No Sound Bwoy – Itt a Manaky első dancehall száma, egy kis soundsystem-történelemmel fűszerezve

A soundsystemek és MC-k közti rivalizásról szól, és a '80-as, '90-es évek ragga dancehall hangzását idézi meg az eddig klasszikus reggae-ben utazó Manaky új dala, ami már a június végén érkező új lemez előfutára.

A Manaky legújabb száma a két évvel ezelőtti, szintén a Recorderen debütált Reborn albumhoz hasonlóan, a svájci Evidence Music kiadónál jött ki, ami sok jamaicai, illetve európai reggae-sztár zenéjét adja ki, illetve készít velük dubplate-eket (pl. a nyáron nálunk is koncertező Queen Omega, vagy Capleton). Érdekesség, hogy ez a trió első dancehall száma, ami nagyban eltér az eddig megjelent roots és rub-a-dub stílusú dalaiktól, mivel most élő hangszerek helyett dobgépet és szintetizátorokat használtak a digitálisan elkészített alaphoz, ami hűen tükrözi a '80-as, '90-es évek ragga dancehall hangzását.

„A dal szövege a soundsystemek és MC-k rivalizásáról szól, arról a kultúráról, amiből a hiphop is született jamaicai gyökerekkel a '70-es évek Bronxában” – meséli a dobos-énekes-zenekarvezető Krecsmáry Zsolt, aki egy kis háttértörténetet is írt a premier mellé a soundsystem kultúráról. Zsolték május 15-én koncerteznek a Manyiban, a koncert előtt és után FluffyPower Digital válogatja a legdögösebb reggae számokat. Facebook-esemény.

„BRUTÁLISAN ÚGY SZÓL, MINT EGY JAMAICAI ROCKSTEADY A 60-AS ÉVEKBŐL” – KRECSMÁRY ZSOLT KEDVENC 2023-AS ZENÉI

EGY KIS SOUNDSYSTEM-TÖRTÉNELEM

Bár az utóbbi pár évtizedben a soundsystem ugyanolyan elcsépelt szó lett sok zenekar és dj páros nevében, mint a project, experience, experiment, collective stb., sokan nem tudják, hogy ennek az eredete az 50-es évek Jamaicájába nyúlik vissza. Azokban az években, még a reggae és a ska zene megszületése előtt, az emberek rádión hallgatták az USA déli államaiból befogható zenéket, ami főleg R’n’B,  illetve jumpy jazz volt. Az átlagember emellett a helyi calypsóra (mento) szeretett bulizni, nagyzenekarok főleg jazzt játszottak és csakis előkelő helyeken, hotelekben és bárokban turistáknak. Pár ember (Coxsone Dodd, Duke Reid) azzal próbált pénzt keresni, hogy sufnituning módszerekkel mobil soundsystemet épitett, tehát a saját hangfalaikkal, erősítőikkel helyről helyre jártak, italokat árúsítottak, és a nagy becsben tartott, nehezen beszerzett amerikai lemezekkel egyfajta random házibulit csaptak a szabad ég alatt.

Clement Coxsone Dodd, a Studio One alapítója.

A kis soundsystemek büszke tulajdonosai elkezdtek minél több pénzt invesztálni abba, hogy jobb legyen a felszerelésük, megpróbáltak minél több amerikai lemezt beszerezni. Így született meg a soundsystem kultúra, ami mai napig él, azzal a különbséggel, hogy ma már egy egész kamiont megpakolnak hangfalakkal ahhoz, hogy elviselhetetlen hangerőn, gyomorforgató basszusokkal megszólaljon a zene.

A hiphop, a reggae, a drum’n’bass műfajok basszusorientált hangzása abból származik, hogy a soundsystem tulajdonosok versenyeztek egymással, hogy kinek szól jobban a hangfalrendszere, kinek van több basszusa, ami oda tudja vonzani a népet távolról. Ezek a tulajdonosok később megalapították azokat a studiókat, amikben a helyi zenészek (Skatalites) az amerikai r’n’b lemásolásával létrehozták a ska műfajt. Saját kiadót is alapítottak (Studio One, Treasure Isle), ahol olyan világsztárok kezdték a karrierjüket, mint Bob Marley vagy Toots Hibbert. A 60-as évek végére megszületett a reggae, amiben nagyon fontos a basszus szerepe, bármilyen akkori pop-rock felvétellel összehasonlítva hamar észrevesszük, hogy már akkor sokkal fontosabb volt Jamaicában a basszusgitár hangereje és hangszíne a zenében, mint bárhol máshol a világban.

A soundsystemek deejay-i kezdetben sokszor maguk pörgették a lemezeket és egyszerre mikrofonnal a kezükben buzdították a népet a táncolásra, később már volt a szövegelésre külön ember. Count Matchuki, King Stitt voltak az első MC-k (Jamaicában deejay), akik az amerikai fekete rádiók deejay-it utánozva rövid, frappáns rímekkel hypolták a bulizókat, ami később odáig fejlődött, hogy a studiókban már külön instrumentálokat készítettek a kislemezek B oldalára, hogy a soundsystemeknél akár egy egész dalon keresztül szabadon szövegelhessen az MC. Ez a rappelésnek az egyik első formája, ami mára egy dollármilliárdos üzlet az egész világon.

A 70-es évek bronxi block partijain több jamaicai migráns és azok gyerekei (Kool Herc) próbálták folytatni ezt a kultúrát azzal a különbséggel, hogy a zenei alap legtöbbször funk lemezekről szólt. Míg a 70-es évek reggae énekesei leginkább társadalmi problémákról énekeltek, addig az MC-k előszeretettel használtak a calypso világából származó humoros, népies, elmesélő szövegeket, amiknek főbb témája valakinek a kiparodizálása, a mindennapi élet vicces pillanatai, vagy a szex. A szexről szóló humoros szövegeket “slackness”, míg a fekete kulturális tematikákat “roots and culture” néven illetik.

1985-ig Jamaicában hangszerekkel játszottak reggae zenét, amíg Wayne Smith és barátja egy Casio szintin be nem nyomta a rock preset gombot, amire írtak egy dalt, amit King Jammy producer adott ki Under Mi Sleng Teng néven. Ennek a rock preset basszusnak a hangszínét idézi az új Manaky single is. Ez az új gépies, robotikus, de teljesen friss hangzás annyira tetszett a népnek, hogy onnantól kezdve kb. csak dobgépekkel és szintikkel csináltak zenét, a mai napig dominál a digitális reggae az országban a hangszerekkel rögzített zenékhez képest.

A 80-as évek végén az új hangzáshoz a reggae ritmusok helyett a calypso lüktetését kezdték el használni, az MC-k pedig egyre pörgősebb és sűrűbb szövegeket írtak, így született meg a ragga dancehall, amit pár évvel később Panamában lemásolták, amiből megszületett a reggaeton. Egy szó mint száz, nagyon sok műfajnak jamaicai gyökerei vannak, csak az átlag mainstream popzenét hallgatók ezt nem tudják.

A soundsystem kultúra már jó ideje mindenhol virágzik a világban, Japánban például nagyon sok „sound” és reggae lemezbolt van. Mai napig sok pénzt költenek arra, hogy minnél jobb felszerelésük legyen, és hogy reggae sztárok a saját slágereik szövegeit átírva, új alapra énekeljenek a „soundot” dicsőítő szövegeket, amit dubplate-nek hívnak. A „soundok” közötti harcot soundclashnek hívják: eredetileg ez úgy zajlott, hogy a két csapat felállítja egymással szemben a hangfaltornyait, és megpróbálja a középen bulizó hallgatóság tetszését elnyerni minél több és híresebb előadóval készített dubplate-tel, hangerővel és töménytelen sok basszussal.

Manaky a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Tóth Attila.

A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.