Hét éve a csodálatos Melankólia sajtótájékoztatója után kitiltották Cannes-ból, most az egyik leggyengébb filmjével visszaengedték a súlyos depresszióval és alkoholizmussal küzdő Lars von Triert. Zsenialitása A ház, amit Jack építettben (The House That Jack Built) is megcsillan helyenként, de az egész alig több egy kétségbeesett segélykiáltásnál.
Imádom Von Triert. Kedvenc filmjeim közé tartozik az Európa, az Antikrisztus, a Dogville, a Hullámtörés, a Melankólia és a Birodalom. A kevésbé jól sikerült projektjeiben, mint A nimfomániás, a Táncos a sötétben vagy az Idióták is látom a zsenialitást és bármikor újra el tudnék újra mélyedni bennük. Éppen ezért, hiába tiltották ki a cannes-i filmfesztiválról a balul elsült nácis poénkodása miatt és hiába okozott csalódást A nimfomániás szerencsétlenül felszabdalt és kettévágott verziója (szerintem csak és kizárólag a rendezői változatot kellene megőrizni az utókor számára), kitartottam mellette, hogy a világ egyik legjobb rendezője, akinek lehet még pár remekmű a tarsolyában.
Ehhez képest nagyon elszomorít, hogy A ház, amit Jack épített egy megkeseredett, sértett, beteg ember műve, aki bármit megtenne azért, hogy vele foglalkozzanak. Sokkolni próbál, de közben segélykiáltást fogalmaz meg. Soha nem látott brutális élményt ígér, pedig csak magyarázkodik és önreflektál. Minden eszköze, amit bevet, ismerős a korábbi filmjeiből és sokkal jobban érdekelt a depressziója a Melankólia, valamint a fóbiái az Antikrisztus láttán.
Ráadásul rá eddig egyáltalán nem jellemző módon szájbarágóssá is vált; egy jelenetben konkrétan eljátszatja a hőseivel, hogy segítségért kiabálnak, de senki nem törődik velük, később pedig Hitler, a koncentrációs táborok majd saját korábbi filmjei képeinek bevágásával magyarázza a bizonyítványát.
Rohadt unalmas a nácis sztori, ahogy rohadt unalmas egy nőket gyilkolászó, személyiség nélküli sorozatgyilkos is. A cselekmény egy B-kategóriás, Hannibal-utánérzés tévésorozat szintjén van, az erőszak tét nélküli és feleslegesen brutális. Sok néző fel fog háborodni azon, hogy gyerekeket gyilkolnak, hullákat gyaláznak és mellet vágnak le a filmben, de teljesen felesleges megadni Von Triernek, amire vágyik. Szeretné, hogy kifütyüljék, hogy kiátkozzák, hogy sátáninak tartsák, csak foglalkozzon már vele valaki!
A szándékos és fárasztó provokációnak még jól is jön a #metoo narratíva, ami az idei cannes-i filmfesztiválnak is a legfőbb témája és a Matt Dillon által megformált Jack természetesen nem hagyja ki a lehetőséget, hogy lenyomjon egy nőgyűlölő, áldozathibáztató monológot, amit kb. annyira érdemes komolyan venni, mint a nácizós kommenteket hét éve. A ház, amit Jack építettet Von Trier néha szerencsére előbukkanó fekete humora és egy jól sikerült epilógus menti meg a teljes katasztrófától.
Az utolsó jelenetekben ugyanis Jack konkrétan alászáll a pokolba és Lars von Trier tökéletesen érzékelteti, hogy ott nem szenvedés vagy vezeklés várhat az emberre, hanem üresség és közöny. Pont mint ennek a filmnek a megnézése után.
szerző: Onozó Róbert
A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírói folyamatosan tudósítanak majd a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásaikat pedig a Twitteren (Onozó Róbert, Varga Ferenc) közlik.
