Arcade Fire: The Suburbs

2010.09.10. 12:20, -recorder-

(Merge/Universal, 2010)

 

Az Arcade Fire csúcsra ért: a gitáros-énekes Win Bulter (és felesége, Régine Chassagne) által vezetett kanadai együttes harmadik nagylemezével mind az amerikai, mind a brit listákat vezette 2010 augusztusában, de ennél sokkal fontosabb, hogy a 2004-es Funeral és a 2007-es Neon Bible után a szintén koncepció köré írt dalokat tartalmazó The Suburbs albummal is tartja a magas színvonalat. Kevés kortárs zenekar képes ilyen erős sorozatra.

Míg az érzelmi kisülésében grandiózus, ám kissé tompán szóló Funeral eksztatikus fogadtatásban részesült megjelenésekor, a Neon Bible némileg visszafogottabb kritikákat kapott, de – bár kétségtelenül az előbbi az erősebb, utóbbi pedig hullámzóbb színvonalú – megszólalásában és a zenekart ért hatások bátrabb kimutatásában a második album szolgált inkább alapul a csendben elkészült harmadikhoz.

Ezúttal már külső producert is maga mellé engedett az együttes: a Neon Bible felvételeinél és részben keverésében segédkező brit Markus Dravs lépett elő zenei társrendezővé. Dravs – aki Brian Eno jobbkezeként a kilencvenes évek eleji James-lemezeken tanulta ki a szakmát, de dolgozott Björkkel vagy a Coldplay-jel is – tökéletes választásnak bizonyult, hiszen a minden korábbinál hosszabb új Arcade Fire-anyag hemzseg a poptörténeti idézetektől. A 16 számos, 64 perces The Suburbs részben e miatt is sikeres továbblépés, az előző korong Americana-, Bruce Springsteen-, Echo & The Bunnymen-hatásait egy többnyire egységes, rockos, de se nem dagályos, se nem „stadionos”, sokkal inkább közvetlen és letisztult megszólalásban viszi tovább, és ebbe a hangzásba szélesebb merítésben integrál hatásokat: a Ready To Startban például Iggy Popot és Bob Dylant, a Half Light I-ban Clash-t, a Month Of May-ben Wire-t, a We Used To Waitben Chicagót, a Régine által énekelt diszkós Sparwl II (Mountains Beyond Mountains)-ban Blondie-t, Knife-ot és MGMT-t – és ezt a sort még hosszan lehetne folytatni.

Az Arcade Fire nyilvánvalóan még hisz a nagylemez fogalmában, az albumformátumban: nemcsak összekötő témát (külvárosi családi élet, visszatekintés a gyermekkorra) ad dalainak és keretes szerkezetben gondolkodik, de egymásra építi a szerzeményeket, párdarabokban folytat egyes motívumokat, és az egészre figyelve rajzol ívet az új anyagnak (mérsékelt kezdés után lendül be, a felénél új színekkel ér tetőpontra, majd némi pulzálás után fokozatosan csendesedik el). A témaválasztás nem sokat változott, de a második lemez drámaisága helyett a problémákkal, félelmekkel, felelősségvállalással való szembenézés érettebb módját közvetíti.

9/10

Dömötör Endre

www.arcadefire.com

https://recorder.blog.hu/2010/09/10/arcade_fire_the_suburbs
Arcade Fire: The Suburbs
süti beállítások módosítása