Globálradar – GØSPEL

2017.01.19. 12:00, rerecorder

31900006.JPG

Globálradaron egy magyar tagot (a Recorder egyik londoni tudósítóját, Csonka Mátyást) is soraiban tudó brit zenekar, naná, hogy Magyarradar kérdéseinket tettük fel nekik. Bemutatkozik az ígéretes elektronikus dreampopot játszó GØSPEL.

Megalakulás éve: 2014.

Tagok: Beth Anderton-Allen (ének), Chris Willsher (producer, billentyűk), és a zenakar élő felállásának tagjai: Matyas Csonka (basszus), Darren Maddox (dob), George Conry (gitár).

Stílus: Alternatív, elektro, dreampop.

Hatások: Daughter, Grimes, Bat For Lashes, Fleetwood Mac.

Kiadók: Még nincs.

15267980_749100995237334_3922858156657366249_n.jpgTörténet: Chris korábbi projektjéből, a noise rockos Creatures Of Love-ból nőtt ki a GØSPEL, amelynek dalai már sokkal poposabb irányvonalat vettek. Alig pár hónap után egy internetes hirdetésnek köszönhetően Beth gyönyörű vokáljával még színesebbek lettek az addig megírt számok. 2014 nyarán már kis is adtuk első kislemezünket, a Disasters Running Wildot, amely majd 20 ezer lejátszást is elért a SoundCloud-on, és több rádió lejátszást is megélt. Pár koncert után elhatároztuk, hogy ahhoz, hogy jobb legyen a hangzás élőben, kell egy teljes zenekar. Mivel az időegyenes egy bizonyos pontján mindannyian mind dolgoztunk a londoni O2 Forum Kentish Town (régen csak The Forum) bárjában, könnyű volt alkalmas embereket találni, és így csatlakozott Darren, George és Matyas. Első teljes zenekaros fellépésünk egyébként, pont a Volkova Sisters előtt volt. Első ötszámos EP-nket idén tavaszra tervezzük.

Megjelenések: Négy kislemez, sorban: Disasters Running Wild (2014), EMPR (2015), Ain’t Gonna Let You Down (2015) és a legújabb Bodies (2017), valamint B-oldalak. Idénre várható az ötszámos debüt EP is.

Küldetés: Olyan zene készítése, amelynek az érzelmek jelentik a magját.

Jövőkép: Pár londoni fellépés nyárig, és remélhetőleg hamarosan turnézás az Egyesült Királyságban, majd Európában is.

Mellékprojektek: Nincs.

Szexepil: EPIKUS hangzás.

Legnagyobb eredmény, elismerés: BBC Radio 1-os lejátszás és meghívás az Abbey Road stúdióba, ahol visszahallgathattuk számainkat.


ha valaki Londonban tartózkodik január 24-én, élőben is elcsípheti a zenekart, Facebook-eseményoldal


a friss Bodies klipje: 


www.facebook.com/wearegospelofficial
https://soundcloud.com/gospel-band

https://recorder.blog.hu/2017/01/19/globalradar_g_spel
Globálradar – GØSPEL
süti beállítások módosítása