritika itt a Recorderen olvasható.
 
A 2004 végén szerzői kiadásban megjelentetett Egy perccel tovább című bemutatkozó koncertlemez idején még nem lehetett sejteni, hogy a 30Y az évtized második felének legnagyobb rockzenei sikertörténetét írja a kis hazai színtéren: a pécsi kvintett három gyors egymásutánban kiadott stúdióalbummal (Csészényi tér – 2006, Semmi szédítő magasság – 2007, No. 4 – 2008) fokozatosan egyre komolyabb közönségkedvenc lett, nagypályás játékos, Muse előtt sportarénában, Franz Ferdinand előtt fesztiválon, meg persze fő fellépőként is. A közönség szeretete mellé szakmai elismerés is párosult: az sem véletlen, hogy Cseh Tamás szövegíró partnere, Bereményi Géza az elhunyt dalnok előtt tisztelgő tucatnyi magyar előadó közül épp a 30Y-nak (egész konkrétan a gitáros-énekes frontembernek) adta oda megzenésítésre Jó Január Herceg című szövegét – melynek Cseh Tamás januári születésnapjára utaló címe még Beck Zoltán másik hetvenes évekbeli hősét, a Kex együttes vezérét, a már évtizedek óta Január Herceg művésznéven alkotó Baksa Soós Jánost is elkerülhetetlenül asszociálja.
 
Ez az akusztikus gitárral induló, némi elektronikus ködben valceresen támolygó dal a kakukktojása és egyben egyik ékköve is (ékszertojás, van ilyen) a Városember című új 30Y-albumnak, melyet Beck Zoltán a Recorder kérdésére válaszolva a zenekar lehető legszélsőségesebb – a korábbiaknál egyszerre érzelmesebb és durvább – lemezeként jellemzett. Ez az első 30Y-stúdióalbum, mely nem zongorás nyitánnyal kezdődik: a Kövér disznók című nyitódal szörcsögő elektronikával, csapkodó dobbal, nyers szörfgitártémával és széttorzított basszussal adja meg az alaphangot, miközben az ordítva énekelt szöveg ide-oda suhintva utalgat kifelé és befelé a magyar rocktörténetben (jelbeszédben: HBB, LGT, EK és persze 30Y), míg az azt követő Ablakból néz a gitártémájával már egy 2000-es évekbeli nemzetközi sikerzenekar, a Queens Of The Stone Age előtt hajt legnyilvánvalóbban fejet. Az első zongorás nyitányt csak a negyedik számban kapjuk meg a billentyűs Sárközy Zoltántól, de az a Néz című dal is a szélsőségek jegyében fogant („a fénylő ég van vagy és az égő katlan” – lényeg, hogy ég), és versszakainak visszafogottságát grunge-os beindulások törik meg a halkHANGOShalk esztétika jegyében. A lemezt középtájt súlyozó, öt percben legalább hat tételből összeálló Riadt háziállatok aztán pedig már mindent kever, a 2009-es MTV Icon kedvéért feldogozott Iskolatáska című Bergendy-klasszikus ábrándos hangulatától a durva Soundgarden-riffekig (a 30Y talán már soha nem is növi ki a Seattle-rajongását).
 
A zongorával indított Lélekrajtban nincsenek durva váltások (ez a sasszézgató dal kerek két perc alatt véget is ér), ahogy a pécsi egyetemi-kollégiumi élet helyszíneit számba vevő Mecseki sétányokban sem, mellyel a 2010-ben az irodalomtudományok doktorává avatott Beck Zoltán – a szólógitáros Gradvolt Endre társszerzői támogatásával – egyszerre adott himnuszt a munkahelyének és egy újabb emlékezetes 30Y-slágert az ország rádióinak.
 
A Nemlétező című dallal (melynek gyerekkorba visszatekintő szövegét a zenekar-alapító Beck fivérek, Zoli és Zaza – azaz a dobos Beck László – együtt írták) ismét beindul a hangulati és hangzásbeli váltógazdálkodás, ami onnan aztán már lényegében ki is tart végig: A kérdés mi legyen a részegen imbolygó intro után „tipikus 30Y” lesz, még a finom Ásító is bedurvul az utolsó fél percére, és csak az alig kétperces Szószóró tart stabil zúzást, hogy aztán a címadó Városember (melynek akusztikus gitáros korai verzióját a rajongók már régóta megtalálhatták a 30Y-honlapon ingyenesen publikált tucatnyi Szentimentálé dal között) lezárja a lemezt, a zenekari tagjainak még sok körön át ismétlődő közös kórusával.
 
Mindent összevéve az együttes diszkográfiájában ez az ötödik album leginkább negyedikhez, a No. 4-hez áll közel (a harmadiknál, a Semmi szédítő magasságnál a markáns konceptszerkezet hiányával nyújt kevesebbet, viszont a különálló dalok letisztult hangzásával ad többet), miközben zúzós slágeressége révén a másodikkal, a Csészényi térrel is mutat hasonlóságot (de persze annál sokkal jobban szól), és az is feltűnő, hogy átlagban az eddigi legrövidebb, leginkább koncentrált 30Y-kompozíciók alkotják, két-három perces dalok uralják (12 számával ugyanúgy csak 40 perces, mint a tízszámos 2006-os lemez volt). A Heaven Street Seven billentyűse, Takács Zoltán „Jappán”, aki az előző két albumon is vállalt már jelképes hangmérnöki közreműködéseket (a 2007-esen egy elektronikus alapú dal erejéig, a 2008-ason pedig a végső keverésben segített), most már egy teljes lemez zenei rendezője lehetett (a zenekar egyik tagjának, a basszista Varga Ádámnak a társproduceri támogatásával), és a 30Y-hangzás eddigi értékeit stabilan tudta tartani és továbbvinni.
 
Van azonban itt egy nagyobb változás is. Az ötödik lemez ugyanis élvezetesebb és felszabadultabb a negyediknél: az ahhoz kapcsolódó hatalmas érzelmi teher (a zenekar hűséges hangmérnök-producere és tiszteletbeli „hatodik tagja”, Bóra Dávid halálos betegen rögzítette a No. 4 anyagát, és nem is érhette meg a befejezését) nem nehezedik rá az új albumra, de ami még fontosabb, hogy Beck Zoltán szövegvilágából mostanra teljesen eltűnt a súlyos apakomplexus – a szó szoros és a Kispál és a Borzhoz kötődő képletes értelmében egyaránt.
 
9/10
 
Déri Zsolt
 
http://30y.hu

a Városember címadó dala a lemezköszöntő háromszámos minikoncertjén, 2010. december 4-én: